2012. június 16., szombat

A csereember Walcott volt Anglia megmentője


A második csoportkör utolsó mérkőzésén a D csoportban az angol válogatott csapott össze a svéd válogatottal, melyen mindkét csapat számára csakis a győzelem volt az elfogadható. A két csapat remek és fordulatokkal teli mérkőzést vívott egymással, melyből végül a csereember Walcottnak köszönhetően a szigetországiak kerültek ki győztesen.  A második félidő talán az EB legjobb félideje volt.

Mindjárt a találkozó elején egymásnak feszültek  csapatok, tapintani lehetett a feszültséget a stadionban, ez a meccs elejére rá is nyomta a bélyegét. Aztán szinte a semmiből vezetést szereztek az angolok a 23. percben, mikor egy remek Gerrard beadást Caroll fejelt meg 11 méterről és a labda a kapuba vágódott. Caroll ezzel válaszolt a kérkedőknek akik kritizálták, miért vitték őt ki az EB-re. Ezt követően Ibrahimovic próbálkozott, de mindhiábam Hart remek napot fogott ki. A gólra éhes angol csatár Welbeck sem tudta bevenni a kaput, így 1-0 angol vezetéssel vonultak a felek a pihenőre.

A fordulást követően a 49. percben az angolok játékosa Johnson fejezte be a svéd akciót egy öngóllal és ezzel máris döntetlenre állt a találkozó. Ezt követően Mellbergék kerültek lélektani fölényben és ez a játék képén is látszott. Az 59. percben bekövetkezett az, amit az angolok nagyon nem szerettek volna, vezetést szerzett a svéd csapat Mellberg remek fejesét követően. Megelégelte a tétlenkedést az angol kapitány és pályára küldte az ágyúsok támadóját Walcottot aki a  mérkőzés emberének bizonyult. Első labdaérintéséből 20 méterről a léc alá bombázott a 65. percben és ezzel visszatértek az angol remények a mérkőzésbe. De nem csak a remények! A 78. percben jött a svéd rémálom, mikor is Walcott futott el remekül a szélen, és beadását fordulatból, sarokkal Welbeck kanalazta a kapuba, mellyel Anglia ismét megszerezte a vezetést. Ez a gól, nagy valószínűséggel az EB legszebb gólja volt, ami a technikai megoldást illeti. A hosszabbításban Gerrard növelhette volna négyre az angol gólok számát, ám Walcott beadását követően a kivetődő kapust lőtte mellbe. A mérkőzés hőse a csereember Walcott volt és így ezzel az eredménnyel Svédország biztosan búcsúzik a csoportkört követően.


D csoport 2. forduló:
Kijev, Olimpiai Stadion, 64 640 néző. Vezette: Skomina (szlovén)
Svédország - Anglia 2-3 (0-1)
Gól:  G. Johnson (49. – öngól), Mellberg (59.), ill. Carroll (23.), Walcott (65.), Welbeck (78.

CsapatMGyDVRgKgGkP
Francia Franciaország211031+24
Angol Anglia211043+14
Ukrán Ukrajna210123–13
Svéd Svédország200235–20
Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése