2013. november 19., kedd

Agüero jól elintézte a bosnyákokat

Nemzetközi felkészülési mérkőzésen csapott össze az argentin és a bosnyák nemzeti csapat. A két vb-részvevő az Egyesült Államokban, azon belül pedig St. Louisban csapott össze, ahol is a különbséget Agüero jelentette. 

Argentína - Bosznia és Hercegovina 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Agüero (40., 67.) ill. -

Az argentin csapatból természetesen hiányzott a sérüléssel bajlódó Lionel Messi, ám így is kiváló labdarúgók ültek a kispadon Higuain, Garay, vagy éppen Lavezzi személyében. A bosnyák végelem több ízben is megingott, kis híján öngóllal szereztek vezetést az argentinok, ám a labda centikkel, de elkerülte a kapufát, igaz, ha nem csúszik be a védő, ziccerben találta volna magát Agüero. A 40. percben aztán Palacio került helyzetbe egy lefejelt labdát követően, azonban Begovic hálóőr lehalászta a lábáról a labdát, ám rossz helyre, Agüero érkezett és a kapuba vágta a játékszert két védő közt.

A második játékrészben ugyancsak a Manchester City játékosának a lába sült el, Maxi Rodríguez kiugratását követően egyet hagyta pattanni a labdát Agüero, aki a következő pillanatban elemi erővel bombázott a kapuba, ezzel beállítva a végeredményt. Hiába volt elől bosnyák részről Ibisevic és Dzeko, ezen a napon nem tudták bevenni a kaput, így könnyed argentin győzelmet könyvelhettünk el.

Ausztrália - Costa Rica 1-0 (0-0)
Gólszerző:  ill. -

Magyar idő szerint a délelőtti órákban került megrendezésre Ausztrália és Costa Rica összecsapása, ahol az első félidő nem hozott gólt. A gólcsendet a 69. percben Tim Cahill a New York Red Bulls támadója törte meg, aki csereként érkezett a pályára és kiváló húzásnak bizonyult. 

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése