2013. november 19., kedd

Nem megy az olaszoknak, a németek után Nigéria is nagy falat volt

Nemzetközi felkészülési mérkőzésen csapott össze Olaszország és Nigéria nemzeti csapata. A két vb-résztvevő Angliában, azon belül pedig Londonban a Fulham otthonában mérte össze tudását. 

Nigéria szombaton harcolta ki brazíliai részvételét, míg Olaszország már régóta tudja, hogy ott lesz a jövő évi világeseményen. A találkozót nagy irammal kezdték a felek, nyílt sisakkal belevetették magukat a küzdelembe. A 12. percben Balotelli adott remek labdát az olasz góllövőlista éllovasának Giuseppe Rossinak, aki köszönte szépen és Ejide kapujába helyezte a játékszert. A félidő hajrájára fordulva aztán szokatlan rövidzárlat keletkezett a máskor tökéletes olasz védelemben. A 35. percben fejjel verték meg az olasz védelmet, vagy fogalmazzunk úgy, hogy Ranocchia volt tehetetlen, aki mellett Dike a Toronto Fc támadója bólintott Sirigu kapujába. A 26 esztendős nigériai támadó ezzel első válogatott béli gólját jegyezte. Négy perccel később aztán jött az olaszok nyakába a hideg zuhany, egy bal oldali beadást a Newcastle támadója Amoebi helyezett a hálóba igen csak akrobatikus góllal. A szünetre így Nigériai vezetéssel mehettek a felek. 

Nem kellett azonban sokáig örülnie a Mikel vezette alakulatnak, a 47. percben Giaccherini kapta teljesen üresen a bal oldalon a labdát és lőtt a kapuban, a támadást ziccerig játszották az olaszok. Ezen a napon nem a védekező olasz focit láthattuk, az egyenlítőgól után is a támadójátéké volt a főszerep mindkét oldalon, gól azonban nem esett, ellenben nagy helyzetek voltak. Moses és Ogu is eldönthették volna a meccset, de nem tették, míg a túloldalon Balotelli és Pirlo veszélyeztetett.

Olaszország ezzel tehát ismételten döntetlent játszott, csakúgy, mint pár nappal ezelőtt a németek ellen. Ez volt zsinórban a negyedik döntetlenje a válogatottnak, mely így 6 meccse veretlen. NIgéria szintén hat meccse nem talált legyőzőre, azzal a különbséggel, hogy ők előző öt meccsüket behúzták.

Olaszország - Nigéria 2-2 (1-2)
Gólszerzők: G. Rossi (12.), Giaccherini (47.) ill. Dike (35.), Ameobi (39.)

A nap másik barátságos mérkőzésén László Csaba korábbi csapata a litván válogatott döntetlent játszott Moldova vendégeként. Hiába szerzett vezetést a balti csapat, a hazaiak a hajrára fordulva egyenlíteni tudtak.

Moldova - Litvánia 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Ionita (72.) ill. Kalonas (39.)

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése