2015. március 29., vasárnap

MLS: Kikapott a címvédő, Kaká gólja pontot ért

A 4. fordulóval folytatódott az éj leple alatt az MLS, mely ezúttal is szállított meglepő eredményeket. Kikapott a címvédő Los Angeles Galaxy, míg a tavalyi döntős New England megszerezte első győzelmét. Németh Krisztián és David Villa csapata egymás ellen mérte össze tudását a két légiós nélkül, míg az újonc Orlando Kaká találatával mentett pontot idegenben. 

New England Revolution - San Jose Earthquakes 2-1 (2-0
G: Rowe (21., 37.) ill. Wondolowski (62.-büntető)

Megszerezte idei első győzelmét a tavalyi döntős New England Revolution, mely az utóbbi két mérkőzésén diadalmaskodó San Jose legjobbjait múlt felül. Mezőnyben teljesen egyenrangúak voltak a felek, ám a hazaiak a támadó harmadban sokkal veszélyesebbnek bizonyultak, többet kísérleteztek, igaz a vendégeknek is meg voltak a lehetőségeik. A félidőben azonban már két gól volt a csapatok között, Rowe duplázott, s erre csak Wondolowski tudott válaszolni büntetőből. Az egyenlítésre megvolt a vendégek esélye, ám ez nem jött össze. A rossz szezonrajt után úgy fest, kezd magára találni a New England, az eredményen felül pedig a mutatott játék is jobb volt, mint az elmúlt hetekben.

Montreal Impact - Orlando City 2-2 (2-2)
G: Piatti (14.-büntető), McInerney (27.) ill. Ribeiro (29.), Kaka (30.)

Remekül indult a hazai csapat számára a találkozó, Piatti révén az első negyed óra végén már megvolt az előny egy értékesített büntetőt követően. A csapatok eztán gólzuhatagba kezdtek, a szurkolók, csak kapkodták a fejüket, három perc, három gól, s máris kialakult a végeredmény, mint azt később megtudtuk. A csapatok ellőtték a puskaport, előbb McInerney révén megduplázta előnyét az Impact, azonban egy rövidzárlat elég volt az előny eladásához, Ribeiro után Kaká is eredményes tudott lenni. A folytatásban gyürkőztek a csapatok, ám újabb gól nem született. Az Orlando ezidáig igen felemásan szerepel, míg a Montreal továbbra is győzelem nélkül áll.

New York City - Sporting Kansas 0-1 (0-1)
G: - ill. Opara (12.)

Sem Németh Krisztán, sem pedig David Villa nem játszott a két csapat összecsapásán, melyet a magyar válogatott támadó csapata húzott be a híres Yankee Stadionban. A vendégek hamar, már a 12. percben megszerezték a vezetést Opara révén, s ez az előny ki is tartott a hármas sípszó végéig. Hiába játszott nagy fölényben, s alakított ki több lehetőséget a New York, ebben a fordulóban nem termett babér számukra. A Sporting számára ez volt az első idei győzelem, a két csapat egyaránt 5 ponttal áll, négy meccs után.

D.C. United - L. A. Galaxy 1-0 (0-0)
G: Pontius (90+3.) ill. -

Hiába a több ordas lehetőség, helyzet, a Los Angeles Galaxy elvesztette veretlenségét. A címvédő egy győzelem és két döntetlen után ezúttal kikapott, nem sokon múlott a pontszerzés, azonban a lefújás előtt pár másodperccel Pontius megörvendeztette a hazai publikumot, melynek tükrében A United konferenciája második helyére ugrott.

A folytatásban...
márc. 29. 23:00 Chicago Fire - Philadelphia (Eurosport)
márc. 30. 01:00 Real Salt Lake - Toronto FC (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Dempsey (Seattle Sounders) 3 gól
1. Perez (FC Dallas) 3 gól
1. Rivero (Vancouver Whitecaps) 3 gól
1. Wondolowski (San Jose Earthquakes) 3 gól
3. Altidore (Toronto) 2 gól
3. Aristeguieta (Philodelphia) 2 gól
3. Martins (Seattle Sounders) 2 gól
3. Adi (Portland Timbers) 2 gól
3. Keane (Los Angeles Galaxy) 2 gól
3. Sam (New York Red Bulls) 2 gól
3. Rowe (New England Revolution) 2 gól
3. Kaká (Orlando City) 2 gól
3. Opara (Sporting Kansas) 2 gól

Végezetül pedig a bajnoki tabella:




Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése