2013. június 11., kedd

Tragédia: agyonlőtték a rendőrök a vezérszurkolót, félbeszakadt a meccs

Benne van az európai ember köztudatában, hogy bizony Argentínában nem éppen életbiztosítás mérkőzésre járni. Szinte hétről hétre lehet híreket és videókat látni rendbontásokról és tragikus eseményekről. Így történt ez a hétfő este magyar idő szerint 22:00-kor kezdődő Estudiantes-Lanus összecsapáson, ahol a vendégek egyik vezérszurkolóját lelőtték. 

A hírek szerint a mérkőzést megelőzően a szokásokhoz híven nem telt el zavargások nélkül a vendég tábor bevonulása, viszont a hatóságok túl messzire mentek. A Lanús-tábor egyik vezérének számító Daniel Jerez állítólag jegy nélkül próbált bejutni a mérkőzésre, mikor közvetlen közelről gumilövedékkel terítették le a rendőrök a stadion előterében. A közelről leadott lövés mellkason találta a 38 esztendős férfit, akit már nem lehetett megmenteni, egy másik társát pedig életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. 

Az ügyben megszólalt Buenos Aires tartomány biztonságért felelős minisztere Ricardo Casal, ki annyit mondott, hogy az ügyben három rendőrt előállítottak. 

Lévén mint említettük, nem egy vezérszurkolója van egy tábornak, így egy darabig nem tűnt fel a Lanus fanatikusoknak, hogy társuk nincsen köztük, illetve azt gondolhatták, nem sikerült bejutnia a stadionba, ami igaz is! Amikor megtudták a tragikus hírt, egy emberként mozdult meg a szektor, leszedték a transzparenseket, a pályára akartak rohanni és elégtételt venni a rendőrökön. A játékvezető tudatosulva a hírekről úgy döntött félbeszakítja a találkozót. A mérkőzésen egyébként az Estudiantes vezetett 2-0-ra.

Sajnos ezen nem csodálkozhatunk, tragikus, de majdnem hétköznapi dolog Argentínában, ahol a klubok szurkolótáborainak vezérei befolyásos alakjai a futballnak, ez egy nagyon bonyolult rendszer, de nem csoda, hogy lincshangulat alakult ki az országban.

Az elmúlt napokban egyébként nem ez volt az egyetlen rendbontás. Előbb a  Vélez Sarsfield-All Boys mérkőzésen nem bírtak magukkal a vendég szurkolók, akik betörték a kerítést és előkerült egy kis könnygáz is. Mindez a 30. perc környékén történt, a meccs úgyszintén egy időre félbeszakadt.

Ezt követte a  River Plate-Independiente balhé, ahol a vendég szurkolók szintén áttörték a kerítést és a felső karélly pereméről keménykedtek, dobálóztak székekkel, mint egy csűrhe, bár ez lehet gyenge szó a felvételek láttán. 

Egy biztos, el kellene gondolkozni az országban, hogy miként lehet ezt visszaszorítani, esetleg beszüntetni a bajnokságot. Persze ez nem olyan egyszerű, hiszen sok döntés lavinát indíthat el. Egy ország, ahol a futball könnyen háborút is szülhet: Argentína!!!

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése