2014. szeptember 27., szombat

Rangadók hétvégéje a Premier Leagueben - előzetes

Hétvégén igazi kánaán köszönt be az angol foci hívei számára, ugyanis az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League), 6. fordulója két tradicionális derbit tartogat a szurkolók számára. Jöjjön hát a Merseyside derby és a North London derby. 

A fordulót és egyben a szombati játéknapot a Marseyside derby nyitja meg, avagy a Liverpool és az Everton ősi ütközete. Ez lesz a két együttes történetének 223. összecsapása. Ami a bajnoki tabellát illeti, bizony mindkét együttesre ráférne a három pont, ugyanis a Liverpool, mely bajnoki álmokat szövöget csupán a 11. helyen áll 6 ponttal, míg az Everton egy pontnyira a 14. pozícióban tanyázik. Két sebzett vad, fantasztikus hangulat és ádáz küzdelem, izzó lelátó és szívüket a pályára rakó játékosok. Ez várható a derbin.

Ezt követően jön a már megszokott 16 órai meccsdömping, hat mérkőzést rendeznek ezúttal egy időben. A listavezető, ám az utóbbi fordulóban a Polgárok ellen pontokat vesztő Chelsea az eddig meglepetésre remekül szereplő Aston Villát látja vendégül, mely legutóbb az Arsenal ellenében kikapott, ám így is dobogós jelen pillanatban. Az újonc Leichester immáron borsot tört az Arsenal és az Everton orra alá is, múlt héten pedig hatalmas meglepetésre ötöt gurított a Vörös Ördögöknek. Ezúttal a Palace ellen kell bizonyítani, ehhez persze lesz pár keresetlen szava a hazaiaknak is, akik hatalmas meglepetésre az Everton otthonából csentek el három pontot egy hete. A döntetlenek eddigi nagymestere a Hull nehéz mérkőzés elé néz, az utóbbi három fordulóban nyeretlen Manchester City ellen kellene valamit alkotni. Pellegrini tanítványai számára kötelező a győzelem, amennyiben nem szeretnék még jobban elengedni a riválisokat a tabella élén. Az eddig nyeretlen Sunderland a szezont remekül kezdő, ám az utóbbi két fordulóban pont nélkül maradó Swansea ellenében szerezné meg első győzelmét, míg az idén is meglepően jól szereplő, nyáron szétvásárolt Southampton a az eddig szenvedő QPR ellen folytatná jó sorozatát, illetve mondhatjuk úgy is, hogy az éllovas Chelsea üldözését. A botrányosan rajtoló Manchester United számára nincsen választás, csakis a győzelem az elfogadható a West ham ellenében. Ellenkezőre nem is mernek gondolni a Vörös Örgögök hívei, pedig az eddig látottak alapján ez is benne van a pakliban...

A játéknapot a North London Derby zárja, avagy az Arsenal és a Tottenham összecsapása, a mindig parázs londoni párharc. Ez lesz a két együttes 179. összecsapása. Az Arsenal idén még veretlen, azonban három döntetlen is tetszeleg az eredménylajstromban, míg a Spurs utóbbi három mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, így esetükben jó formáról nem igazán beszélhetünk.

Vasárnapra egyetlen mérkőzés marad, két a kiesés ellen, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a bennmaradásért küzdő együttes találkozik az újonc Burnley látogat Gera korábbi csapatához a WBA-hoz.

A forduló zárómérkőzése hétfőre marad, a liga utolsó Newcastle  lesz a Stoke vendége.  

Szombat
13:45 Liverpool - Everton (Digi Sport 1)
16:00 Chelsea - Aston Villa (Digi Sport 2)
16:00 Crystal Palace - Leicester
16:00 Hull - Manchester City
16:00 Sunderland - Swansea
16:00 Southampton - Queens Park
16:00 Manchester United - West Ham 
18:30 Arsenal - Tottenham (Digi Sport 1)

Vasárnap
17:00 West Bromwich - Burnley (Digi Sport 1)

Hétfő
21:00 Stoke - Newcastle United (Digi Sport 1)

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése