2012. május 14., hétfő

Kiesett a Bolton, de Bogdán az év játékosa a szurkolóknál!

Nagy volt a verseny Angliában a kiesés elkerülése ellen, a Wolverhampton és a Blackburn már korábban kiesett, ám az utolsó kiesést érő  hely még kiadó volt. Ennek az elkerülése ellen a Bolton, QPR, Aston Villa trió küzdött. Magyar szempontból Buzsáky Ákos (QPR) és Bogdán Ádám csapatáért szoríthattunk, ám sejteni lehetett egyikőjük csapata a másodosztályba csúszik vissza.

Nos, mind a Villa és a QPR is vereséget szenvedett az utolsó fordulóban, Bogdánéknak pedig győzelemre lett volna szükségük a bennmaradáshoz, ám ez elmaradt, ugyanis 2-2 döntetlent játszottak a Stoke Cityvel és így jövőre a Championshipben fog szerepelni a Bolton gárdája.

Eközben a Wanderers fanatikusok megválasztották a szezon legjobbját, aki nem más lett, mint Bogdán Ádám a klub Magyar Válogatott hálóőre. Ebből is látszik, mennyire megszerették a szurkolók Ádámot aki azért nehéz döntés előtt állhat. 

A felvetődő kérdés, hogy Ádám maradjon  vagy távozzon a klubtól?

Az első lehetőség, hogy marad és tovább élvezi a vezetőedző és a szurkolók bizalmát. Ezáltal bevállalja azt, hogy minimum egy évig a másodosztályban véd és harcolnak a feljutásért. Szakmai szempontból nagyon erős a második liga is és biztos első számú kapus lenne, tehát folyamatos játéklehetőséget kapna ami nagyon fontos.

A másik lehetőség a távozás, mivel remek teljesítményével több  élvonalbeli klub is felfigyelt. Ez viszont azzal járna, hogy új közegbe kerül és nem feltétlen első számú kapusként számítanak rá, így játéklehetősége bizonytalan lenne, ám nem reménytelen. 

Ön mit gondol mi lenne a helyes döntés Bogdán számára?


Szerző: Őszi Ádám

Villareal: Elsüllyedt a Sárga Tengeralattjáró

Elsüllyedt a Sárga Tengeralattjáró, a mélyben már keresik fanatikusai
A szezont még a Bajnokok Ligájában kezdte a Villareal és már itt lehetett látni, hogy valami nincsen rendben, hiszen mind a hat mérkőzésükön vereséget szenvedtek a City, Napoli, Bayern trióval szemben. Sem támadójátékban, sem védekezésben nem állt össze a csapat, két lőtt gól mellett, tizennégy kapott találattal búcsúztak a sorozattól.Sokan úgy gondolták a BL azért mégis csak BL és majd kimásznak a gödörből, ám az a gödör nagyon mélynek bizonyult.

A bajnokságban mindvégig az alsó szekciójába tartoztak és a sérülések sem könnyítették a dolgukat, például Rossi is kidőlt a sorból.. A szezon során három edzőt is elfogyasztottak. de a játék képe maradt ugyan az, a kulcsjátékosok nem tudták azt hozni, amit az előző években. Az utolsó fordulóban nem állt kieső helyen az együttes, de a végén már igen. A Zaragoza 2-0 győzelmet aratott a Getafe vendégeként és ezzel a győzelemmel eljött a kieső helyről. Marcos Sennáéknak nem volt más a feladata mint, hogy megverje a friss Európa Liga győztes Atléticó Madridot. A találkozó sokáig döntetlenre állt és egy apró gólocska is azt jelentette volna, hogy bennmaradtak és a Granada együttese búcsúzik az első osztálytól, mely vereséget szenvedett, ám ekkor jött Falcao és a 88. percben megtorpedózta a Sárga Tengeralattjárót, mely így elsüllyedt a másodosztályba.

A Villareal tizenkét esztendő óta folyamatosan az első osztályban szerepelt, megannyi jó helyezést elérve, remek és szórakoztató támadójátékot produkálva, viszont a 2012/2113 szezont a Spanyol másodosztályban kénytelen megkezdeni, mi más céllal mint a feljutás.

Szerző: Őszi Ádám

A képet köszönöm Őszi Zoltánnak (édesapámnak) és mindenkinek ajánlom a blogját
http://cerkaweb.blogspot.com/

Egy 60 méteres gól, majd egy mindenkit kicselező játékos

Nem mindennapi mérkőzést játszott Norvégiában Korcsmár csapata a Brann,  illetve a Lilleström. Az hagyján, hogy gól dús találkozóról volt szó, de mi is történt ami ennyire érdekes? Nos, egy sérülést követően a Brann csapatkapitánya Mjelde visszaadta, ívelte a labdát az ellenfél hálóőrének, ám a kapus elszámolta magát, kint állt a kapuból - na meg persze a "szél" is rásegített a labdára - és így az előtte megpattanó labda fölötte is átpattant, és a hálóba kötött ki. A hatvan méteres gólt a játékvezető kénytelen volt elkönyvelni, a játékosok értetlenül álltak pár pillanatig, majd erős reklamáció és tanakodás folyt. Mind két csapat számára fontosak a pontok, mivel a szezon rajtján eléggé beragadtak.

A Brann ezt követően a Fair Play szellemében engedtek egy gólt a Lilleströmnek. A középkezesből meginduló támadó "kicselezte" az összes Brann védőt, a kapus még ráijesztett, ám beengedte a lövést. Az eredmény ezt követően már nem változott, így a találkozó 4-3 Brann sikert hozott.

Íme a videó a nem mindennapi esetről: