2013. augusztus 9., péntek

Higuain találata győzelmet ért a Napolinak a Benfica ellen

Péntek este akár egy Bajnokok Ligája párharcnak is beillő felkészülési meccset rendeztek, melyet a Napoli és a Benfica együttese vívott egymással. A találkozót egy friss szerzemény, a Real Madridtól érkező Higuain döntötte el. Külön öröm számunkra, hogy az ifjú tehetség Novothny Soma, ha csak a végjátékban de lehetőséget kapott Beníteztől. 

A találkozó egy korai góllal kezdődött, mikor is Behrami vette be a vendégek kapuját a 6. minutumban, ezzel megszerezve a vezetést az olaszoknak. Nem sikerült lehozni az első félidőt kapott gól nélkül, a portugálok Luisao révén egy perccel a félidő vége előtt egalizálták az állást. A második félidő egy gólt tartogatott, melynek szerzője a Real Madridot elhagyó Higuain volt a 70. percben. Novothny Soma a 84. percben szállt be, de mindenképpen elismerés, hogy az új vezetőedző Benítez is lát valamit a magyar fiúban. Soma egyébként Callejón cseréje volt.

Napoli (olasz)–Benfica (portugál) 2–1 (1–1)
G.: Behrami (6.), Higuaín (70.), ill. Luisao (44.)

Igazán jól halad a Napoli, ami a felkészülést illeti, és úgy tűnik Edison Cavani távozása nem viselte meg a klubot. Íme az eddigi mérleg, mely 6 meccsen 4 győzelem 1 döntetlen és 1 vereség.

A Napoli eddigi felkészülési meccsei:
Napoli - Porto 1-3
Arsenal - Napoli 2-2
Napoli - Galatasaray 3-1
Napoli - Carpi 3-0
Napoli - Feralpi Salo 5-1

Őszi Ádám

A Sevilla hármat gurítva verte a Manchester Unitedet

Hetedik felkészülési mérkőzését játszott a Manchester United péntek este az új vezetőedzővel a kispadon, a kép pedig nem túl biztató. Mondhatni az eredménylista nagyon vegyes, most éppen a Sevilla oktatta David Moyes tanítványait.  

Emellett egyre több a kritikus hang a klub körül, mind szakértők, de ami a nagyobb baj, a szurkolók köreiben is egyre több a kétely és a kérdés, Emellett Rooney átigazolási ügye és az angol válogatott támadó viselkedése is nagy port kavar, mely nem segíti az augusztusi rajtra készülő gárda felkészülését.

A Sevilla az első félidő közepén gyorsan kétszer is mattolni tudta a United védelmét, előbb Machin, majd pedig Marin talált a kapuba. A második játékrészben érkezett a szépítő találat Valencia révén a 65. percben, ezt követően pedig az egyenlítés lehetősége is megvolt, ám eszel nem tudtak élni a Vörös Ördögök. A Sevilla pedig büntetett és Rabello állította be a végeredményt a 90. percben szerzett találatával. A dolgot még az is súlyosbítja, hogy a meccset az Old Traffordon játszották.

Manchester United - Seviilla 1-3 (0-2)
G: Valencia (65.) ill. Machin (21.), Marin (25.), Rabello (90.)

A United korábbi felkészülési meccsei:
AIK Stockholm - Manchester United 1-1
Kitchee - Manchester United 2-5
C-Osaka - Manchester United 2-2
Yokohama Marinos - Manchester United 3-2
A-League Stars - Manchester United 1-5
Thailand Stars - Manchester United 1-0

A mérleg tehát 2 győzelem 2 döntetlen és 3 vereség! Ez minden csak nem jó...

Őszi Ádám

Ligue 1: Elrajtolt a liga, Maxwell mentett pontot a PSG-nek

Elrajtolt a 2013/2014-es francia bajnokság, mely egyből egy meglepetéssel szolgáló eredményt hozott, hiszen a PSG máris elhullajtotta első pontjait, ezzel pedig megadta az esélyt a Monaconak a zárkózásra, mely mínusz két pontról indítja a szezont. 

Igazán rosszul indult a regnáló bajnok számára az új szezon, ugyanis a Montpellier rossz vendéglátónak bizonyult és Cabella góljával a 10. percben megszerezték a vezetést. Ez volt a 2013/2014-es bajnokság első találata, ami a Ligue 1 küzdelmeit illeti. A PSG mezőnyfölényben játszott, ám ez gólban, gólokban nem mutatkozott meg, így 1-0-ás hazai vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A 60. minutumban Maxwell vette be Jourdren kapuját, és mint ez utólag kiderült pontszerzést jelentett a bajnok számára. A gólpasszt a svéd óriás Ibrahimovic jegyezte, aki ezzel megkezdte a pontok gyártását, ami a kanadai táblázatot illeti. A 72. percben aztán emberhátrányba került a Montpellier, mikor is El Kaoutari megkapta második sárgáját és kiszállt a védelem tengelyéből. Ez egy óriási lehetőség volt, ám kihasználatlanul maradt, a hátralévő időben ugyanis nem tudta megzörgetni a hálót a PSG, mely egyből ponthullajtással kezdte meg az új bajnoki szezont. A hazaiak egyetlen egy lövése talált kaput, a statisztikák erről árulkodnak, és lám, ez is elég volt...

Montpellier - PSG 1-1 (1-0)
G: Cabella (10.) ill. Maxwell (60.)
Kiállítva: El Kaoutari  (72.)

Őszi Ádám

Valencia: Madridból érkezhet Soldado utódja

Mint az közismert Roberto Soldado a Valencia leggólerősebb támadója elhagyta a klubot és a Spurs csapatához szerződött. A fennmaradó űrt valahogy ki kell tölteni, erre pedig Madridból érkezhet segítség állítja az Eurosport. 

Mielőtt mindenki találgatásokba kezd, szegezzük le, hogy nem egy Real Madrid játékosról, hanem egy Atlético csatáról van szó Adrian Lopez személyében. A 25 esztendős kétszeres spanyol válogatott támadó kicsivel több mint két esztendeje erősíti a matracosokat, s ez idő alatt a csapat húzóembere lett, Falcao mellett. Kérdés, hogy képes-e betölteni egy akkora űrt, melyet Soldado hagyott...

A piaci értékét tekintve a transfermarkt.de becslései szerint 10 millió eurót ér a játékjoga, melyet feljebb srófolhat élő szerződése. 

Őszi Ádám

Manchester City: "minden adott a bajnoki címhez"

Remekül erősített a csapat és az új chilei tréner Pellegrini szerint bajnok lesz a Manchester City együttese. Egy biztos, a tulajdonosok ezt várják, az hogy mi lesz a jövő zenéje. A tréner a szurkolók előtt adott nyilatkozatot. 

"Azt gondolom, nekünk van a legjobb keretünk Angliában. Négy fontos játékost vettünk, és már egyébként is jó csapatunk volt. A négy érkezővel sokat fejlődtünk." - mondta Pellegrini a Polgárok újdonsült vezetőedzője.

A szezon augusztus 19-én indul a City számára, az első akadályt hazai pályán vehetik a hőn áhított cím felé, azonban ehhez a Newcastle United játékosainak is lesz pár szavuk.

Őszi Ádám

Schalke: a Chelsea középpályása érkezhet

Támadó középpályás poszton erősítené meg sorait Szalai Ádám együttese a Schelke 04. A gelsenkircheni klub Michel Bastos utódját keresi, a megoldást pedig egy belga fiatalember jelentheti. 

Továbbra sem tett le a vezetőség arról, hogy megszerezzék Kevin de Bruynet a Chelsea együttesétől. A 22 esztendős belga válogatott játékos aligha lenne alapember Mourinho gárdájában, így lassan el kell gondolkozni a váltáson, örökké nem lehet padozni, várni a lehetőséget.

A belga piaci ára azonban igen borsos 15 millió euróra rúg. Az erősítés elkél, hiszen a Bajnokok Ligája főtábla a cél, azonban még egy jókora akadály tornyosul az ukrán Metalist személyében.

A hírt a Bild szellőztette meg.

Őszi ádám

PSG: a Premier Leagueből csábítanák el a kiváló irányítót

Laurent Blanc elismerte, hogy azon munkálkodnak, hogy hazacsábítsák a Lille korábbi kiválóságát a francia válogatott egyik motorját Yohan Cabayet. 

A 27 esztendős középső középpályás, 2011-ben költözött Angliába, ahol a Newcastle United együttesében szerepel a mai napig. A szarkák vezetői biztosan nem repesnek az örömtől, hiszen ha a PSG akar valamit, azért eurómilliók tömegét képes megmozgatni, a mondást pedig ismerjük, pénz beszél, kutya ugat.

Nos, higgyék el van az a pénz, amire az angol klub habozás nélkül rábólint. Kérdés, hogy a PSG mennyire gondolja komolyan...

Cabaye jelenlegi piaci értéke 16,5 millió euró, de mint felül már jeleztük, ez semmit nem jelent, ha a PSG együttese a kérő.

Őszi Ádám

Liverpool: Suarez marad, Valencia védő érkezik - körkép

John W. Henry a Liverpool elnöke a The Guardiannak adott nyilatkozatot, melyben leszögezte, hogy nincsen apelláta Suarez marad a vörösöknél. Eközben a goal.com megszellőztette, hogy a Valencia francia válogatott védőjével megtörtént a megállapodás. 

A Suarez ügy már régóta húzódik, pontot pedig ha nem távozik a támadó csak az átigazolási időszak lejárta után tehetünk az ügyre. Ami a goal.com hírét illeti, Aly Cissokho a Lyon korábbi védője érkezhet az Anfieldre. A 25 esztendős francia válogatott védő piaci értéke 6 millió euró, posztját tekintve pedig bal oldali védőről beszélünk. A Valencia együttesénél kicsivel több mint 11 hónapja van jelen.

A felkészülés jól halad, az új igazolások jól szerepelnek, a kérdés adott, megérkezik a változás szele Liverpoolba? Már megérkezett! De vajon ez az eredményekben is megmutatkozik majd? A szezon végén választ adunk rá...

Őszi Ádám

Chelsea: Mourinho 35 millió euróért vehet védőt

Csupán 15 millió euró a piaci értéke, mégis több mint kétszeresét fizetheti a Chelsea. Egy igazi védőtehetségről van szó Eliaquim Mangala személyében, aki jelenleg a Porto játékosa. 

A 22 esztendős francia válogatott védő korábban a Standard Liege csapatánál tűnt fel, majd a Porto szerződtette, ahol igazán kiforrta magát, már ha lehet ezt mondani egy 22 esztendős játékosról. Tény ami tény, a mutatott teljesítmény meggyőző és ezzel klubok sokaságának figyelmét keltette fel Mangala. A francia védőt szívesen csábítaná haza a Monaco és a PSG együttese is, de a Barcelona is középső védőt keres.

Apropó Barcelona, a Chelsea vezetőedzője Jose Mourinho állítja, David Luiz nem megy el és főleg nem Barcelonába. Kérdés, akkor mi ez a nagy védőmustra? Napokon belül mindenre választ kaphatunk, találgatni feleslege.

Mint már említettük Mangala piaci ára 15 millió euró, a hírek szerint a londoniak azonban 35 és 50 millió euró közti árat fizethetnek. A Porto játékospolitikáját ismerve ez elvárás, hiszen gondoljunk vissza, hány játékos esetében csak húzták fel az árat és nem a játékos érdekeit nézték.

A Rooney projekt még mindig él, a sajtó hiába halkult el...

Őszi Ádám

Arsenal: egyből lecsapnának az "új Neymarra"

A Daily Express értesülése szerint Arsene Wenger az ágyúsok vezetőedzője kinézte magának a Santos fiatal játékosát, akit Neymar utódjaként emlegetnek a klubnál. 

A mindössze 17 esztendős Victor Andrade a tavalyi szezonban debütált a felnőttek közt és kvalitásait tekintve egy nagyon mozgékony támadójátékosról beszélünk. Szerződése 2014 szeptemberéig érvényes, így 1 milliós piaci értékénél valószínűleg  magasabb összeget kell ajánlania az Arsenalnak ha tényleg komolyan gondolják Victor szerződtetését.

Igen ám, de ez megint egy kiforratlan tini, hol vannak azok a bizonyos sztárigazolások...

Őszi Ádám