2012. május 16., szerda

Górcső alatt a két Manchesteri csapat szezonja és a drámai végjáték!


Mint az már köztudott, minden idők legdrámaibb Premier League bajnoki hajráját követően a Manchester City csapata nyerte meg a bajnokságot a városi rivális United előtt. Nézzük meg a két csapat szezonját és a drámai utolsó fordulót.

A második helyezett Vörös Ördögök botladozó szezonja:
A csapat a szezon során hullámzó játékot mutatott, kiegyensúlyozatlanság jellemezte Ferguson tanítványait. Erre kitűnő példa az, hogy a harmadik Arsenal csapatának gurítottak egy nyolcast (8-2), majd pedig a városi derbin kaptak egy hatost a Citytől (1-6). Ráadásul mindez hazai pályán történt, ami nagyon megalázó volt. Emellett a hazai vereség mellett idén Az Álmok Színházában (Old Trafford) a megszokottnál több baki is becsúszott Rooneyék számára, például a kieső Blackburn elleni 3-2 vereség. De idegenben is voltak problémák, mikor is a Wigen öltöztette zakóba a Vörösöket. Sokan a bajnoki cím elbukását a végjátékbeli Everton elleni hazai 4-4 döntetlenben látják. Ezek mellett az eredmények mellett még sok necces találkozó volt.

Árnyalja a képet, hogy nem tudott teljes csapattal dolgozni a mester, mivel példátlan sérüléshullám súlykotta a csapatot, Anderson, Vidics, Valencia, Young, Smallington és  Fletcher is sérülésekkel bajlódott. Sokan De Gea formáját is kritizálták, ugyanis a hálóőr nehezen illeszkedett be a Premier League iramába. Nagy pozitívumot jelentett Paul Scholes visszatérése, aki összerántotta a csapatot és - "öregségére" - a hátán vitte azt. Wayne Rooney hozta a tőle elvártat, 27 találatával második lett a góllövőlistán, ám a közmondás milyen igaz: "egy fecske nem csinál nyarat". Ezt láthattuk Barcelonában is a szezon során, hisz ahogy ott Messi mellől hiányzott egy gólerős csatár úgy itt Rooney mellől is.

Ám amire egyszerűen nincsen mentség az-az, hogy nyolc pontos előnyt adott el a Manchhester United, és bukta el a 2011/2012 bajnokságot pontazonossággal, ám rosszabb gólkülönbségének köszönhetően.

A bajok Manchester City menetelése:
Csapattá érett a sok olaj-milliárd, melyet a tulajdonos a klubba fektetett. Az idei igazolások jónak bizonyultak, Agüero személyében egy gólzsák érkezett, aki nagyon hamar beilleszkedett és elkezdte a gólgyártást, (23) találatával harmadik lett a góllövőlistán. A középpályán igazi vezéregyéniséggé vált Yaya Ture aki szervezte az "Ég kékek" játékát. A 29 kapott gól pedig a védelmet dicséri, melynek vezére Kompany volt.

Igaz, sérüléshullám nem súlytotta Manchini csapatát, de Tevez és Balotelli viselkedése igen. Mindkettejük sokáig száműzött volt és nem játszott. A győzelem kulcsa a kiegyensúlyozottság volt és az, hogy csapattá érett a City, és nem csupán sok pénzért megvett játékosok gyülekezete maradt. Ennek köszönhetően az ötödik csapat lettek, mely meg tudta nyerni a ligát a 92-93-as indulás óta. 
Győztesek: Manchester United(12), Arsenal(3), Chelsea(3),Blackburn, Manchester City
A csapat 44 évet követően nyert ismét bajnoki címet.

A drámai utolsó forduló:
A Vörös ördögök a Sunderlandbe látogattak és hozták a kötelezőt, Rooney góljával 1-0-ra diadalmaskodtak. A City pedig a kiesés ellen játszó QPR csapatát fogadta hazai pályán... de mi is történt? Csak a győzelem volt az elfogadható Manchini csapata számára és ennek szellemében a vezetés is megvolt. A második játékrész elején egyenlített Buzsáky csapata, majd nem sokkal később emberhátrányba  került. Aztán jött amire senki nem számított: QPR gól emberhátrányban és elúszni látszó bajnoki cím. Az állás a 90. percben is 1-2 volt és az Old Traffordon már örömünnep folyt, mondván: nem lehet már két gólt lőni a hosszabbításban. Ha valamelyik csapat szurkolói tudják, hogy ez lehetséges az nem más mint a United, hiszen nekik már egyszer sikerült a Bayern elleni BL fináléban. Jött a dráma a 92. percben, egyenlített a City Dzeko góljával, majd amire senki nem számított, a hosszabbítás utolsó 94. percében Aguero belőtte a győzelmet és bajnoki címet jelentő gólt. Óriási ünnep kezdődött az Etihad arénában, az Old Traffordon pedig el sem hitték ami történt...


Szerző: Őszi Ádám

Íme a történtek Videón:
Az ünnep:
Manchesteri bánat:
 http://www.youtube.com/watch?v=b1gya4QJO18&feature=related

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése