2015. március 12., csütörtök

Ibrahimovic reagált kiállítására

Nem mindennapi mérkőzést, drámai 120 percet láthattunk tegnap este a Stamford Bridgen a Chelsea és a Paris Saint-Germain főszerepében egy nem várt mellékszereplővel, aki fszereplővé lépett elő. A játékvezető igen csak belenyúlt a mérkőzésbe, amikor Zlatan Ibrahimovicot kiállította (jogtalanul), majd több ízben vitatható ítéleteket hozott, nézett el, vagy éppen engedett el. Drámai mérkőzésen jutott tovább a PSG, a mérkőzés után pedig Ibrahimovic értékelt. 

"A legrosszabb az volt, hogy miután kiállított a játékvezető, minden Chelsea-játékos odajött körém. Úgy éreztem magam, mintha tizenegy csecsemő venne körül. Nem tudom, hogy mérges legyek vagy nevessek. Amikor a bíró felmutatta a piros lapot, az volt az első gondolatom, hogy »ez a fickó nem tudja, mit csinál, vagy valami mást nézett«. Visszahúztam a lábam, mert láttam, hogy ő is keményen érkezik és nem akartam sérülést okozni. Nem tudom, hogy Oscar rájátszott-e, de ez már nem is számít. A lényeg, hogy egyenlítettünk és továbbjutottunk a negyeddöntőbe. Elképesztő teljesítmény volt, több mint kilencven percet töltöttünk emberhátrányban. Minden elismerést megérdemelnek a társaim, óriási szívük van. Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek." - mondta a svéd klasszis a lefújást követően a riporternek.

Sokan most azt firtatják, hogy nem kellene-e eltörölni a hórihorgas svéd klasszis kiállítását, ez azonban már az zöld asztalnál ülő úriemberek dolga lesz.

Ibrahimovic egyébként roppant szimpatikusan tűrte az esetet, pedig tudjuk, hogy nem éppen egy higgadt vérmérsékletű sportoló. Nyilatkozata is roppant összeszedett volt és reális látómezőre helyezte a történteket. Öregszik!? Beforrt a feje lágya?

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése