2015. május 25., hétfő

MLS: Meglepő New York Red Bulls vereség - eredmények, tabella

Meglepő vereséget szenvedett a New York Red Bulls csapata, míg a San Jose játékosa Wondolowski karrierje 100. bajnoki találatát jegyezte az Orlando City ellenében. Utóbbi mérkőzés büntetőpárbajt hozott, egyik fél sem hibázott, így pontosztozkodás született. A cikkben eredményeket, tabellát és góllövőlistát is elhelyeztünk, illetve megtekinthető a jövőheti programot is. 

New York Red Bulls - Philadelphia 0-2 (0-0)
G: - ill. Nogueira (57.), Sapong (62.)

Hazai pályán szenvedett igen meglepő vereséget Marsch csapata a New York Red Bulls, melynek mezőnyfölénye nem hozott gólt. Jól látszott, hogy a Philodelphia előtt egy-egy labdaszerzés esetén nagy terület nyílhat, s kontratámadásokból veszélyes lehet a vendég csapat, mely a 14. percben kis híján meg is szerezte a vezetést, ám Robles bravúrosan védeni tudott. Eltelt úgy egy félidő, hogy a hazai csapat nem tudott felmutatni kaput találó lövést statisztikailag, persze ez nem egészen igaz, ugyanis az utolsó percben sikerült megforgácsolni a kapufát, ám a labda nem befelé, hanem kifelé pattant. A második felvonásban aztán jött a hazaiak számára a hidegzuhany, az 57. percben egy a kapu elé lőtt labdába Nogueira ért bele szépségdíjasan, a Philodelphia játékosa sarokkal vette be Robles kapuját. A bekapott gólból még ocsúdni sem tudott a Red Bulls, már jött is a következő, elég volt egy öt perces rövidzárlat, s a mérkőzés eldőlt. Egy szépen végigvezetett támadás a jobb oldalon, egy remek lapos beadás, erre érkezett Sapong és máris 0-2 állt az eredményjelzőn. A 75. percben közel állt a szépítéshez a Red Bulls, ám Sylvestr lábbal bravúrosan szögletre mentett. Így nem lett szoros és izgalmas a végjáték.

San Jose Earthquakes - Orlando City 1-1
G: Wondolowski (68.-büntető) ill. Kaká (64.-büntető)
Kiállítás: - ill. Shea (51.)

Kiegyenlített mérkőzést hozott a San Jose és az Orlando összecsapása, mind mezőnyben, mind pedig gólok és végül megszerzett pontok számában. Úgy is fogalmazhatunk, hogy büntetőpárbajt vívtak a felek, ám előbb meg kell jegyezni, hogy az 51. percben megfogyatkozott a vendég csapat, ugyanis Shea meglehetősen durva belépője után villant a piros. A 64. minutumban Kaká, négy perccel később Wondolowski volt eredményes, mindkét játékos büntetőből talált a kapuba. Utóbbinak ez volt MLS karrierje 100. találata, mellyel egy nagyon nívós és szűk társasághoz csatlakozott.

A hét eddigi eredményei:
Sporting Kansas City - New England 4-2 
Columbus Crew - Chicago Fire 2-2
L. A. Galaxy - Houston Dynamo 1-0
Toronto FC - Portland Timbers  1-0
New England - D.C. United 1-1
Montreal Impact - FC Dallas 2-1 
Seattle Sounders - Sporting Kansas 0-0
Real Salt Lake - New York City 2-0
Colorado Rapids - Vancouver Whitecaps 1-0 

A folytatásban:
máj. 28. 04:00  Seattle Sounders - Colorado Rapids
máj. 28. 04:30  Portland Timbers - D.C. United
máj. 28. 04:30 L. A. Galaxy - Real Salt Lake
máj. 30. 03:00  Sporting Kansas - FC Dallas
máj. 30. 23:00  Toronto FC - San Jose Earthquakes (Eurosport 2)
máj. 31. 00:00  Vancouver Whitecaps - Real Salt Lake
máj. 31. 01:00  New York City - Houston Dynamo
máj. 31. 01:00  D.C. United - Philadelphia
máj. 30. 01:30  Orlando City - Columbus Crew
máj. 31. 02:30  Colorado Rapids - Portland Timbers
máj. 31. 02:30  Chicago Fire - Montreal Impact
máj. 31. 23:00  Seattle Sounders - New York Red Bulls (Eurosport)
jún. 1.    01:00 New England - L. A. Galaxy (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Kamara (Columbus Crew)   9 gól
2. Dempsey (Seattle Sounders), Wondolowski (San Jose Earthquakes)   7 gól
3. Martins (Seattle Sounders), Rivero (Vancouver Whitecaps), Barnes (Houston Dynamo)  6 gól
7. Perez (FC Dallas), Altidore (Toronto FC), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Wright-Phillips (New York Red Bulls), Giovinco (Toronto FC), Davies (New England Revolution), Kaká (Orlando City) – 5 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:


Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése