2012. április 19., csütörtök

IHF vezényszó: Szlovéniának a feljutás kötelező


Az eredmény ismeretes: tegnap a házigazda szlovén együttes 4-1 arányban lelépte a magyar jégkorong válogatottat. Rosszul kezdtük a mérkőzést, hamar előnyhöz jutott az ellenfél. Az esély megvolt az egyenlítésre, de a ziccer kimaradt a szlovének pedig rögtön két góllal büntettek.  Az egész mérkőzésen ötlettelenül, pontatlanul, indiszponáltan  játszott a magyar válogatott, de a helyzetei megvoltak, alakulhatott volna másképp is az eredmény.

Nem szabad elsiklani a játékvezetői ténykedés mellett, hiszen a hazai pálya erősen lejtett. Számtalan kétes szituációt a szlovén válogatott javára ítéltek meg a játékvezetők. Érezhető volt: mikor a magyar válogatott kicsit magára talált a bíró sporttársak belenyúltak a meccsbe. Említést érdemel, hogy minden harmad elején emberhátrányba kerültünk volt, hogy csak három mezőnyjátékos volt a pályán részünkről. A záró harmad pedig ritkán látott játékvezetést hozott, esélyt sem kaptunk, hogy egyenlő létszámban játszhassunk ellenfelünkkel szemben. Volt, hogy öt magyar játékos ült egyszerre a büntetőpadon.Lehetőséget sem kaptunk, hogy játszunk, hiszen a játékvezetők széttördelték a játékot.


Sorsdöntő ütközet vár a fiúkra csütörtökön Ausztria ellen.

Hajrá Magyarország!!!!

Szerző: Őszi Ádám

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése