2014. október 28., kedd

A szurkolók bírták maradásra az olasz legendát

Némileg meglepő módon hét fordulóval a bajnokság kezdete után felajánlotta lemondását Gennaro Gattuso a görög élvonalban szereplő OFI Kréta vezetőedzője. A játékosként világbajnokságot nyerő olasz szakember azonban egy nappal később visszavonta lemondási szándékát, a klub szurkolói meggyőzték. 

A lemondási hír hallatán az OFI szurkolóinak egy része Gattuso házához sereglett, hogy megkérjék, meggyőzzék a szakembert maradásáról. A felek közti párbeszéd meggyőzőnek bizonyult - "A klubvezetéssel és a drukkerekkel folytatott hosszas beszélgetések után úgy döntöttem, maradok. Erősebben és egységesebben kezdjük újra a munkát, mint valaha."  - nyilatkozta Gattuso

Sokan egyébként nem értették a szakember felmondási szándékát, ugyanis nem szerepel rosszul csapata, mely múlt héten idegenben verte a Panathinaikost és az Európa Ligában érdekelt Asteras ellen is helytállt a hétvégén. A PAOK, illetve az Olympiakos elleni fiaskó pedig úgy gondoljuk belefér, hiszen jelenkorunk két legjobb görög klubjáról beszélünk.

Gattuso  bajnoki eredményei az OFI Kréta kispadján:
1. forduló: OFI Kréta - Panetloikos 1-0
2. forduló: OFI Kréta - Veria 0-1
3. forduló: Olympiakos - OFI Kréta 3-0
4. forduló: OFI Kréta - Atromitos 1-0
5. forduló: PAOK - OFI Kréta 4-0
6. forduló: Panathinaikos - OFI Kréta 1-2
7. forduló: OFI Kréta - Asteras Tripolis 2-3

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése