2015. május 26., kedd

Ex-Real támadót igazolt a Porto!- hivatalos

Első ránézésre igen jó üzletet csinált a Porto FC labdarúgócsapata, mely ingyen szerezte meg Alberto Bueno játékjogát, avagy a Rayo Vallecano lejáró szerződésű gólfelelőse Portugáliában folytatja. 

A 27 esztendős csatár pályafutását a Real Madrid akadémiáján kezdte meg. Sokáig a második csapatban rúgta a bőrt, majd az első csapatban is bemutatkozhatott a 2008-2009-es szezonban, ám nem tudta megvetni a lábát, így Valladolidba került. Négy szezont húzott le a csapatnál, egy ízben pedig kölcsönjátékosként az angol Derby Countyt is erősítette, míg nem 2013 nyarán leigazolta a Rayo Vallecano. 

A bizalmat az első pillanattól fogva megkapta, s élni is tudott vele, 11 bajnoki találattal, 5 gólpasszal és 1 kupagóllal fejezte be a szezont. Idén pedig még eredményesebb tudott lenni, 17 góllal végzett, ezzel pedig a La Liga 2014-2015-ös kiírásának hetedik legeredményesebb játékosa lett.

Szerződése lejárt, a Porto labdarúgócsapata pedig lecsapott a lehetőségre, avagy szabadon leigazolta Buenót. A felek hosszútávú öt évre szóló szerződést kötöttek, s kivásárlási árat is szabtak. Ez az összeg igen vaskos, 40 millió euró. A transfermarkt.de becslései szerint egyébként Buneo piaci ára jelenleg 6 millió euróra rúg.

A transzfer pedig természetesen felvet egy kérdést! Mi lesz Jackson Martínez sorsa? A kolumbiai támadó fél Európa kívánságlistáján rajta van, könnyen elképzelhető, hogy Alberto Bueno  a gólkirály örökébe léphet. 

Őszi Ádám

Real Madrid: Klopp helyett spanyol edző a kispadon! - 99%

Hétfő este megtörtént a bejelentés, melyre már a sajtó napok óta készült, avagy a Real Madrid vezetősége menesztette posztjából Carlo Ancelottit a csapat vezetőedzőjét. A hivatalos sajtótájékoztató után nemsokkal megszólalt Ernesto Bronzetti az elküldött tréner ügynöke, s lerántotta a leplet az új vezetőedző kilétéről. Legalábbis 99 százalékos biztossággal állította, hogy Rafa Benítez követi ügyfelét. 

"Rafa Benítez lesz a Real Madrid edzője, ez kilencvenkilenc százalék. - mondta Ernesto Bronzetti, majd ügyfeléről beszélt -  Ancelotti szeretne egy évet pihenni, így nem szándékozik most új csapatot keresni. A Madridnál több játékos aggodalommal fogadta a távozásáról szóló híreket, néhányan elsírták magukat Pérez bejelentésekor."

Mint ismeretes a sajtóban Jürgen Klopp neve merült fel, s őt tartották az első számú kiszemeltnek Rafa Benítez előtt, ám úgy fest, hogy a Napoli spanyol trénere, akinek mind játékos, mind pedig kezdő edzői pályafutása összefügg a Real Madriddal, most visszatérhet, s az első csapatnál bizonyíthat.

A pakliban ott volt még a Porto FC spanyol trénerének Julen Lopeteguinak a neve, illetve Zinedine Zidane is előtérbe került. A tegnapi bejelentést egyébként állítólag több Real játékos is nehézkesen vette, többen kiálltak Carlo Ancelotti mellett, ám mindhiába, Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke nem "kegyelmezett".

Őszi Ádám

Egy piros! Két piros! Három piros! Négy piros!

Bajnokavatás csak idézőjelben, ugyanis nem a Galatasaray lépett pályára, hanem a Fenerbahce vendégszerepelt a Basakhesir otthonában, s a négy gólos döntetlennel eldőlt, hogy a címvédőnek matematikai esélye sem marad az utolsó fordulóra, a Sneijder vezette riválisé az arany. A mérkőzés vége lapzuhatagba torkollott, a bajnoki aranyról lecsúszó Fener hét emberrel fejezte be a találkozót. 

Basakhesir - Fenerbahce 2-2 (0-0)
G: Batdal (53., 62.) ill. Diego (81.), Webo (88.)
Kiállítás: - ill. Topuz (83.), B. Alves (90+2.), Erkin (90+2.), Webo (90+6.)

Mindkét fél számára nagyon fontos volt a mérkőzés, a Fenerbahce matematikai esélyét tarthatta volna életben a bajnoki címre, míg a Basaksehir az Europa Liga indulásért küzd a Bursaspor és a Trabzonspor ellenében. A címvédő számára csakis a győzelem lett volna elfogadható, ám a második játékrészben Batdal duplájával két gólos előnyre tett szert a hazai csapat. A végjáték roppant eseménydúsra és emlékezetesre sikeredett, ám semmiképpen sem pozitív értelemben. Diego révén előbb egyenlített, majd Topuz révén megfogyatkozott a Fener, a hazai csapat pedig büntetőt hibázott. A 88. minutumban aztán Webo egyenlített, a hosszabbításban pedig elszabadult a pokolt, előbb Alves, majd Erkin számára is villant a piros, majd a legvégén Webo követett el szörnyű szabálytalanságot, nyakon talpalta ellenfelét. A hármas sípszó után a Fener elkönyvelhette, hogy idén lecsúszott a bajnoki aranyról, míg a Basakhesir saját kezében tartja sorsát.

A török Super Lig állása egy fordulóval a vége előtt:
1. Galatasaray 76 pont (59-34) - már bajnok és BL főtáblás
2. Fenerbahce 71 pont (58-29) - BL-selejtező
3. Besiktas 66 pont (53-31) - EL-selejtező
4. Basaksehir 58 pont (47-28) - EL-selejtező
5. Bursaspor 56 pont (69-44)
6. Trabzonspor 56 pont (57-47)
...
16. Karabukspor 28 pont (41-60) - kiesett
17. Balikesirspor 26 pont (47-68) - kiesett
18. Erciyesspor 24 pont (39-59) - kiesett

Az első és a második hely sorsa tehát eldőlt, ahogyan már azt is tudni, hogy mely három csapat búcsúzik az élvonaltól. A Besiktas megváltotta Europa Liga indulását, míg a fennmaradó egy helyért nagy küzdelem várható az utolsó fordulóban, még három csapat is pályázik a negyedik helyre. A Basakhesir a hetedik Mersin vendége lesz, míg a Bursaspor a nyolcadik Konyasport fogadja. A Trabzonspor  a tizenharmadik Sivasspor vendége lesz. A Bursa és a Trabzon számára csakis egy győzelemmel van esély a nemzetközi porondra, ők már nem hibázhatnak.

A Galatasaray sikerével rekordbajnokká avanzsálódott, 20 elsőségével elhagyta a Fenerbahce együttesét. 

A török Super Lig legsikeresebb csapatai:
1. Galatasaray - 20 arany
2. Fenerbahce - 19
3. Besiktas - 13
4. Trabzonspor - 6
5. Bursaspor - 1

Őszi Ádám