2014. október 25., szombat

Premier League: Első nagy derbije előtt a MU - előzetes

Hétvégén a 9. fordulóhoz érkezik az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League), s ezúttal is kiváló mérkőzésekre van kilátás. Első igazán nagy derbijére készül Van Gaal, míg Mourinho tovább növelné a Chelsea előnyét. Több nagyágyú pedig három pint megszerzésével feledtetné a pocsék szezonrajtot és kezdené meg a zárkózást az éllovas irányába. Nézzük miből él hétvégén az angol foci szerelmese. 

Szokás szeritn ezúttal is szombaton kora délután veszi kezdetét a Premier League soros fordulója. A bajnoki tabella második helyezettje a Manchester City, mely öt pontos hátrányt szedett immáron össze, a szezon egyik meglepetéscsapatához látogat a West Ham személyében. A Kalapácsosok rég nem látott szezonrajton vannak túl, a csapat jelenleg negyedik, mindössze négy pontra lemaradva soros ellenfelétől. 

A folytatásban aztán jöhet a szokásos négy órai meccsdömping! Brendan Rodgers csapata a Liverpool hazai környezetben fogadja a Hull City legjobbjait. Kötelező győzelem papíron, ám a vörösök szezonrajtját és formáját nézve nem mehetünk biztosra. Nem sokan gondolták, hogy a pool nyolc forduló alatt 9 pontos hátrányt szed össze az éllovassal szemben...! A legnagyobb meglepetést eddig egyértelműen a nyáron szétvásárolt Southampton nyújtja, a Szentek a dobogó harmadik fokát bitorolják nem mindennapi produktummal. Legutóbb egy nyolcast gurítottak a Sunderland hálójába, rettegjenek a Stoke hívei. A mindössze két győzelmet számláló Arsenal rég nem látott szezonrajton van túl negatív értelemben, így ideje elkezdeni a zárkózást. Olyan csapatok ellen vesztettek pontokat, mely nem fér bele, már amennyiben a Bajnokok Ligája indulást érő egyik hely megszerzése a tét. Ezúttal a múlt héten nyolcast kapó Sunderland otthonában kell bizonyítani, ám ez a bizonyos vágy a hazai csapatra is ránehezedik, szurkolóit valahogyan ki kellene engesztelni. Alsóházi rangadót vív a West Brom és a Palace. 

A játéknapot a Swansea és az újonc Leichester összecsapása zárja, utóbbi jó pár nagy csapat orra alá borsot tört már, szezonrajtja pedig igen jónak mondható, még akkor is, ha az együttes csak a 15. pozícióban van. A walesi ellenfél ellenben pocsék formában van, a bajnokságot három győzelemmel kezdő Swansea az utóbbi öt karikában nyeretlen maradt.

A vasárnapi meccsdömpinget a Burnley és az Everton találkozója nyitja, utóbbi hatalmas csalósást keltett szurkolói számára és bár a támadójátékkal nincsen gond, ezt jól jelzi a 16 rúgott gól, a védelem annál rosszabbul muzsikál, 16 kapott találattal. Az újonc ellenfél négy egységgel utolsó előtti. eddig sok borsot nem törtek az ellenfelek orra alá. Az imént melített párharccal egy időben a Spurs és a Newcastle is megkezdi soros csatáját. Mindkét klub szereplése eddig csalódás, a Szarkák ráadásul kiesőhelyen tanyáznak.

A vasárnapi játéknapot a forduló rangadója zárja, a Manchester United hazai környezetben fogadja Jose Mourinho csapatát. A Chelsea eddig veretlen és remek formát mutat, a United szereplését pedig bizonyára sokan ismerik. Nem éppen úgy alakul eddig, mint ahogyan azt a szurkolók elvárnák. Fontos derbit sztárgárda ellen még nem játszott a United, ez lesz az első, egy esetleges győzelem mondani sem kell mekkora önbizalmat és lendületet hozhat. Ellenben egy londoni siker a Chelsea meglépését jelentheti a tabella élén. A Vörös Ördögök szívességet tehetnek minden üldözőnek.

A 9. forduló zárómérkőzése ezúttal hétfő estére marad, a liga utolsó QPR hazai pályán fogadja az utolsó négy meccsén pont nélkül maradó Aston Villát.

Szombat:
13:45 West Ham United - Manchester City (Digi Sport 1)
16:00 Liverpool - Hull
16:00 Southampton - Stoke
16:00 Sunderland AFC - Arsenal (Digi Sport 1)
16:00 West Bromwich - Crystal Palace
18:30 Swansea - Leicester (Digi Sport 1)

Vasárnap:
14:30 Burnley - Everton
14:30 Tottenham - Newcastle United (Digi Sport 1)
17:00 Manchester United - Chelsea (Digi Sport 1)

Hétfő:
21:00 Queens Park - Aston Villa (Digi Sport 1)

Arrow

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése