2014. október 30., csütörtök

Német válogatott középpályással erősítene a Liverpool

Feje tetejére állt a világ, így jellemezheti a körülötte történő eseményeket Karim Bellarabi a Bayer Leverkusen szélsője, akiért úgy hírlik harcba száll a Liverpool. 

A 24 esztendős jobb oldali szélső két esztendeje még a Bundesliga II-ben rúgta a bőrt a Braunschweig együttesében, jelen pillanatban pedig a Bayer Leverkusen egyik legjobb formában lévő labdarúgója és tagja Joachim Löw újjáépítés alatt álló német nemzeti csapatának.

Bellarabi remekül kezdte a 2014/2015-ös szezont, teljesítménye több sztárklub figyelmét is felkeltette. Minden sorozatot figyelembe véve 15 mérkőzésen 5 gólt és 7 gólpasszt jegyez.

Ami piaci árát illeti, a transfermarkt.de a nyár folyamán 2,5 millióra taksálta, ám ez az összeg könnyen lehet, hogy azóta már megtriplázódott. A feleknek 2016 nyaráig szóló kontraktusa van, míg Bellarabi igen jelentős kérőhaddal rendelkezik. Neve korábban felsejlett a Juve háza táján, míg a legfrissebb hírek a Liverpool szándékáról szólnak. A neves német portál emellett még öt angol klubot is megemlít...

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése