2014. július 25., péntek

Megvan a Monaco első igazolása, van miből költeni... - hivatalos

Eric Abidal, Obbadi, Riviére és James Rodriguez eladása után úgy fest az igazolásokat is megkezdi az AS Monaco, mely első ízben egy védekező középpályást szerződtetett. 

A hercegségi klub közel 100 millió eurót tehette zsebre eladott játékosai után, így most van miből erősíteni, nem mintha eddig anyagi problémákkal küzdött volna a dúsgazdag klub. Ezúttal azonban nem egy sztárjátékost, hanem egy ifjú tehetséget szerződtettek piaci árának több mint hétszereséért.

A 19 esztendős Tiémoué Bakayoko a Rennes akadémiáján nevelkedett, majd mutatkozott be a felnőttek között, ahol ezidáig 28 mérkőzésen lépett pályára. Posztját tekintve védekező középpályásról van szó, aki Jérémy Toulalan vetélytársa, cseréje lehet a hercegségieknél.

Piaci értékét a transfermarkt.de 1,25 millió euróra becsli, a Monaco 8 millió eurót tett le érte az asztalra, melynek végén Bakayoko egy öt esztendős szerződést írt alá, jelentette be a klub hivatalos honlapján. A francia utánpótlás-válogatott játékos hatalmas reménységnek számít.

Arrow 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése