2014. november 12., szerda

Botrány az Afrika Kupa körül! - Ebola, kizárás, szankcionálás

Zajlanak az események Afrikában! Botrányos körülmények között kerülhet megrendezésre a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája, ugyanis az afrikai kontinentális szövetség (CAF) nem tágít, tornát kíván rendezni januárban. 

Mint ismeretes a fekete kontinensen súlyos, soha nem látott kereteket öltött az Ebola járvány, melynek terjedése az egész világot fenyegeti. A 2015-ös kontinenstorna házigazdája Marokkó lett volna, ám az észak-afrikai ország előbb a torna elhalasztását kérte, majd nemleges választ követően négy napja lemondta a rendezést, mondván nem kockáztatják a vírus terjedését, lévén nemzetek, szurkolók jönnek és mennek egy ilyen eseményen.

Ezen érveket nem fogadta el a CAF, mely bár elfogadta Marokkó lemondását, mint házigazda, de súlyos szankciókról döntött a keddi végrehajtó bizottsági ülés folyamán. A döntés értelmében immáron hivatalos, hogy "elvették" a rendezés jogát, emellett pedig kizárták az ország nemzeti csapatát a tornáról, mely további súlyos büntetésekre is számíthat.

Új helyszín egyelőre nincsen, ám közölték, hogy érdeklődök vannak, így minden bizonnyal január 17. és február 8. között megrendezésre kerül a torna csak más helyszínen.

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése