2015. május 14., csütörtök

Serie A: Nyitott kérdés, avagy ki lesz a gólkirály!? - Top10

Hétvégén immáron a 36. fordulóhoz érkeznek az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) csapatai, a gólkirályi cím pedig még nem dőlt el, nagyon szoros a verseny. Nézzük kik vannak még versenyben, illetve az egyes játékosok klubcsapataira milyen párharcok várnak. 

Menez (AC Milan), illetve Higuain (Napoli), már négy gólnyira van az éllovas Juve csatártól Téveztől, így számukra nagyon huszáros hajrára lenne szükség, hogy odaérjenek az elejére, ám soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő, ezért említjük meg őket is. Igazából azonban három fős a versenyfutás, Icardi az Inter csillaga, Luca Toni a Verona veterán ásza és Carlos Tevez a Juventus kulcsembere ezidáig a 2014/2015-ös szezon legeredményesebb Serie A játékosa.

Fontos és kiemelendő, hogy a Juventus immáron bajnok, s Coppa Italia, illetve Bajnokok Ligája finálé elé néz, így számukra a hátralévő három találkozó nem létfontosságú. A Verona simán bennmaradt, helyezésén pedig még javíthat, lehet előre fele lépni, ám a nemzetközi porond roppant távoli, míg az Inter kőkemény meccsek elé néz, ugyanis az Europa Liga indulás lehetősége ott lebeg a csapat előtt két pontnyira.

Íme a Juve, a Verona és az Inter hátralévő mérkőzései, a támadók egymás csapatai ellen is bizonyíthatnak. Azt pedig hogy ki lesz a gólkirály, nemsokára megtudjuk. 

Tevez: Inter - Juventus
Tevez: Juventus - Napoli
Tevez: Verona - Juventus

Luca Toni: Verona - Empoli
Luca Toni: Parma - Verona
Luca Toni: Verona - Juventus

Icardi: Inter - Juventus
Icardi: Genoa - Inter
Icardi: Inter - Empoli


Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése