2016. január 11., hétfő

Footgolf vb: Megvan az egyéni világbajnok!

Vasárnap, magyar idő szerint a késő esti órákban véget ért a II. footgolf világbajnokság, melyet Argentínában rendeztek. Az már korábban eldőlt, hogy nem elsz címvédés, Lengyel Bélának nem jött ki a lépés, míg egy nappal korábban először a sportág történetében csapatvilágbajnokai címet osztottak. Az utolsó játéknap fantasztikus versenyt hozott, az új regnáló világbajnokot úgy hívják, hogy: Otero Christian!

Ádáz küzdelem, s végül 200 alatti rúgásszám kellett a világbajnoki címhez, melyet a hazaiak versenyzője, a világbajnokság favoritja Otero Christian zsebelt be roppant kiegyenlített teljesítménnyel. A dobogó második és harmadik fokára is meglepetésember állhatott, az ezüstérem a mexikói Reyes Enrique nyakába került, míg Európa becsületét a magyar versenyeken is feltűnő Kozák Ján védte meg. Utóbbi két versenyző második fordulós produktuma kiemelendő, egyaránt 63-as (-9), pályát mentek, mely a világbajnokság legjobb eredménye. A legjobb tízbe még két argentin versenyző verekedte be magát, illetve az Egyesült Királyság is három versenyzővel vétette magát észre, Oliver Paul és Ben Clarke éppen hogy lecsúszott csak a dobogóról. Magyar versenyzőt sajnos nem találunk a közvetlen élmezőnyben, az extraklasszis teljesítmény elmaradt. 


Ami a 16 fős magyar különítmény szereplését illeti, egy kicsit csalódottak lehetünk, ugyanis senki nem tudott extraklasszis teljesítményt előhúzni a cilinderből. Legjobb magyarként Németh Gábor zárt, végig, mind a három fordulóban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, végül a 25. helyen zárva. A regnáló magyar bajnok Bogár Krisztián a 46. helyen végzett, míg a világbajnoki címvédő Lengyel Béla ezúttal 58. lett a népes 230 fős mezőnyben. A Hinora Winter Footgolf Tour jelenlegi éllovasa Varga Gábor sérülten is de befejezte a versenyt, végigment a döntő játéknapon. 

Összességében négy par alatti magyar pályát láthattunk, Balázsi Csaba, Nagy Balázs és Gelencsér Gábor mutatott be egy mínusz 1-es játékot, míg a legjobb magyar eredményt a döntő játéknapon Papp Péter mutatta egy mínusz 4-es produktummal.


Ami a csapatversenyt illeti, a fináléban kikapott a házigazda, Argentína legyőzője, az sportág történetének első csapatvilágbajnoka USA lett. A magyar nemzeti csapat ott volt, kvalifikálta magát a negyeddöntőbe, ahol végül a végső győztes jelentette a végállomást, így ötödikek lettünk.

A magyar válogatott tagjai nemsokára repülőre ülnek, s megteszik a Buenos Aires - Budapest útvonalat, hogy aztán tovább folytatódhasson a szezon, a téli bajnokság. Nemsokára újra nemzetközi versenyek, versenysorozatok indulnak, s a nyár elején harmadik alkalommal rajtol majd el a honi bajnokság. Amennyiben érdekel a footgolf, megtetszett a sportág, weboldalunkon a magyar fület lenyitva, s a footgolf fülre kattintva további híreket olvashattok. A friss footgolf híreket mindig megtaláljátok a FociClub.hu weboldalán.

Őszi Ádám 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése