2013. június 6., csütörtök

Ryan Babel elhagyta az Ajaxot, és Törökországba szerződött! - hivatalos

Egy újabb korszak zárult le Ryan Babel életében. A holland válogatott támadó ismét elhagyja szülőhazáját és ezúttal Törökországban folytatja pályafutását egy remek kaland reményében.  

A még mindig csak 26 esztendős bal oldali támadó nem egy török sztárcsapathoz, hanem a remek szezont futó Kasimpasa együtteséhez szerződött. A bajnokságban hatodik helyen végző gárda legnagyobb csillaga a nigériai válogatott Uche, aki a góllövőlista második helyén zárta a szezont 18 találattal. Ha sikerül megtartaniuk a nigériait, akkor összeállhat a Babel-Uche csatárduó, ami valljuk meg igan csak jól hangzik.

A holland támadó szerződése lejárt az Ajax csapatánál, így ingyen szerezte meg őt a török klub, egyébként piaci értékét 4 millió euróra taksálják.

Nem ő az egyetlen érkező, a védelembe is érkezett erősítés a Club Brugge szintén holland védőjének személyében. A 27 esztendős Ryan Donk átigazolási árát nem hozták nyilvánosságra, csupán piaci árát tudjuk, ami 3,5 millió euróra rúg. 

Ez tehát a Kasimpasa együttesénél a Ryan-ok napja, hiszen kettő is a klubhoz szerződött.

Őszi Ádám

Új szezon, új és erősebb osztály, válogatott védővel erősített a Rangers

Minden bizonnyal senkinek nem kell bemutatni a Glasgow Rangers szomorú históriáját. A világon a legtöbb bajnoki címmel büszkélkedő csapata teljesen tönkrement és becsődölt. Nem sikerült megmenteni az együttest, így a legalacsonyabb skót profi ligába sorolták vissza, ahonnan az út az első osztályig nagyon hosszú és rögös. Nos, a legalacsonyabb osztályt egyből sikerült megnyerni, jövőre tehát egy osztállyal feljebb bizonyíthatnak. Cél a feljutás, ehhez azonban egyre minőségibb játékosok kellenek. 

Felvetődik a kérdés, ki az aki karrierjének jó pár esztendejét alacsonyabb skót ligás osztályokban szeretné tölteni annak érdekében, hogy a gárda visszakerüljön a legjobbak közé. Egyértelmű, hogy sztárokat, nem lehet a csapathoz csábítani, így abból kell gazdálkodni ami van, így is meg kell próbálni kihozni a lehető legjobbat. Azért közepes szintű játékosok számára vonzó lehet a klub, a múltja miatt és avégett, hogy szeretnének részesei lenni a nagy visszatérésnek.

A legújabb igazolás a tengerentúlról érkezik a csapathoz, egy hondurasi válogatott labdarúgóról van szó. A 24 esztendős Arnold Peralta a hazája bajnokságában szereplő DC Vida együttesétől érkezik. Igazolása nem került pénzben, mivel lejárt a szerződése, így a Rangers ingyen szerezhette meg őt.

Kíváncsiak vagyunk, hogy kiket sikerül még a klubhoz édesgetni és egy osztállyal feljebb mire lesz képes a csapat. Az egyértelmű cél az egyenes visszajutás, tehát minden szezonban szeretnék megnyerni az adott osztályt. nem lesz könnyű...

Őszi Ádám

Újabb érkező Mainzba, immáron három új társa van Szalainak

Ha valaki akkor a Mainz csapata nem tétlenkedik az átigazolási piacon. A Szalai Ádámot a soraiban tudó klub négy napon belül a negyedik játékosát igazolta le. Emellett látható, hogy a fiatalokra alapoznak, úgy tűnik tudatos csapatépítésről van szó. 

Korábban már beszámoltunk a wolfsburgi Polter érkezéséről, aki csatár posztra érkezett, így Szalai Ádám vetélytársa lesz. A tegnapi nap folyamán Dortmundból érkezett Koch a védelembe, most pedig középpályára, pontosabban védekező szerepkörre igazoltak John Geis személyében.

A mindössze 19 esztendős Geis a kieső Greuther Fürth együttesétől érkezett, így nem nehéz kitalálni, hogy Varga József és Stieber csapattársa volt az idei szezonban. Sok lehetőséget nem kapott, mindössze nyolc mérkőzésen léphetett pályára, de ezeken a meccseken bizonyított, és remek védőmunkája mellett egy gólt és egy gólpasszt is a neve mellé firkanthattak a statisztikusok. Fiatal még és sokat kell fejlődnie, de óriási tehetségként tartják számon, nem csoda, hogy végigjárta a német utánpótlás válogatottakat és jelenleg a az u20-as csapat keretébe tartozik.

Piaci árát mindössze 300 ezer euróra becslik, azonban a Mainz komoly terveket sző vele, így letettek 1,4 millió eurót az asztalra, ami elégnek bizonyult.

Őszi Ádám

Kiváló szezont záró szélsővel erősített a Levante

Nem tétlenkédig a La Liga idei szezonjának 11. helyezettje a Levante. A vezetők már is a lovak közé csaptak és elkezdték építeni az együttest a következő szezonra. Egy igen értékes gyöngyszemre bukkantak, ráadásul ingyen.  

Az Elche együttese agyon magabiztosan nyerte mag a spanyol másodosztályt és ezzel kivívta a feljutást a legjobbak közé. Ilyenkor többnyire a sikercsapat egyben szokott maradni, a keret pár rutinosabb játékossal megszokták erősíteni. Nos, Jordi Xumetra nem így gondolkozik, ő új klub után nézett a sikeres feljutást követően. Szerződése lejárt, ezt pedig nem kívánta meghosszabbítani, így ingyen került a Levante csapatához, ahol most dörzsölhetik a tenyerüket. Ezzel pedig az Elche járt rosszul, hiszen ilyenkor minden pénz jól jön a keret megerősítésére, Jordi piaci értéke pedig 2,5 millió euró, így igen szép összeget bukott el a kiscsapat.

Xumetra 36 mérkőzésen szerepelt az idényben és ezen  találkozókon sikerült összehoznia hat gólt és négy gólpasszt. A 27 esztendős játékos jobb szélsőként érzi jól magát.

Kíváncsiak leszünk, hogy milyen érzéssel lép majd pályára egy Elche-Levante meccsen, miután három esztendeig szolgálta a csapatot. 

Őszi Ádám

Megkezdődött a Basel szétvásárlása, Cabral a Premier Leagueben

Az idei szezon egyértelmű meglepetéscsapata a Basel együttese volt, mely a Videoton csoportját megnyerve egészen a döntőig robogott. A pénz nagy úr és ahogyan az ilyenkor szokás, a kiscsapatok kimagaslóan teljesítő játékosaira lecsapnak a nagyok. Íme az első távozó Cabral személyében.  

Az ő esetében a fent említettek nem igazak, hiszen nem egy sztárcsapat vitte el és nem is hatalmas összegért. A svájci játékos szerződése lejárt, melyet nem kívánt meghosszabbítani, így az 1 millió euróra taksált játékos ingyen került a Sunderland együtteséhez.

Cabral remek szezont tudhat maga mögött, a Basel középpályás védekezésének a szívét képezte. A szezon egészét tekintve 46 mérkőzésen lépett pályára,, ezek közül tíz Európa Liga mérkőzés volt, a Videoton támadóinak és középpályásainak is meggyűlt a baja vele, remek szűrőmunkájának köszönhetően.

A Premier League azért más világ, a világ egyik ha nem a legszínvonalasabb bajnoksága azért más lesz mint Svájc. emellett pedig kíváncsian várjuk, hogy a csapatnak sikerül-e megtartania értékeit, vagy a nyár folyamán teljesen szétvásárolják.

Őszi Ádám

Suarez gólja győzelmet ért Franciaország ellen, óriási szabadrúgásgól és hatalmas potya Dániában

Szerda este két barátságos meccset rendeztek világszerte, mivel a spanyolok mérkőzését törölték Észak-Írország ellen. A dán válogatott hazai pályán fogadta a mostanság erősen masszív grúz csapatot, míg a francia nemzeti csapat Uruguay legjobbjai ellen méretett meg a Dél-Amerikai országban.  

Igen látványos és eseménydús meccsnek lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak a franciák meccsére. a találkozót a házigazda kezdte pörgősebben, majd pedig a franciák is kialakítottak több nagy lehetőséget, volt, hogy kettő az egy ellen mehettek, de sikerült elszúrniuk a lehetőséget. A találkozó egyetlen gólját Suarez szerezte, aki kiszorított helyzetből gurított a hosszúba, ez pedig győzelmet ért a Ribery vezette franciák ellen.

Uruguay - Franciaország 1-0 (0-0) (Suarez 50.)

A másik találkozón nagy meglepetésre a grúz válogatott szerzett vezetést az 52. percben Dzarai találatával egy igen tetszetős kontratámadás végén, azonban hazai pályán nem adták a győzelmet a dánok és megfordították a meccset. Igaz ehhez jó adag szerencse is kellett. Ha nem látom, nem hiszem el, a videón meg lehet tekinteni! A vendégek hálóőre a tizenhatos sarkánál rúgta ki a labdát, mely laposra sikeredett és az ott tétlenkedő dán játékos Pedersen beletette a belsőjét. A labda szépen begurult a hálóba, így egyenlített Dánia, majd pedig a 89. percben egy fantasztikus szabadrúgásgólnak lehettünk szemtanúi. A labda mögé Eriksen állt és kegyetlenül beverte az előtte adódó lehetőséget. Ez a grúz csapat egyébként nagyon egyben van, sokat fejlődött és ha így folytatják, akkor a következő Európa Bajnokságra komoly eséllyel pályázhatnak, már ami a kvalifikációt illeti. 

Dánia - Grúzia 2-1 (0-0) (Pedersen 72., Eriksen 89. ill. Dzarai 52.)

Őszi Ádám

Tovább fogy a Dortmund, két fiatal tehetségén adott túl a klub

Kivételes alkalom, mikor arról számolhatunk be, hogy úgy ad túl játékosokon az idei BL finalista, hogy nem a pénz vagy a kényszerűség diktál. A sikercsapat szinte minden játékosát egytől-egyig megkörnyékezik sztárklubok, és félő, hogy amit Klopp mester összerakott pillanatok alatt elvész. Nos, kettővel kevesebben vannak a keretben, de ezúttal két fiatal titán távozott. 

Az egyik távozó Daniel Ginczek. A 22 éves csatár ahogyan azt már korábbi esztendőkben is tette, idén kölcsönben szerepelt, ezúttal a St. Pauli csapatánál. A mutatott teljesítménye eléggé meggyőző volt, de Dormundban nem számolnak vele, így lecsapott rá a Nürnberg, mely piaci értékénél fél millióval többet, azaz 1,5 millió eurót fizetett érte. Ami a 2012-2013-as St. Pauli mérleget illeti 31 mérkőzésen 18 alkalommal rezgette meg az ellenfelek hálóját Gizczek és emellett 5 gólpasszt is kiosztott. Erre a teljesítményre nem csoda hogy felfigyeltek. Daniel egyébként végigjárta a német utánpótlás válogatottakat, nagy jövőt jósolnak neki.

A másik távozó Julian Koch, aki szintén szerepelt a német korosztályos válogatottakban, de koránt sem annyit, mint a fent említett kollégája. Nála már bevált az elmúlt évben Duisburg, így az idei szezont is ott töltötte kölcsönben. Összesen 22 mérkőzésen jutott lehetőséghez, hol csereként, hol pedig kezdőként. Ezen találkozókon három gólpassz fűződik a nevéhez. Na és hogy hova ment? Egy magyar csapattársat kapott Szalai Ádám személyében, így gondolom mindenki kitalálta, hogy a Mainz együtteséről van szó. átigazolási összeget nem hoztak nyilvánosságra, csupán piaci értékét tudjuk, mely 1 millió euró.

Őszi Ádám

West Ham: Komoly riválist kapott a veterán hálóőr Jääskeläinen

Eddig sem állt rosszul kapus poszton a West Ham United együttese, most pedig igazi kapus tömörülés van a klubnál, és kijelenthető, hogy minőségi kapuvédőkről van szó. A csapat veterán hálóőre Jääskeläinen most aztán felkötheti a nadrágot.  

Adrian San Miguel szerződése lejárt a Betis csapatánál, melyet nem hosszabbítottak meg, így a 26 esztendős spanyol hálóőr szabadon igazolhatóvá vált. A szezon egészét tekintve hat meccs kivételével ő védte a spanyol együttes kapuját, 32 meccsen 46 gólt kapott, ezen meccsekből pedig 11 alkalommal kapott gól nélkül zárt. Fiatal, jóképességű hálóőrről van szó, akinek egyetlen célja van, kiszorítani a klub jelenlegi első számú kapuvédőjét a veterán 38 esztendős finn Jääskeläinent, akinek szerződése 2014 nyaráig szól.

A finn legenda mind a 38 mérkőzésen csapata hálóját védte, két közvetlen riválisa szóhoz sem tudott jutni mögötte, kíváncsian várjuk, ez miként változik a jövőben.

A csapat keretéhez tartozik még a 25 esztendős Stephen Henderson, aki idén fél szezont az Ipswich csapatánál töltött, majd pedig a szezon második felére visszarendelték és padozni kényszerült, Ha valaki, akkor ő biztosan nem örül Adrian érkezésének.

A legfiatalabb láncszem pedig a mindössze 20 esztendős svájci utánpótlás válogatott Raphael Spiegel, aki többnyire az u21-es bajnokságban kapott szerepet.

Őszi Ádám

Véget ért Stekelenburg római kalandja, irány London - hivatalos

Hivatalossá vált, amit már sejteni lehetett, Maarten Stekelenburg két esztendőnyi szenvedést követően elhagyta az AS Roma együttesét és Londonba tette át székhelyét. 

A kiváló holland válogatott hálóőrnek nem jött be az olasz kaland, nem tudott első számú kapussá válni, hánykolódott, hol védett, hol pedig nem. Ez mindent hoz, csak kiegyensúlyozottságot nem. Mindenki egyöntetűen arról beszélt, hogy a 30 esztendős hálóőrnek távoznia kell, ezt pedig maga Maarten is így érezte.

Tán nagyobb kvalitású együttest is megérdemelne, hiszen tehetsége és képességei vitathatatlanok, ő azonban a Fulham együttesét választotta, így Somogyi Csaba csapattársa lett. A magyar hálóőr, jelenleg kölcsönben szerepel egy alacsonyabb osztályú klubnál.

Stekelenburg négy évre szóló szerződést írt alá, így új kontraktusa 2017 nyaráig szól, a londoni klub pedig 5,6 millió eurót fizetett érte. A döntést befolyásolhatta, hogy a csapat trénere az a Martin Joll, akivel korábban az Ajax csapatánál együtt dolgoztak, és azóta is jó viszonyt ápoltak.

Őszi Ádám