2013. április 13., szombat

Fordulatos meccs, hat gólos döntetlen Barcelonában


Igazi őrült meccset, szó szerint flúgos futamot hozott az Espanyol-Valencia mérkőzés. A találkozón hat gól esett, ebből pedig négy az utolsó tíz percben. Sokáig emlékezetes végjátékot láthattunk, melynek végén egyik fél sem örült igazán, ellenben a meccset megtekintő semleges szurkolók.  

Az első játékrész többnyire mezőnyjátékot és enyhe hazai fölényt hozott, melynek az utolsó pillanatban meg is lett az eredménye. Az Espanyol Wakoso hosszabbításban szerzett találatával előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrész elején sikerült egalizálnia az eredményt a vendégeknek, Canales talált a hálóba az 53. percben. Sokáig úgy tűnt, hogy 1-1 marad és pontosztozkodás, de ebből az állításból csak az utóbbi lett igaz. A 80. perc után kezdődhetett a flúgos futam. Előbb a hazaiak szereztek vezetést Verdú révén a 82. minutumban, majd öt perccel később Jonas válaszolt a denevérek részéről. A hosszabbítás első percében óriási volt a vendég öröm, igen ám de az önfeledt öröm helyett védekezni kellett volna. A hosszabbítás harmadik percében Garcia gurított a kapuba és alakította ki a 3-3-as végeredményt. A végére maradt egy piroslap is, melyt Rodriguez gyűjtött be. 

Espanyol - Valencia  3-3
Gólszerzők: Wakaso 45+1., Verdú 82., S. García 93., ill. Canales 53., Jonas 87., Soldado 91.
Kiállítva: R. Rodríguez 93.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése