2013. január 4., péntek

Angol FA-kupa: Tét a legjobb 32 - beharangozó


Az ünnepek alatt rohanó angol bajnoksága egy hétvégére megtorpan, ám a futballélet nem áll meg, hiszen FA-kupa fordulót rendeznek a szigetországban. A kupasorozatban még 64 csapat áll, de az esztendp hetedik napját követően már csak 32 lesznek versenyben, a mezőny megfeleződik. A mérkőzések túlnyomó részét szombaton játsszák, vasárnapra kettő, míg hétfőre pedig egy találkozó jut. 

A nagyobb klubok közül a jelenleg gyengélkedő Newcastle a Brighton & Hove Albion együttesénél vendégeskedik majd, a nagy talány, hogy vajon Demba Ba vajon pályára lép-e még, vagy más a Chelsea kötelékéhez tartozik. A Manchester City otthon fogadja Priskin Tamás korábbi csapatát a Watford együttesét, míg a Vörös Ördögök igen pikán meccsen fogadják a West ham United csapatát, ezen utóbbi párharc remek derbinek ígérkezik. 

Nem csupán a fent említett két Premier League csapat melyet összehozott a sors, a Chelsea a Southampton vendége lesz, míg a hétvégén a londoniakat verő QPR a Gera Zoltánt foglalkoztató West Bromot fogadja. Bogdán Ádám csapata a Bolton ottohon szeretné kivívni magasabb ligás ellenfelével a Sunderland csapatával szemben a továbbjutást.

A Spurs útja a Coventry együttesén keresztül vezet a legjobb 32 közé, az élvonalbeli klub még a hazai pálya előnyét is élvezheti alacsonyabb osztályú ellenfelével szemben.

Vasárnapra egy igazi rangadó vár, a bajnokságban remekül muzsikáló Swnsea látogat az Arsenal otthonában, a mérkőzést úgy is be lehetne harangozni: Vajon Michu elhúzza az ágyúsok nótáját? A nap másik mérkőzésén a Liverpool idegenbe látogat, míg hétfőn zárásként az Eveton utazik a Cheltenham együtteséhez.

Jó szórakozást kívánunk, nem leszünk angol meccsek híján ezen a hétvégén sem!

jan. 5. 13:30 Brighton & Hove Albion - Newcastle United 
jan. 5. 16:00 Aston Villa - Ipswich 
jan. 5. 16:00 Charlton Athletic - Huddersfield 
jan. 5. 16:00 Barnsley - Burnley 
jan. 5. 16:00 Manchester City - Watford 
jan. 5. 16:00 Leicester - Burton Albion 
jan. 5. 16:00 Millwall - Preston 
jan. 5. 16:00 Derby - Tranmere 
jan. 5. 16:00 Crawley - Reading 
jan. 5. 16:00 Southampton - Chelsea 
jan. 5. 16:00 Queens Park - West Bromwich 
jan. 5. 16:00 Peterborough - Norwich 
jan. 5. 16:00 Bolton Wanderers - Sunderland AFC 
jan. 5. 16:00 Nottingham Forest - Oldham 
jan. 5. 16:00 Hull - Leyton 
jan. 5. 16:00 Blackburn Rovers - Bristol City 
jan. 5. 16:00 Leeds - Birmingham 
jan. 5. 16:00 Luton - Wolverhampton 
jan. 5. 16:00 Sheffield Wednesday - Milton Keynes Dons 
jan. 5. 16:00 Crystal Palace - Stoke 
jan. 5. 16:00 Tottenham - Coventry 
jan. 5. 16:00 Wigan - Bournemouth 
jan. 5. 16:00 Fulham - Blackpool 
jan. 5. 16:00 Aldershot - Rotherham 
jan. 5. 16:00 Middlesbrough - Hastings 
jan. 5. 16:00 Oxford United - Sheffield United 
jan. 5. 16:00 Southend - Brentford 
jan. 5. 16:00 Macclesfield - Cardiff 
jan. 5. 18:15 West Ham United - Manchester United 
jan. 6. 14:30 Swansea - Arsenal 
jan. 6. 17:00 Mansfield - Liverpool 
jan. 7. 20:45 Cheltenham - Everton 

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése