2014. március 14., péntek

Wenger rémálma valóra vált!

Eljött a Premier League végjátéka, a csapatok hétvégén a 30. fordulóra kanyarodnak rá, Arsene Wenger pedig elvesztette a csapat motorját, a nyáron székhelyét Londonba áttevő Mesut Özilt. Az orvosi diagnózis sok jót nem tartogatott, a francia tréner rémálma mondhatni valóra vált. 

Mint ismeretes Mesut Özil a kedd esti Bayern München elleni Bajnokok Ligája visszavágó során sérült meg és szenvedett combizomsérülést. A csapat francia trénere Wenger a zsurnalisztáknak elmondta - "Minimum három hétig nem játszhat, maximum hatig, szóval mondjuk azt, hogy négy hétre esett ki!" - majd hozzátette - "Özil elvesztése egy csapás, de biztos vagyok abban, hogy megvan a kellő kvalitásunk ahhoz, hogy megbirkózzunk a hiányával. Sok jó játékosunk van."

Az első megmérettetés vasárnap vár a csapatra, egy nem akármilyen mérkőzésen ,az ellenfél ugyanis az ősi, városi rivális Tottenham csapata lesz. Egy vereség a bajnoki címért folytatott harc végét is jelentheti, kíváncsian várjuk, hogy Özil nélkül mire megy a Wenger csapat.

Őszi Ádám

Van Perise: Csattanós válasz a távozási pletykákra!

Több ízben is arról lehetett olvasni a nemzetközi sportsajtóban, hogy Robin van Persie a távozás gondolatával kacérkodik. Tegnap mi is beszámoltunk arról a hírről, pletykáról, mely szerint a Real Madrid szemet vetett a holland válogatott játékosra. Nos, az Oranje sztárja megelégelte a pletykákat és a Manchester United hivatalos honlapján szólalt meg. 

Beszélt az őt ért kritikákról és arról, hogyan képzeli el a jövőjét, melyet ne a zsurnaliszták fessenek meg, majd ő eldönti, hogy mit szeretne. RVP egyébként 23 meccsen szerepelt idén, sérülésekkel bajlódott és mindössze csupán 14 gólig jutott eddig.

"Nem bánom, ha kivesézik a produkcióimat, és az emberek kritizálnak a teljesítményem miatt! Beszélhetnek akár egész nap is a játékomról, és sok vélemény és kritika igaz is lehet, szóval nincs ezzel bajom. Azzal viszont foglalkoznom kell, amikor az emberek feltételezésekkel élnek, illetve úgy tesznek, mintha a helyemben lennének, és tudnák, mi van bennem. Legutóbb, amikor néztem, a fejem még a testemen volt, szóval én vagyok az egyetlen, aki tudja, mit érzek, ami nem az, amit olvasni lehet. Az igazság az, hogy nagyon boldog vagyok a klubnál. Négy évre írtam alá, és még két év van hátra a szerződésemből, de szeretnék még tovább maradni. Így érzek tehát, pedig a médiában nem ezt sugallják." - olvashatóak a sorok a Manchester United  hivatalos honlapján! 

Igen csattanós választ adott tehát a Vörös Ördögök csatára, kár hogy nem tért ki arra, hogy mi lesz, ha a csapat nem tud kilépni a nemzetközi porondra. Azért kíváncsiak lennénk a véleményére...

Őszi Ádám

Seria A: Harc a nemezetközi kupaindulásért és a bennmaradásért - előzetes

Hétvégén az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) a 28. forduló mérkőzéseivel folytatódik. Bár bombapárosítás nem lesz a porondon, az olasz foci szerelmesei nem lesznek híján jó párharcoknak. A bajnokság szerelmesei nem szenvednek majd hiányt, két meccs híján az összes találkozó képernyőre kerül hazánkban. 

Szombaton késő este az Inter vendégjátékával kezdődik meg a forduló. A milánói kék-feketék a négy ponttal maguk mögött serénykedő újonc Verona vendégei lesznek. Mindkét klub az Európa Liga indulásért küzd.

Szombat:
20:45 Hellas Verona - Inter (Digi Sport 1)

Vasárnap aztán jöhet a meccsdömping! Az ebéd mellé már jön is az első meccs, az Atalanta és a Sampdoria részvételével. A két együttes egymás mellett foglal helyet a tabellán, bennmaradási gondja egyik félnek sincsen. Jelenleg a Samp áll előrébb jó gólkülönbségének köszönhetően. Igazi hat pontos kiesési rangadó lesz a Livorno és a Bologna összecsapása és ugyanez elmondható a sereghajtó Sassuolo és az előtte helyet foglaló Bologna mérkőzéséről. Ezen a két mérkőzésen megmérettetik az utolsó négy helyezett.

A Cagliari és a Lazio meccse immáron semmiről nem hivatott dönteni, előbbinek nincsenek kiesési gondjai, míg utóbbitól már igen messze a nemzetközi porondot érő ötödik hely. A forduló egyik legizgalmasabb mérkőzésének ígérkezik a Parma milánói vendégjátéka, Seedorf csapata csupán tizedik és a Bajnokok Ligájából is csúnyán kizúgtak, míg a Parma rendületlenül menetel, jelenleg hatodik és utóbbi öt meccsén nem talált legyőzőre, az Inter nyakában lohol az Európa Liga indulásért.

Este a négy meccse nyeretlen Fiorentina hazai környezetben fogadja a kiesés elől menekülő Chievo csapatát, míg a már-már bajnoki címet elkönyvelő Juve a Genoa otthonába látogat.

Vasárnap:
12:30 Atalanta - Sampdoria (SportKlub)
15:00 Livorno - Bologna
15:00 Sassuolo - Catania
15:00 Cagliari - Lazio (SportKlub)
15:00 AC Milan - Parma (Digi Sport 2)
20:45 Fiorentina - Chievo (SportKlub)
20:45 Genoa - Juventus (Digi Sport 1)

Két mérkőzés marad hétfőre, előbb  Torinóban a Juve városi riválisánál vendégszerepel majd a Napoli, mely az AS Romával harcban áll a második helyért, mely automatikus Bajnokok Ligája indulást ér. Az imént említett fővárosiak a Stadio Olimpico gyepén fogadják a múlt héten Milan verőként felcsillanó, ám pocsék szezont futó Udinét.

Hétfő:
19:00 Torino - Napoli (SportKlub)
21:00 AS Roma - Udinese (Digi Sport 1)

Őszi Ádám

Premier League: A 30. fordulóra kanyarodnak a csapatok! - előzetes

Mérföldkőhöz érkezett AZ angol Labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2013-2014-es kiírása, a csapatok ugyanis hétvégén 30. fordulóba vágnak Bele, kezdődhet a Végjáték. Egy Mérkőzések többsége szombaton kerül megrendezésre Majd, ám vasárnapra igazi csúcsrangadók maradnak! 

A forduló nyitómérkőzésén a Bajnokok Ligájától búcsúzó Manchester City látogat a Hull otthonába. Pellegrini csapatán igazi győzelmi kényszer ül, amennyiben a bajnoki álmokat továbbra is életben akarják tartani. Kiesési derbit vív majd a Sunderland és a Palace, míg a sereghajtó Fulham hazai közönsége előtt fogadja a Newcastle csapatát, mely utóbbi két meccsét hozta. A kiesőzóna előtt araszoló Norwich a Sunderland vendége lesz, míg a sérüléshullámon átmenő igen rossz helyzetben levő West Brom egy walesi túrára indul. Igazi középcsapatok mérkőzését hozza a Stoke-West Ham összecsapás. A játéknap zárómérkőzésén a listavezető Chelsea az Aston Villa vendége lesz, minden egyes győzelem a Chelsea malmára hajtja a vizet, kérdés, lesz-e aki megállítja Mourinho csapatát!?

Szombat:
13:45 Hull - Manchester City (Digi Sport 1)
16:00 Everton - Cardiff
16:00 Sunderland AFC - Crystal Palace
16:00 Fulham - Newcastle United
16:00 Southampton - Norwich
16:00 Swansea - West Bromwich (Digi Sport 1)
16:00 Stoke - West Ham United
18:30 Aston Villa - Chelsea (Digi Sport 1)

Vasárnapra Két fantasztikusnak ígérkező rangadó marad, a bajnoki címért harcoló Liverpool a Vörös Ördögök vendégségébe látogatnak, ahol a cél a nemzetközi kupaindulás kiharcolása valahogyan. Amelyik csapat elbukik, nagy valószínűséggel lemondhat álmairól. A forduló zárómérkőzése a fantasztikus londoni derbi lesz, a Spurs és az Ágyúsok összecsapása, a paprikás hangulat garantált.

Vasárnap:
14:30 Manchester United - Liverpool (Digi Sport 1)
17:00 Tottenham - Arsenal (Digi Sport 1)

Őszi Ádám

Bayern München: Lemondott az elnöke, egy korszak végetért!

Uli Hoeness a Bayern München labdarúgócsapatának elnöke úgy döntött, nem fellebbezi meg a bíróság csütörtöki döntését és közel 30 millió eurós adócsalását elismervén elfogadja a döntést és börtönbe vonul. A hírrel egy időben Hoeness bejelentette lemondását a Bayern München labdarúgócsapatánál, ezzel pedig már nem ő a német rekordbajnok elnöke.  

"Miután beszéltem a családommal, úgy döntöttem, hogy elfogadom a müncheni kerületi bíróság döntését az adózási ügyben. Ezek után arról tájékoztattam az ügyvédeimet, hogy nem áll szándékomban fellebbezni. Ezt kívánja a tisztesség, hogy személyes felelősséget vállaljak. Az adóelkerülés életem tévedése volt. A hibám következményeit viselnem kell. A Bayern München az életem munkája, és mindig az is marad. Én mindörökre ehhez a nagy klubhoz tartozom, és megtartom a kapcsolatot a hozzá kötődő emberekkel, amíg élek. Szívből köszönöm mindenki támogatását" - olvashatóak Hoeness szavai a Beyern München hivatalos honlapján.

A 3,5 esztendőnyi szabadságvesztésre ítélt Hoeness várhatóan a következő hetekben bevonul egy a Landsberg am Lech-ben található intézetben, ahol megkezdi büntetésének letöltését.

A 69 esztendős szakember élete összefonódott a Beyern München csapatával, profi pályafutását a klub kötelékében töltötte, ám karrierje egy korai sérülés miatt félbeszakadt, s ekkor kezdett el dolgozni a klub vezetésében. Megmászta a renglétrát, az elnöki posztot pedig 2009-ben vette át Franz Beckenbauer leköszönését követően. A mai nappal egy korszak ismételten lezárult, egy új pedig kezdetét vette...

Őszi Ádám

Chelsea: Mourinho egy Lazio játékost nézett ki

A talksport.com állítása szerint Jose Mourinho legújabb kiszemeltje az olasz SS Lazio csapatának egyik kulcsjátékosa Senad Lulic. A kékek állítólag érdeklődtek a bal oldali védőként és középpályásként is remek teljesítményre képes bosnyák után. 

A 28 esztendős Lulic 2011-ben került az olasz fővárosba és mondhatni azóta kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból. Az idei szezonban 28 tétmérkőzésen öltötte magára a Lazio mezét és úgy tűnik produktumával felkeltette Jose Mourinho figyelmét.

A transfermarkt,de legutóbbi felmérése alapján játékjoga 10 millió eurót ér, a forrás úgy tudja, hogy 8 millió font körüli összegért igent mondanának a Lazio felelős szakemberei.

Lulic mind idáig 33 alkalommal öltötte magára a bosnyák válogatott címeres mezét és minden bizonnyal ott lesz a nyári világbajnokságon Brazíliában. Azt pedig hogy hol kezdi meg a következő szezont az még a jövő zenéje, egy perspektíva már van a váltásra. 

Őszi Ádám