2016. január 11., hétfő

FA-kupa: Egy helyen az összes eredmény! - meglepetések sora...

Hétvégén az Angol FA-kupa 3. fordulója volt terítéken, 32 mérkőzés eredményeit követhettük, s azt, hogy milyen meglepetések születnek. Kupapárharcok légén olyan nincsen, hogy ne születne valami meglepetés, így volt ez most is, avagy kis csapatok nagy meccseit láthattuk. 

A sorozat ezen szakaszában mind a 20 Premier League csapat csatlakozott a mezőnyhöz, s a hétvégét követően már csak 15 vannak versenyben, míg 4 újrajátszásra kényszerülnek. A sztárcsapatok közül a Manchester City, Arsenal, Chelsea trió könnyedén vette az előtte tornyosuló akadályt, míg a Manchester United bár továbbjutott, ám hazai pályán csak a ráadás harmadik percében sikerült legyőzni a harmadosztályú Sheffield Unitedet. A versenykiírás értelmében élvonalbeli csapatok is összekerülhetnek, nincsen kiemelés, így  öt párharcban is Premier League együttesek csaptak össze.

Slágerpárharccá vált a  Tottenham és a Leicester összecsapása, a felek újrajátszásra kényszerülnek, sőt a hétvégén a bajnokságban is találkoznak, így az elkövetkezendő napokban jól egymásra unnak majd. Hatalmas blama a Liverpool és az Aston Villa legjobbjaitól, mind a két klub egy  negyedik ligás ellenféllel szemben kényszerült újrajátszásra. Bogdán Ádám kezdő volt a vörösöknél, ám újabbb hatalmas bakit vétve nagyon nehéz helyzetbe került.  Az egész harmadik forduló legnagyobb meglepetését a negyedosztályú Oxford United szolgáltatta, a Swansea City kiverésével

Egy kis statisztika:
- A 20 Premier League csapatból csak 10 tudták kiharcolni a 4. fordulóban való részvételt, 5 kiestek, míg 5 újrajátszásra kényszerülnek
- 32 mérkőzésből mindössze 4 esetben jutott tovább alacsonyabb osztályú csapat
- 32 mérkőzésből 12 újra kell játszani döntetlen miatt

Az eredménysorban kiemeltük a továbbjutó csapatok neveit, míg a kékkel kiemelt csapatok esetében alacsonyabb osztályú együttes ejtett ki magasabb osztályú ellenfelet. Ami pedig az újrajátszásokat illeti, január 19-én és 20-án este lesznek esedékesek a párharcok.

Premier League csapatok eredményei:

Arsenal – Sunderland 3-1
Tottenham – Leicester 2-2 - újrajátszás

Norwich – Manchester City 0-3 
Southampton – Crystal Palace 1-2
Watford – Newcastle United 1-0 
West Ham United – Wolverhampton (II.) 1-0
Birmingham (II.) – Bournemouth 1-2
West Bromwich – Bristol City (II.) 2-2 - újrajátszás
Manchester United – Sheffield United (III.) 1-0
Chelsea – Scunthorpe (III.) 2-0
Doncaster  (III.) – Stoke 1-2
Everton – Dagenham & Redbridge (IV.) 2-0
Oxford United (IV.) – Swansea City 3-2 
Wycombe (IV.) – Aston Villa 1-1 - újrajátszás 

Exeter (VI.) – Liverpool  2-2 - újrajátszás


Ipswich (II.) – Portsmouth (IV.) 2-2 - újrajátszás
Sheffield Wednesday (II.) – Fulham (II.) 2-1
Brentford (II.) – Walsall (III.) 0-1
Nottingham Forrest (II.) – QPR (II.) 1-0
Bolton (II.) – Eastligh (IV.) 1-1 - újrajátszás
Huddersfield (II.) – Reading (II.) 2-2 - újrajátszás
Hull City (II.) – Brighton (II.) 1-0
Middlesbrough  (II.) – Burnley (II.) 1-2
Bury FC (III.) – Bradford (III.) 0-0 - újrajátszás 
Colchester (III.) – Charlton Athletic (II.) 2-1 
Peterborough (III.) – Preston (II.) 2-0 
Hartlepool (IV.) – Derby (II.) 1-2 
Leeds United (II.) – Rotherham (II.) 2-0
Northampton (IV.) – Milton Keynes Dons (II.) 2-2 - újrajátszás
Carlisle (IV.) – Yeovil (IV.) 2-2 - újrajátszás
Newport (IV.) – Blackburn Rovers (II.) - elhalasztva

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése