2014. február 26., szerda

BL: Megfogta Mourinho legénységét a Galata...

... kérdés, hogy mire lesz ez elég a visszavágón!? Egy biztos, a döntés a Stamford Bridge gyepére maradt, ugyanis hiába szerzett vezetést korán a londoni alakulat Torres révén, Chedjou a második játékrészben egyenlített. Mondhatni, hogy némileg meleg volt a pite a második félidőben, az idegenben lőtt gól pedig egyenlőre Mourinho mellett ketyeg... 

Galatasaray - Chelsea 1-1 (0-1)
G: Chedjou (65.) ill. Torres (9.)

Ahogyan arra számítani lehetett igazi defenzív focira épülő kontratámadásokkal fűszerezett játékstílusát húzta elő Jose Mourinho csapata, mely láthatóan nem ízlett a hazaiaknak, akiknél bár többet volt a labda, az mit sem ért. A 9. percre fordult a Türk Telekom Aréna mutatója, mikor Azpilicueta passza sikeresen jutott el Torres lábáig, a spanyol pedig első előtte adódó lehetőségéből büntetett (0-1).

A gól mellett fontos megemlítenünk Muslera kijövetelét is, a Galata hálóőre nemes egyszerűséggel mint egy színtévesztő, a kék mezben pompázó ellenfélhez passzolt, aki megpróbálta kihasználni a helyzetet, és beemelni a kapuba a labdát, ám a hibázó portás nagy szerencsével beletudott csúsztatni, sikerült szögletre menteni. A felek nem kímélték egymást, kopogtak a bokák és fejeken zongoráztak a könyökök, erre remek példa volt Yilmaz és Ramires esete, melynél a kékek játékosa vérző sérülést szenvedett. A 27. percben aztán az imént említett  brazil szerezhette volna meg csapata második gólját, ám igen komoly porszem csúszott a lövésnél a gépezetbe. A törökök erőlködtek, ám a középpálya és a védősor szűrőrendszere feltörhetetlennek tűnt. A 31. minutumban aztán kényszerű cserét hajtott végre Mancini, aki a sérült Izet helyére Yekta számára szavazott bizalmat. A 39. percben aztán Cech megmutathatta miként kell úszni a levegőben, Tellas szánta el magát egy meglepő lövésre, mely igen csak a bal alsó sarok felé csörgedezett. A 42. percben aztán teljes unszimpátiát váltott ki magának a játékvezető, mikor is nem adta meg Yilmaz szinte nullszögből vétett gólját egy gyorsan elvégzett bedobást követően. A sporttárs lapot szánt a vehemensen reklamáló Terrey számára, míg a pályán ezalatt egy másik labda is tartózkodott. Az öltözőbe egy gólos vendég előnnyel vonultak a felek.

A folytatásban aztán nem változott a játék képe, a játékot a hazaiak uralták a Chelsea pedig kontrázott. Így volt ez az 52. percben is, mikor pár húzást követően Torres találta magát ziccerben, gól azonban nem született. A 63. minutumban aztán felugrott a közönség, majd csalódottan elmorajlott, ugyanis Drogba fejesét követően Inan egy mérettől a kapufát stukkolta telibe. Ami késett, azonban nem múlott, két percre rá már senki és semmi nem állt a labda és a háló találkozásának útjába. Egy Sneijder szögletet követően a védelem tengelyéből Chedjou érkezett és passzolt öt méterről a kapuba (1-1). 

Ekkor gyökeres fordulatot vett a játék képe, Mourinho még defenzívebbre váltott, Mikel személyében érkezett a pályára a harmadik védekező középpályás is. A vendégek nagyon okosan igyekeztek eldugni a labdát, mondhatni igazi alibifocit, passzolgatást mutattak be különösebb gólra törő szándékokat mellőzve. A 75. percben aztán Telles távoli löketénél kellett védést bemutatnia a cseh portásnak. A játék képe nem változott a végjátékban és gól sem esett, a vendégek ott húzták az időt, ahol lehetett. Döntés és folytatás a Stamford Bridgen!

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése