2013. október 8., kedd

"Benzema a világ egyik legjobbja", avagy előttem az utódom?

Hangzott el Alvaro Morata szájából a kijelentés, mellyel a 20 esztendős támadó arra próbált utalni, hogy nem egyszerű a franciát megelőzni a ranglétrán és egyben tiszteletét fejezte ki csapattársa előtt. 

"Tudom, hogy tovább kell folytatnom a munkát, a világ egyik legjobb csatára van előttem a sorban" - pontosan így fogalmazott a fiatal spanyol támadó, aki hétvégén egyenlíteni tudott a Levante elleni meccs hajrájában.

Tény, ami tény, Benzema jó csatár, nagy tapasztalattal bír, ami óriási előny számára, azonban az utóbbi hetekben, hónapokban nyújtott teljesítménye igen sok kritikát vont, mind a szurkolók, mind a sajtó és a szakemberek körében. Egyesek úgy vélik Karim napjai meg vannak számlálva a spanyol fővárosban.

A sajtóban már lehetett olvasni arról, hogy Florentino Perez és tanácsadói már kinézték maguknak Agüerot, akiért ezúttal igen komoly szándékokkal szállhat harcba a Real Madrid a télen, az argentin esetleges érkezése pedig nem Benzema mellett szól.

No meg itt van a fiatal titán Morata, aki egyre több lehetőséget kap Ancelotti vezetőedzőtől, a bizalmat pedig kezdi meghálálni a spanyol. Aki kétségtelenül a tisztelet mellett Benzema helyére tör...

Benzema az egész szezont figyelembe véve eddig 10 meccsen lépett pályára és ezeken 4 gólt és 4 gólpasszt osztott ki. Ám vegyük figyelembe, hogy ebből kettő a Galata elleni kiütéshez fűződik, a bajnokságban nem potyogtatja a gólokat a francia nyolc meccs és mindössze két gólt szerzett. 

Őszi Ádám 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése