2015. február 18., szerda

BBC vs MSN: Immáron nem csak hatékonyabb, eredményesebb is a Barca triója

Egy héttel korábban létrehoztunk egy a statisztikákon alapuló táblázatot, melyben összehasonlítottuk a BBC és az MSN, avagy a Real Madrid és a Barca támadótriójának idei teljesítményét. Akkor megállapíthattuk, hogy a Messi-Suarez-Neymar trió hatékonyabb, míg a Benzema-Bale-Cristiano Ronaldo eredményesebb. A hétvégén utóbbi statisztika is megfordult, nézzük mi történt, hogyan alakultak a dolgok. 

Mindegyik játékos esetében három mutatót nézünk, a szezonban lejátszott meccsek száma, a szerzett gólok és gólpasszok aránya. Ezáltal egyénenként és a trióra kivetítve is kapunk egy képet, ezáltal pedig eredményességben és hatékonyságban összevethető a két támadósor. Kiemeljük, hogy ezek számok, statisztikák, nem tisztünk eldönteni, hogy melyik a jobb trió, így inkább a kész tényekre hagyatkozunk és leszögezzük, hogy zseniális játékosokról van szó.

A gólokat és gólpasszokat összevetve kapunk egy összesített pontszámot, melyet ha elosztunk a z összesített meccsszámmal egy hatékonysági átlagot kapunk. Ezen átlaga már múlt héten is jobb volt a katalánoknak, a felek között a hétvégén pedig tovább nőtt a különbség, míg az eredményességben is fordulat ütött be. 

A Real Madrid és Cristiano Ronaldo kisebb hullámvölgyet él meg, míg a katalánok a csapat élén Messivel szárnyalnak. A Levante elleni hétvégi 5-0-ás győzelem során Messi 3 gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott, míg Neymar és Suarez is eredményes tudott lenni. A túloldalon Benzema jegyzett egy gólt Ronaldo pedig egy gólpasszt. Ennek tükrében a két trió a szerzett gólok tekintetében döntetlenre áll, az eredményességet pedig a kiosztott asszisztok billentik az MSN javára.

Szerdán, tehát ma a Bajnokok Ligájában vitézkedhet a Real Madrid, míg jövő héten a Barca is sorra kerül. Ezen felül pedig ott lesz a hétvégi bajnoki forduló. Jövő héten újfent jelentkezünk azt követően, miután a katalánok is túl lesznek soros BL párharcuk első felvonásán.


Őszi Ádám

Bundesliga: Gyökeres változások a góllövőlista élmezőnyében

Az olasz góllövőlista révén azt írhattuk a hétvégét követően, hogy az élmezőny befagyott, nos a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) éppenséggel fordított a helyzet, kis híján a feje tetejére állt az egy héttel korábbi lista. Összességében 9 mérkőzésen 38 gól esett, ami 4,22-es mérkőzésenkénti gólátlagot jelent, ami elképesztő.  

A listát továbbra is Meier a Frankfurt támadója vezeti, azonban már nincsen egyedül. Robben két góllal jelentkezett a Hamburg elleni bajnokin, melynek következtében beérte az éllovast, míg csapata nyolcig meg sem állt, Thomes Müller és Götre is duplázni tudott. Utóbbi eddig is tagja volt a tízes listának, míg előbbit idén először üdvözölhetjük a legeredményesebb Bundesliga játékosok között. A dobogó harmadik fokán a 10 gólos Di Santo, a Werder argentinja szépen gyűjtögeti a gólokat, hétvégén az Augsburg hálóját vette be. Két olyan tagja van még a listának aki a hétvégén nem tudott eredményes lenni, egyikük Choupo-Motig, míg másikuk az utóbbi fordulókban pazarul szereplő De Bruyne.

A Borussia Dortmund is képviselteti magát a listán, a sárga-feketék legeredményesebb játékosa Aubameyang, ő zárja jelent pillanatban a táblázatot. nem esett még szó a Gyógyszergyáriak gólgyárosáról, Bellarabi egy ízben rezgette meg a hétvégén a soros ellenfél kapuját, míg a forduló legnagyobb szenzációját Dost szolgáltatta. A Wolfsburg játékosa mesternégyessel jelentkezett a Leverkusen  otthonában 5-4-re megnyert mérkőzésen...! Ezzel pedig feljött a listára.


Őszi Ádám

La Liga: Ronaldo góltalansága, Messi szárnyalása! - Íme a góllövőlista

A mögöttünk álló hétvégén a 23. fordulót rendezték az élvonalbeli spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga), melynek góllövőlistáján ezúttal is zajlott a helyezkedés. Ronaldo ezúttal is gól nélkül maradt, míg Messi immáron a "spájzban" van. Újra nyitott a harc a nívós címért... 

Másfél hónappal ezelőtt behozhatatlannak tűnt Cristiano Ronaldo előnye a góllövőlistán, a mögöttünk álló hétvége után pedig kijelenthető, a harc újfent nyitott. Nagy változások történtek, az eddig szárnyaló Cristiano Ronaldo hullámvölgybe került, míg a szezon elején sok kritikát kapó Lionel Messi roppant mód begyújtotta a rakétákat és él a pályán. A portugál klasszis a Depor ellen is eredménytelen volt, így a madridisták öt forduló óta nem láthattak gólt kedvencüktől, igaz ebből két mérkőzést eltiltás miatt kihagyott a góllövőlista éllovasa. Sokan hullámvölgyről beszélnek, míg Ancelotti védi játékosát, mondván mindig nem lehet gólokat lőni és csúcsformában lenni, ebben pedig teljesen igaza van. Sokan azonban az Irinával történő szakításnak és a születésnapi buli körül kialakult helyzetnek tulajdonítják CR7 rosszabb formáját. Ami Lionel Messit illeti, a Barca klasszisa a Levante ellen mesterhármast jegyzett, míg az elmúlt öt fordulóban tíznél jár, így 28-16-ról 28-26-ra hozta magát riválisával szemben.

Neymar is szépen gyűjtögeti a gólokat utóbbi négy bajnokiján egyaránt eredményes tudott lenni, így lehagyta a középmezőnyt, megelőzte a Sevilla gólfelelősét Bacca személyében és immáron 17 találattal stabil helye van a dobogó harmadik fokán. A hétvégén a Sevilla kolumbiaija is eredményes volt, a Cordoba hálóját rezgette meg, míg Benzema a királyiak részéről tudott eredményes lenni a Depor ellen. A listán nincsen új játékos, igaz Vietto és Stuani sem tudták növelni góljaiknak számát. Az Atletico Madrid nagyon csúnyán befürdött a Celta Vigo vendégeként, a csapat így a gólgyárosok is góltalanok maradtak...


Őszi Ádám

Serie A: Hétvégén besültek a gólgyárosok! - Íme a góllövőlista

Hétvégén a 23. fordulót rendezték az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A), melynek tíz mérkőzésén 32 találat esett, ez igen góldúsnak mondható. Ennek ellenére a liga legjobb góllövői nem tündököltek, a góllövőlista élmezőnye befagyott. 

A bajnoki tabella első három helyezettje egyaránt pontokat bukott, a Juve és a Roma döntetlent játszott, míg a Napoli a Palermo vendégeként szenvedett vereséget. Dyabala nem tudott eredményes lenni a nápolyiak ellen, csupán gólpasszig jutott, míg vendég részről a szépítő találatot Gabbiadini jegyzete, ezzel ő volt az egyetlen játékos a hétvégén aki a góllövőlista első tíz helyezettje közül eredményes tudott lenni. Ha már a Napolinál vagyunk Callejon és Higuain ezúttal sem tudott gólt jegyezni, a korábbi Real csatár immáron három mérkőzés óta góltalan, játéka pedig több ízben frusztráltnak bizonyult a kihagyott helyzetek révén.

A listát vezető Tevez ezúttal nem játszhatott, míg az Inter négyet gurított, ám Icardi nem volt a gólszerzők között, így nem sikerült beérnie honfitársát. Az AC Milan otthon a San Siroban fagyott le, ahogyan Menez is, míg Di Natale és Quagliarella is "néma" maradt. 

Egyetlen új játékos van a tízes listán, a nyolc gólos Zaza megérkezett a nagy veterán Luca Toni, aki duplázott a Genoa ellen 5-2-re elveszített meccsen.


Őszi Ádám

Leukémiát diagnosztizáltak a világbajnokságon szereplő védőnél

Korunk legszörnyűbb betegségei az élsportolókat, a labdarúgókat sem kímélik, az utóbbi időszakban egyre több rossz hírt kapunk. Rövid időn belül a második  ilyen eset sokkolja a sportvilágot. 

Emlékezhetünk Tito Vilanova, vagy éppen az ifjú Rakaczki Bence küzdelmére, az elveszített harcra, vagy éppen Erik Abidal és Jonás Gutiérrez csodával határos gyógyulására. Másfél héttel korábban Benjamin Köhlernél diagnosztizáltak daganatot, a minap pedig a Wigan Athletic hondurasi labdarúgójánál Juan Carlos Garcia szervezetében bukkantak halálos kórra, leukémiára.

A 34-szeres válogatott védő ott volt a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, most pedig egy manchesteri klinikán ápolják. A Wigan mindent megtesz Carlos gyógyulásáért, önköltségen repülőre ültették, s Angliába utaztatták a labdarúgó Hondurasban élő családját, hogy együtt harcolhassanak a leukémia ellen. 

Az ügyben megszólalt Jonathan Jackson az angol klub vezérigazgatója is - "Ez egy szörnyű dolog a játékos családja számára és mindazoknak, akik kapcsolatban állnak vele, illetve klubunkkal. Azon leszünk, hogy a lehető legjobb ellátásban részesüljön Carlos. Amikor bementem hozzá a kórházba láttam, hogy mennyire optimista. Harcolni fog,  a felesége, valamint a gyermekei miatt túl fog lendülni a betegségen. A klubnál mindenki mielőbbi felépülést kíván neki és biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink is hasonlókban reménykednek." 

Őszi Ádám