2015. április 10., péntek

Letartóztatták a Chelsea kölcsönjátékosát

Jelenleg is a rendőrségen van és vizsgálat folyik a Chelsea brazil játékosa Wallace ellen, aki a holland sajtó szerint szexuális bűncselekmény miatt került őrizetbe. Jelenlegi klubja a holland élvonalban szereplő Vitesse hivatalos közleményt adott ki, igaz ők bűncselekményről nem ebszélnek, csak a részükről kiszabott büntetésről. 

A 20 esztendős brazil utánpótlás válogatott védő A Fluminense csapatában nevelkedett, s mutatkozott be a profik között, míg nem a Chelsea 2013 telén 5,4 millió euró ellenében Európába csábította. Az ifjú jobb oldali védőegyelőre nem mutatkozhatott be a londonii kékek első csapatában, ám ha így folytatja és magaviselete ilyen lesz, valószínűleg nem is fog. Tavaly olasz földön fejlődhetett az Internél, míg idén a holland bajnokságba kóstolhatott bele, a Vitesse színeiben. Azt pedig, hogy mi lesz a folytatás, hogyan fejeződik be a számára a szezon nem tudjuk, ugyanis a törvény mellett klubja szabályzatát is megszegte.

A Vitesse labdarúgócsapata hivatalos oldalán a következő képpen kommentálta Wallace ügyét - "Wallace-t hajnalban Arnhemben őrizetbe vették. A játékos megsértette a klub szabályát, mely szerint negyvennyolc órával a találkozó előtt tilos az éjszakai életben részt venni. A klub ennek fényében azonnal eltávolította az Excelsior elleni találkozóra készülő keretből, és a maximális bírságot szabta ki."

Magáról a bűncselekényról semmi konkrétumot nem tudni, az egyik holland hírportálnak a rtlnieuws.nl-nek a következő képpen nyilatkozott a rendőrség szóvivője - "Kevés a konkrétum, a nyomozás jelenleg is folyik, így egyelőre nem tudjuk megerősíteni, hogy szexuális bűntény történt."

Őszi Ádám

Ifjúsági Bajnokok Ligája: Megvan az első döntős!

Tavaly indult útjára az UEFA Youth League, avagy a Bajnokok Ligája megfelelője az utánpótlás, pontosabban az U19-es korosztályok számára. A csoportbeosztás ugyan az, mint a felnőtteknél, majd az egyenes kieséses szakaszban ketté válik a történet, egy mérkőzésen dőlnek el a párharcok, s négyes döntőt bonyolítanak le. Tavaly első ízben az FC Barcelona gázolt át a mezőnyön, a sorozat sztárja és egyben gólkirálya pedig az a Munir El Haddadi volt, aki azóta bemutatkozott az FC Barcelona felnőtt csapatában. Tavaly a négyes döntőbe a Real Madrid, Benfica, Schalke, Barcelona négyes jutott be, idén pedig az AS Rona, a Chelsea, az Anderlecht és a Shakhtar Donetsk utánpótláscsapata. Az első elődöntőt utóbbi két csapat vívta.  

UEFA Youth League, Elődöntő
Anderlecht - Shakhtar Donetsk 1-3 (0-0)
Gólszerzők: Bourard  (55.) ill. Kovalenko (76., 87.), Arendaruk (80.)
Sárga lap: Bourard (16.), Mangal (65.), Leemans (79.) ill. Arendaruk (70.)

Anderlecht: Svilar - Denayer, De Medina, Matthys, Leemans (Van Camp 88.) - Omeonga (Cools 83.), Bastien, Lukebakio, Bourard (Mangala 65.), Kawaya - Leya.

Shakhtar Donetsk: Kudryk - Hladchenko, Matviyenko, Sahutjin, Kyryukhantsev - Pikhalonok, Vachiberadze (Fursov 90.), Shtander (Kovalenko 63.), Zubkov, Hlahola (Arendaruk 57.) - Boriachuk.

Nem rohantak fej nélkül egymásnak a csapatok, érződött a tét és az, hogy mindkét csapat szeretne a fináléba jutni, ezért pedig a biztonsági játékra törekednek, a védelem legyen rendben, legyen stabil, s onnan lehet építkezni felfelé. Többnyire mezőnyben folyt a játék, egyik sem szorította kapujához a másikat és ez látható is volt, hogy egészen addig nem fog változni, míg egyik csapat hátrányba nem kerül. Kevés lövés, kevés kísérlet jellemezte az első félidőt, a legnagyobb helyzetet pedig Boriachuk a Shakhtar Donetsk ifjú befejezőcsatára hagyta ki a 14. minutumban. Meg kell jegyezni, hogy a gólkirályi címért egy Chelsea és egy Anderlecht játékos van versenyben, mindketten 9 gólosak voltak a negyeddöntőket követően. Ez a bizonyos belga titán Leya, akire úgy vigyáztak az ukrán védők, mint a hímes tojásra. A 22. percben egy lendületes ukrán kontrát nézhettünk végig, ám a visszaérő védő oldalról érkezve remekül szerelt. Bő fél óra után aztán nagyot kellett védenie a Shakhtar kapusának, egy szögletet követően Leya csúsztatott remekül. A ráadásban aztán kis híján megszerezte a vezetést a Shakhtar, ám ... egy kicsivel célt tévesztett.

A második félidőre aztán egy stílust váltó, sokkalta eltökéltebb Anderlecht érkezett, ennek pedig rövid időn belül meg is lett az eredménye. Az 51. percben még csak kapufáig jutottak a belgák, majd a kipattanót követően rendeztek tűzijátékot, négy minutummal később már rezgett a háló. Bastien szögletét a röviden Bourard csúsztatta meg, a labda pedig  a rövid felsőben kötött ki. Az ukránok edzője két gyors cserével reagált, míg a belga tréner levette gólszerzőjét, aki még az első félidőben sárgult be. Sokat mondjuk nem ért el a cserével, ugyanis a beküldött Mangala fél percen belül besárgult...! A percek aztán szép lassan csorogtak, a Shakhtar pedig egyszer csak a semmiből egyenlített, egy a védők közé belőtt labda, egy remek kilépés, s a csereként beálló Kovalenko visszahozta az ukrán reményeket. A belgák nagyon belealudtak a meccsbe, az ukrán cserék pedig ültek, Kovalenko a gólja után egy gólpasszt is kiosztott, a szintén csereként beálló Arendaruk, aki szépen pöckölte el a játékszert a kimozduló kapus mellett. A belgák kitámadtak, ennek pedig meg is lett az eredménye, a 87. percben a fellazuló védelem közepette Kovalenko tudott duplázni, ezzel lezárva a meccset, döntőbe lőve a Shakhtar Donetsket.

Leya így tehát már biztosan nem növeli góljainak a számát, Solanke a Chelsea játékosa ha gólt szerez, ő lesz a gólkirály. Ebbe a meccsbe nagyon belealuftak a belgák, ráültek a vezetésre, megnyugodtak, az eredményt pedig mindenki láthatja, olvashatja.

A másik elődöntő:
17:15 AS Roma - Chelsea (Eurosport)

A góllövőlista élmezőnye:
1. Leya (Anderlecht) 9 gól
2. Solanke (Chelsea) 9 gól
3. Mayoral (Real Madrid) 7 gól
4. Byrne (Manchester City) 6 gól
4. El Azzouzi (Ajax) 6 gól
4. Sinclair (Liverpool) 6 gól

Őszi Ádám

Megvan Petr Cech új klubja! - sajtóhír

A Corriere dello Sport a birtokába jutott információk alapján arról ír, hogy a Serie A-ba, azon belül pedig Milánó kék-fekete klubjához szerződik Petr Cech a Chelsea "kegyvesztetté" váló legendája. 

A 32 esztendős kapuvédő az idei szezonban vált második számu kapussá szeretett londoni csapatánál, Jose Mourinho a fiatal és kétség kívül roppant tehetséges Thibaut Courtois számára szavazott bizalmat. Cech nem tudott változtatni a kialakult helyzeten, s karrierje utolsó éveihez közeledve, bár kapusként még nem is mondható veteránnak, védeni szeretne. Ajánlatokból nem volt hiány, a hírek szerint az Arsenal, az AS Roma és a Real Madrid is megkörnyékezte a kapuvédőt, aki azonban az Intert választotta. 

Ez persze még csak sajtóhír, ám igen bensőséges részletekről is ír az olasz sajtó, miszerint  a cseh válogatott portás egy kettő plusz egy esztendős szerződést ír alá hamarosan az Interrel, a felek már mindenben megegyeztek, mindenben dűlőre jutottak, ám kiemelik, hogy Jose Mourinho még húzza a száját, ám kétség kívül "gusztustalan" döntés lenne, ha nem engedné el játékosát, azt a legendát, aki annyit tett a londoni klub felemelkedéséért, sikereiért. Hálátlanság lenne... Persze sokan kinézik a portugálból...

Őszi Ádám

Manchester City: Négy jelölt Pellegrini vezetőedzői posztjára!

Egyre inkább inog a pad Manuel Pellegrini alatt, sőt az is lehet, hogy már alatta sincsen, ám a Manchester City az idei szezont már végigviszi a chilei trénerrel. A sajtó a lehetséges utódokat találgatja, Messiék korábbi edzője pedig arról beszélt, hogy hivatalos ajánlatot kapott a "Polgároktól". 

Némileg érthetetlen Pellegrini helyzete, hiszen bajnoki címre vezette tavaly a Manchester Cityt, a türelem pedig nem jellemzi a klubvezetést, abban a pillanatban, hogy nincsen trófea meneszthetik a szakembert, gyakorlatilag megszakítják a megkezdett munkát. Sokan feltették a kérdést, hogy miként lehet így dolgozni hogyha bizalmat sem kap az edző és ilyen szinten eredménykényszert raknak rá. Elgondolkodtató, ez azonban nem a mi dolgunk, a tulajok valószínűleg úgy gondolják, a sok befektetett pénznek meg kell hogy legyen az eredménye. Csak azt felejtik el, hogy mindenhez idő kell, a Premier League pedig egy igazi száguldó cirkusz fantasztikus klubokkal. A háttérbe nem láthatunk, fogadjuk el ezen dolgokat tényként.

Tehát Pellegrini valószínűleg a szezon végeztével távozik, a klub pedig utódját keresi. Alejandro Sabella, az argentin labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya egy interjúban elmondta, ajánlatot kapott, s jelen pillanatban is gondolkozik a Sao Paulo és a Manchester City kispadja között. A világbajnokságon Argentínát ezüstéremig vezető tréner nyár óta munkanélküli, ám úgy fest, hogy ajánlatokban nem szenved hiányt.

A sajtó másik három szakembert is megnevezett, mint Pellegrini lehetséges utódja, egyikük Frank de Boer az Ajax Amszterdam fiatal sikeredzője, míg a jelöltek között van a Spurs trénere Mauricio Pochettino is. A legvalószínűtlenebb név Carlo Ancelotti a Real Madrid trénere, ám tudjuk, hogy a pénz nagy úr. Igaz az olasz szakember nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy csak az AC Milan kedvéért térne vissza Olaszországba. Persze ez nem zárja ki Angliát...

Őszi Ádám

Bundesliga: Rangadó vár a Dortmundra - előzetes

Hét közben a mezőny egy része a Német Kupa negyeddöntőjében szerepelt, most azonban már a Bundesliga 28. fordulójára kanyarodnak a csapatok. Idegenbe utazik és nagyon komoly rangadó vár a Dortmundra, míg a Stuttgart az utolsó szalmaszálakba próóbálhat meg kapaszkodni. Nézzük mi vár a hétvégén a német foci szerelmeseire. 

Dárdai Pál csapata a Hertha BSC vendégjátékával indul a hétvége, az öt meccse veretlen berlini csapat a kiesőzóna küszöbén táncoló Hannover vendége lesz. Huszti Szabolcs korábbi csapata pocsék formában van, félig meddig 6 pontos rangadóként kezelhetjük a meccset.

A listavezető, Bayern München hazai pályán fogadja a Frankfurt csapatát. Guardiola tanítványai az ellenféllel ellentétben túl vannak egy 120 perces hétközi kupamérkőzésen és egy győztes büntetőpárbajon. Sok múlik azon, hogy Meier milyen napot fog ki, ám mindenképpen ki kell emelni, hogy a rekordbajnok keretében nagyon sok a sérült, kulcsjátékosok hiányozhatnak a meccsről. A Schalke számára a Bajnokok Liga indulás már valószínűleg elúszott, ám Európa Liga helye még veszélybe kerülhet a csapatnak, míg a vendégségbe érkező Freiburg, mely megnyerte legutóbbi két bajnokiját és eljött a kiesőzónából, továbbra is menekülne a "pokol tornácáról". A Padeborn hazai pályán fogadja az Ausgburg csapatát, mely az utolsó Európa Liga indulást érő helyet őrzi, mindkét csapat számára nagyon fontos lesz a meccs, ádáz küzdelem várható. A liga döntetlen királya, gyakorlatilag majdnem minden második meccsét ikszre hozó Mainz a pazar formát mutató Leverkusent fogadja.

A hétvége rangadója A Mönchengladbach és a Dormtund összecsapása lesz, sajnos a televízió nem adja a mérkőzést. A BVB bennmaradása már megvan, ez kijelenthető, ám a nemzetközi kupaindulás még elérhető, ám ehhez már nem nagyon férnek bele vereségek. A hazai csapat pedig az automatikus BL indulást érő helyét védené a Leverkusennel szemben. 

A játéknapot a kiesőhelyen álló és pocsék formában lévő Hamburg, illetve az ezüstérmes helyen álló Wolfsburg zárja majd, míg vasárnapra két mérkőzés marad. A Köln még a kiesőzóna felé kacsintgatva pontokat gyűjtögetne, hiszen öt pont az gyorsan elfogyhat, a Hoffenheim pedig a nemzetközi kupaindulásért harcol.

Utolsó szalmaszálainak egyikébe kapaszkodhat a sereghajtó Stuttgart, mely hazai környezetben fogadja a Werder Bremen csapatát.

Íme a 28. forduló menetrendje:
ápr. 10. 20:30 Hannover 96 - Hertha BSC (Eurosport 2)
ápr. 11. 15:30 Bayern München - Eintracht Frankfurt (Eurosport 2)
ápr. 11. 15:30 Schalke 04 - Freiburg
ápr. 11. 15:30 Padeborn - Augsburg
ápr. 11. 15:30 Mainz - Bayer Leverkusen
ápr. 11. 15:30 Mönchengladbach - Borussia Dortmund
ápr. 11. 18:30 Hamburger SV - Wolfsburg (Eurosport 2)
ápr. 12. 15:30 1. FC Köln - Hoffenheim (Eurosport 2)
ápr. 12. 17:30 VfB Stuttgart - Werder Bremen (Eurosport 2)

Őszi Ádám