2014. június 5., csütörtök

Felkészülés: Uruguay ezúttal sem hibázott

Második felkészülési mérkőzését is győzelemmel abszolválta a Luis Suárez nélkül hangolódó uruguayi válogatott, mely ezúttal Szlovénia legjobbjaival küzdött meg. A mérkőzés képét nézve ez a mérkőzés remekül szolgálta a felkészülést, ugyanis nyugati szomszédeink nem feltett kézzel érkeztek és jópárszor megnehezítették Dél-amerikai ellenfelük dolgát. 

Uruguay - Szlovénia 2-0 (1-0)
G: Cavani (37.), Stuani (76.)

Felvették a kesztyűt a szlovénok, akik több ízben is veszélyeztették Muslera kapuját, ám ezen az estén, éjjelen nem sikerült gólt szerezniük. Ellenben a legutóbbi világbajnokság elődöntőse, mely előbb Forlan és Cavani összjátéka révén utóbbinak a találatával szerezte meg a vezetést, majd a második félidőre  szünetet követően csereként érkező Espanyol támadó Stuani vette be a Handanovic mögött elterülő kaput.

Észak-Írország után így tehát a szlovén akadályt is legyűrte Tabarez mester alakulata, mely egyik mérkőzésen sem kapott gólt.

Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése