2013. június 10., hétfő

Őrült arabok, ahol a pénz nem számít: Tíz millió euró a 600 ezret érő bal szélsőért

Már hozzászokhattunk, hogy az arab olajmilliárdosoknak semmi nem számít és senki nem drága. jelen vannak az európai futballban, elég megemlíteni a Manchester City, vagy például a PSG együttesét. Nos, mostani sztorink azonban nem Európából, hanem arab honból való. 

Yahya Al-Shehri neve szinte biztos, hogy senkinek nem mond sokat, persze nem zárjuk ki, hogy valaki követi az Ettifaq FC együttesét, netán-tán a Szaúd-Arábiai válogatottat . A 22 esztendős középpályás az  Ettifaq FC csapatánál kezdte pályafutását, az ifjúsági csapatból 2010-ben került fel a felnőttek közé, ahol egészen eddig szerepelt. Piaci értéke a transfermark.de becslései alapján 600 ezer euró, ehhez képest igen szép summát kapott érte nevel együttese az Al-Nasr csapatától. Egyes információk 10 millió euróról beszélnek, a német transfermarkt.de viszont 9,7 millió euróról számol be. Egy azonban biztos a pénz nem számít, így pedig érdemes játékost nevelni. Al-Shehri igazán behozta a nevelésének az árát...

Ez ám az ész nélküli költekezés, mikor a pénz nem számít, csak másodlagos... !

Korábban Luca Toni is megfordult az Al-Nasr együttesében.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése