2014. november 3., hétfő

Steven Gerrard Manchesterben folytathatja!?

Egyre többet foglalkoznak Steven Gerrard jövőjével, mint ismeretes a Liverpool klasszisának szerződése a szezon végeztével lejár, klubja pedig egyelőre nem hosszabbított vele. Egybehangzóan állítják brit lapok, hogy Manchesterben szívesen látnák Gerrardot. 

A 34 esztendős irányító amióta az eszét tudja a Liverpoolt szolgálja, 1987-ben került a klub akadémiájára, majd 1998-ban debütált a felnőttek között és azóta a klub történetének egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát. Nehéz elképzelni, hogy távozzon és másutt játsszon...

A hírek szerint azonban a Manchester City szívesen látná soraiban a válogatottságot a világbajnokság után lemondó klasszist. Az újságíróknak Pellegrini a csapat vezetőedzője elmondta, hogy Gerrard még két évig szinte biztosan tudja ezt a szintet tartani, ő pedig nem azzal foglalkozik, hogy ki hány esztendős, hanem azt nézi, ki hogyan teljesít a pályán és az edzéseken.

A kételkedők számára felhoznánk Frank Lampard esetét! Senki sem gondolta, hogy a Chelsea klasszisa más Premier League klub mezét magára ölti távozását követően, aztán még is így lett, jelenleg a City kölcsönjátékosa Lampard.

Mások azonban úgy vélekednek, a pool és Gerrard között lesz megállapodás, csak nem verik nagy dobra és ha eljön az ideje, bejelentik a hosszabbítást.

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése