2012. június 19., kedd

Spanyolország nem erőltette meg magát és majdnem ráfázott


Tegnap játszották le a C csoport harmadik fordulóját, melynek egyik mérkőzésén a spanyol válogatott találkozott a horvátokkal. A mérkőzés nagyon gyenge színvonalat hozott és a végén spanyol győzelmet, mely csoportelsősséget ért. A horvát válogatott búcsúzott az EB további küzdelmeitől.

A találkozót rendkívül gyengén és lagymatagan kezdték a csapatok és sajnos ez jellemezte a mérkőzés egészét. Ez érthetetlen volt, hiszen akár a spanyolok is ráfázhattak volna az eredményre, ha Horvátország az előtte adódó valamelyik helyzet egyikét kihasználja. Helyzeteket alig lehetett feljegyezni az egész találkozón, a spanyolok uralták a játékot, náluk volt a labda de nem pörögtek és kapura sem voltak veszélyesek. A mérkőzést végül eldöntötték a spanyolok a végén nagy nehezen, azt is lehet mondani, hogy a semmiből találtak egy gólt. Egy remek kiugratást követően Iniesta vette át a labdát, egy az egyben állt a kapussal, de ő önzetlen volt és a mellette üresen érkező Navas elé passzolt aki köszönte és üres kapura belőtte a győztes gólt. Ezzel a találattal csoportelsők lettek a spanyolok, de a mutatott akarat és teljesítmény alapján akár a kiesést is megérdemelték volna.

C csoport 3. forduló:
Gdansk, PGE Arena, 39 076 néző. Vezette: Stark (német)
Horvátország - Spanyolország 0-1 (0-0)
Gól: Jesús Navas (88.)
CsapatMGyDVRgKgGkP
Spanyolország Spanyolország321061+57
Olasz Olaszország312042+25
Horvát Horvátország311143+14
Írország Írország300319–80
Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése