2014. január 10., péntek

Spanyol edzőt neveztek ki a WBA kispadjára

Tova sincs két hete, hogy menesztették Stewe Clarke vezetőedzőt a West Bromwich Albion kispadjáról. Helyét ideiglenesen Keith Downing vette át, ám pozíciójában nem erősítették meg, hanem új, külföldi tréner után néztek, aki mint kiderült spanyol honból érkezik. 

Az 50 esztendős új tréner Pepe Mel kinevezését a klub hivatalos honlapján erősítette meg. Feladata a csapat benntartása lesz a Premier Leagueben, ám ez nem lesz könnyű. Sokan értetlenül állnak az eset előtt, ugyanis Mel sohasem dolgozott még Spanyolországon kívül, így az angol stílus, az életvitel számára is új lesz. A játékosként egykori Real Madrid nevelés, majd Betis kedvenc szakvezetőként 1999-ben debütált, azóta pedig jó pár helyen megfordult, hol magasabb, hol pedig alacsonyabb osztályokban. Legutóbb a Real Betis gárdáját trenírozta három esztendőn át, ám az eredménytelenség miatt nemrégiben leváltották.

Íme a 2013-2014-es szerint eddigi szezonjának áldozatai:
Ian Holloway (Crystal Palace)
Martin Jol (Fulham)
Kevin Ball (Sunderland)
André Villas-Boas (Tottenham)
Stewe Clarke (West Brom) 

A lista aligha teljes, számíthatunk még edzőváltásra bőven! Jelenleg nagyon inog a kispad a West Ham United trénere Sam Allardyce alatt, aki 2011-ben vette át a londoni csapat irányítását és egy héten belül kiesett mindkét angol kupasorozatból, ráadásul nem is akár hogyan, egy 6-0-ás és egy 5-0-ás fiaskó után. Utóbbit ráadásul egy alacsonyabb osztályú gárdával szemben. Ráadásnak pedig jön a bajnokságban elfoglalt utolsó előtti hely. A Cardiff elleni hétvégi meccs sorsdöntő lehet.

Sokan Moyes távozását is suttogják a Manchester United kispadjáról, mások követelik lemondását, természetesen vannak olyanok akik pedig arról beszélnek, hogy idővel minden jó lesz. Meglátjuk, meddig tart ki a manchesteri klubvezetés türelme...

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése