2015. június 9., kedd

Copa America (A-csoport): keretek, érdekességek, tudnivalók!

Itt az idő, már nem kell sokat várni és kezdődik a Copa America 44. kiírása, a dél-amerikai országok seregszemléje. Összesen tizenkét csapat küzd meg egymással három csoportba osztva, nézzük, hogy mit rejteget számunkra futballszurkolók számára az 'A' jelű kvartett.  

Chile: A torna házigazdája története első Copa America győzelmére készül. Szinte mindenki egyetért azzal, hogy e jelenkori csapat a történelem legjobb chilei csapata, így ha valamikor, akkor most hazai pályán lehet beseperni a győzelmet, s meglepni a világot. Ezidáig négy döntőt vívhatott Chile, s mind a négyszer alulmaradt, legutóbb 1987-ben Uruguay ellenében. Ez azonban a múlt, foglalkozzunk a jelennel, avagy európai élklubok oszlopos tagjai alkotják a keretet. A gólvonalat az FC Barcelona hálóőre Claudio Bravo védheti, míg a középpályán ott van a Juventus csillaga Arturo Vidal. A támadósor legveszélyesebb szegmense Alexis Sanchez, aki a katalán éveket követően első Premier LEague szezonjában fantasztikusan szerepelt, az Arsenal színeiben 51 mérkőzésen 24 gólt és 11 gólpasszt jegyzett. A védelemben olyan játékosokkal találkozhatunk, mint a BL-döntős Öreg Hölgy játékosa Isla, vagy az Inter labdarúgója Medel. A csapat egyben van, s képes lehet a meglepetésre, ám a közvélemény, a szurkolók és a hazai pálya hatalmas terhet ró a csapatra. A csoportból történő továbbjutás nem lehet kérdés, azt pedig, hogy eljutnak-e a döntőig Jorge Sampaoli tanítványai, rövid időn belül megtudjuk.

Örökmérleg: Chile ezidáig 161 Copa America mérkőzést játszott, ebből 54-et megnyert, 26-ot döntetlenre hozott, míg 81-et elvesztett. Pontok tekintetében 188-at gyűjtött, mellyel az örökranglista ötödik helyét foglalja el. Ezeken a mérkőzéseken 247 gólt lőtt, s 291-et kapott. Gólarányuk  mínusz 44-es!

Kapusok: Claudio Bravo (Barcelona), Paulo Garcés (Colo-Colo), Johnny Herrera (Universidad de Chile)

Védők: Eugenio Mena (Cruzeiro), Miiko Albornoz (Hannover), Mauricio Isla (Juventus), José Rojas (Universidad de Chile), Gary Medel (Inter), Gonzalo Jara (Mainz)

Középpályások: Carlos Carmona (Atalanta), Arturo Vidal (Juventus), Jorge Valdivia (Palmeiras), Matías Fernández (Fiorentina), Jean Beausejour (Colo-Colo), David Pizarro (Fiorentina), Felipe Gutiérrez (Twente), Charles Aránguiz (Internacional), Marcelo Díaz (Hamburg).

Támadók: Edson Puch (Huracán), Alexis Sánchez (Arsenal), Mauricio Pinilla (Atalanta), Eduardo Vargas (Napoli), Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb).


Ecuador:  A keretnek csupán hat tagja játszik Európában, s egyik ha nem a legjobb játékosát így is nélkülözni kénytelen a csapat Antonio Valencia személyében. A Manchester United játékosa a válogatott orvosi stábjának megkérdezése nélkül feküdt kés alá két héttel a torna előtt, a beavatkozás fontossága és sürgőssége pedig mindenképpen megkérdőjelezhető. Valencia döntött, nem kívánt ott lenni a kontinenstornán, ez pedig sok feszültséget keltett, ahogyan Felipe Caicedo hiánya is, az Espanyol csatára sem utazik a csapattal sérülés miatt. A világbajnokság ásza Enner Valencia azonban ott lesz, s ha valakiben, akkor az ő megvillanásaiban bízhatnak az ecuadori szurkolók. A Gustavo Quinteros által trenírozott csapat története során még soha nem nyert érmet a kontinenstornán, s valószínűleg ez nem idén fog megváltozni. Célként a csoportból történő továbbjutást tűzhette ki magának a csapat, ám többre nem igazán számíthat a mezőnyt kémlelve.

Kapusok: Alexander Domínguez (Liga de Quito), Esteban Dreer (Emelec), Librado Azcona (Independiente del Valle).

Védők: Juan Carlos Paredes (Watford), Frickson Erazo (Gremio), Gabriel Achilier (Emelec), Jhon Narváez (Emelec), Oscar Bagüí (Emelec), Walter Ayoví (Pachuca), Arturo Mina (Independiente del Valle), Mario Pineida (Independiente del Valle).

Középpályások: Christian Noboa (PAOK), Renato Ibarra (Vitesse), Pedro Larrea (Liga de Loja), Pedro Quiñónez (Emelec), Osbaldo Lastra (Emelec), Fidel Martínez (Pumas), Jonathan Gonzáles, (Universidad de Guadalajara), Juan Cazares (Banfield).

Támadók: Enner Valencia (West Ham), Jaime Ayoví (Godoy Cruz), Jefferson Montero (Swansea), Miller Bolaños (Emelec).

Örökmérleg: Ecuador ezidáig 108 Copa America mérkőzést játszott, ebből csupán 14-et nyert meg, 19-et hozott döntetlenre, míg 75 alkalommal legyőzőre talált. Pontok tekintetében 61-et gyűjtött, mellyel az örökranglista tizedik helyét foglalja el. Ezeken a mérkőzéseken 114 gólt lőtt, s 296-ot kapott. Ecuador gólaránya  mínusz 182-es! Ez a kontinenstorna történetének legrosszabb gólkülönbsége.


Mexikó:  A mexikói csapatot és Herrera kapitányt is sok kritika érte az utóbbi hetekben, mondván komolytalanul kezelik a tornát és a meghívást. Fiatal mexikói játékosok mellett rutinos, már-már veterán korba érő játékosok bizonyíthatnak majd. A csapat vezéregyénisége minden bizonnyal a Barcelona egykori védője Rafa Márquez  lesz, a veretes nevek sora pedig itt be is zárult. Sem Carlos Vela, sem a szezont a Real Madridnán töltő Hernandez, sem pedig Andrés Guardado nincs ott a keretben, ahogyan a Dos Santos testvérek sem. Igen B-csapat jellegű tehát a mexikóiak kerete, ám döntőről beszélnek, ezt kíváncsian várjuk. Valószínűleg mindenki erősebb felállásra számított. Mexikó egyébként története során kétszer is eljutott a fináléig, ám nyerni nem tudott, ahogyan meghívott csapat még soha.

Örökmérleg: Mexikó ezidáig 38 Copa America mérkőzést játszott, ebből 17-et megnyert, 10 találkozót döntetlenre hozott, míg 11 alkalommal vereséget szenvedett. Pontok tekintetében 61-nél jár, csakúgy mint a fentebb említett Ecuador, mely 108 meccsen gyűjtött ennyit. A mérkőzések során 55-ször rezgett az ellenfelek hálója, s 44-szer a saját. Gólarányuk  plusz 11-es! 

Kapusok: José de Jesús Corona (Cruz Azul), Alfredo Talavera (Toluca), Melitón Hernández (Veracruz).

Védők: Rafa Márquez (Hellas Verona), Adrián Aldrete (Santos Laguna), Hugo Ayala (Tigres), Julio César Domínguez (Cruz Azul), Gerardo Flore (Cruz Azul), Efraín Velarde (Monterrey), Juan Carlos Valenzuela (Atlas), George Corral (Querétaro), Carlos Salcedo (Guadalajara).

Középpályások: Juan Carlos Medina (Atlas), Javier Aquino (Rayo Vallecano), Marco Fabián (Guadalajara), Luis Montes (León), Javier Güemez (Tijuana), Jesús Manuel Corona (Twente), Mario Osuna (Querétaro).

Támadók: Raúl Jiménez (Atletico Madrid), Enrique Esqueda (Tigers), Matías Vuoso (Chiapas), Eduardo Herrera (Tigers).


Bolívia: Az európai futballszurkoló számára a bolíviai nemzeti csapat kissé sötét folt, nem igazán jutnak át labdarúgóik Európába. Abszolút nem számítanak futballnemzetnek Dél-Amerikában, ennek ellenére egy ízben sikerült elhódítaniuk a serleget, míg van egy vesztes fináléjuk is, ám 1997 óta várat magára a kiugró eredmény. Valószínűleg váratni is fog, ugyanis papíron a csoport leggyengébb csapatáról beszélünk, melytől nagyon bravúrokra nem számíthatunk. A keretben mindössze két Európában játszó labdarúgó van, egyikük Martin Smedberg-Dalence a svéd IFK Göteborg támadója, míg másikuk Sebastian Gamarra az AC Milan utánpótlás csapatának 18 esztendős középpályása. Számukra bravúr lenne a továbblépés a csoportkörből.

Örökmérleg: Bolívia ezidáig 102 Copa America mérkőzést játszott, ebből csupán 19-et nyert meg, 24 mérkőzést döntetlenre hozott, míg 59 alkalommal vesztesen hagyta el a játékteret. Pontok tekintetében 81-nél járnak. A mérkőzések során 97-szer voltak eredményesek, s 257-szer találtak a kapujukba. Gólarányuk  mínusz 160-as, a második leggyengébb! 

Kapusok: Romel Quiñónez (Bolívar), Hugo Suárez (Blooming), José Peñarrieta (Petrolero de Yacuiba)

Védők: Miguel Hurtado (Blooming), Marvin Bejarano (Oriente Petrolero), Alejandro Morales (Blooming), Edemir Rodríguez (Bolívar), Ronald Eguino (Bolívar), Edward Zenteno (Jorge Wilstermann), Cristian Coimbra (Blooming), Ronald Raldes (Oriente Petrolero).

Középpályások: Danny Bejarano (Oriente Petrolero), Wálter Veizaga (The Strongest), Damir Miranda (Bolívar), Sebastian Gamarra (AC Milan), Alejandro Chumacero (The Strongest), Pablo Escobar (The Strongest), Jhasmani Campos (Bolívar)

Támadók: Damián Lizio (O'Higgins), Martin Smedberg-Dalence (IFK Göteborg), Alcides Peña (Oriente Petrolero), Marcelo Martins Moreno (Chanchung Yatai), Ricardo Pedriel (Mersin IY).

Íme az A-csoport:
1. Chile 0 pont (0-0)
2. Ecuador 0 pont (0-0)
3. Mexikó 0 pont (0-0)
4. Bolívia 0 pont (0-0)

Szubjektív esélylatolgatás: Úgy gondolom a szurkolók és a hazai pálya által rótt terhet a chilei csapat elviseli, s makulátlan mérleggel csoportja élén végez. Másodikként Mexikót várom, annak ellenére, hogy tényleg igen B-csapattal érkeznek, ám többet érzek bennük, mint Ecuadorban, ahol rengeteg minden múlik Enner Valencián. Ecuadort a csoport harmadik helyére tippelem, s bizakodhatnak a továbbjutásban (két legjobb csoportharmadik is továbbjut). A kvartett végén pedig Bolívia végez, szerintem szerzett pont nélkül.

Az A-csoport mérkőzései magyar idő szerint:
jún. 12. 01:30 Chile - Ecuador
jún. 13. 01:30 Mexikó - Bolívia
jún. 16. 23:00 Ecuador - Bolívia
jún. 16. 01:30 Chile - Mexikó
jún. 20. 23:00 Mexikó - Ecuador
jún. 20. 01:30 Chile - Bolívia

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése