2014. július 16., szerda

BL-selejtező: Mesterötös és meglepő döntetlen - eredmények

Kedden megkezdődtek a 2014/2015-ös BL kiírás második selejtezőjének odavágói, a játéknap pedig igen emlékezetesre sikeredett, erről David Lafata a Sparta Praha mesterötöst jegyző csatára gondoskodott. 

Jó pár esélyesnek számító csapat megizzadt, sőt voltak akik csupán döntetlent tudtak játszani, ilyen volt a magyar bajnok Debrecen is, ám a játéknap meglepetését a BATE Boriszov szolgáltatta azzal, hogy hazai közönség előtt csupán döntetlent ért el az albán bajnok Skënderbeu  ellenében.

Szintén nagyot játszott az esélytelenek nyugalmával készülő izlandi KR Reykjavík , mely hazai környezetben csupán egy gólos vereséget szenvedett a Celtic csapatától. 

Magabiztosan  készülhet az elődöntőre két déli szomszédunk bajnoka a Dinamo Zagreb és a Partizan Beograd egyaránt, míg a Sparta Praha már a harmadik körben érezheti magát hét gólos győzelmének köszönhetően. A mérkőzésen parádésan játszott a 32 esztendős korábbi cseh válogatott csatár David Lafata, aki ezzel beállította Lionel Messi és a lett Mikhail Mikholap rekordját, korábban csak nekik sikerült egy Bajnokok Ligája mérkőzésen öt gólt lőni, legyen az selejtező, vagy egyenes főtáblás mérkőzés.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló, odavágók:
Valletta (máltai) - Qarabag (azeri) 0–1
Slovan Bratislava (szlovák) - The New Saints (walesi) 1–0
BATE Boriszov (fehérorosz) - Skënderbeu (albán) 0–0
Sheriff Tiraspol (moldovai) - FK Szutjeszka (montenegrói) 2–0
Zrinjski Mostar (bosnyák) - Maribor (szlovén) 0–0
FC Santa Coloma (andorrai) - Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–1
Rabotnicski (macedón) - HJK Helsinki (finn) 0–0
Cliftonville (északír) - DVSC-Teva (magyar) 0–0
Dinamo Zagreb (horvát) - Zalgiris (litván) 2–0
Partizan Beograd (szerb) - HB Tórshavn (feröeri) 3–0
Sparta Praha (cseh) - Levadia Tallinn (észt) 7–0
KR Reykjavík (izlandi) - Celtic (skót) 0–1

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése