2013. szeptember 7., szombat

CONCACAF-zóna: USA ás Mexikó is csúnyán beégett, veszélyben a vb?

Magyar idő szerint hajnalban játszották a CONCACAF zóna selejtezősorozatának hetedik fordulóját. A papírformát kidobhatta mindenki a kukába, ugyanis ami lehetett az borult, ahogyan azt már meg is szokhattuk ebből a térségből. Vagy mondhatjuk úgy is bejött a papírforma, hiszen ezúttal sem maradtunk meglepetések nélkül. 

Az Egyesült Államok válogatottja Costa Rica nemzeti csapatához látogatott vendégségbe, és ha már odautaztak, hazafelére jól megpakolták magukat, ugyanis három bekapott gólt cipelhettek haza. A mérkőzés 9. percében már 2-0 állt az eredményjelzőn, Acosta és Borges mattoltál USA védelmét. A 43. percben lélektanilag egy nagyon fontos pillanatban sikerült a szépítés. Dempsey büntetőből volt eredményes, ezzel pedig feléledt a remény, ami azonban csírájában elfojtódott a 75. percben, mikor is Campbell rezgette meg Howard kapuját, tudatosítva, hogy hazai környezetben ki az úr. Nos, ezzel a vereséggel az amerikaiak nem büszkélkedhetnek, azonban mondhatni belefért, hiszen így is másodikok a csoportban. A győzelemmel Costa Rica átvette a vezetést és a tök utolsó Jamaika esetleges legyőzésével már jövő héten kvalifikálhatják magukat Brazíliába . Ugyan ez igaz az amerikai csapatra is, azonban számukra nem akármilyen meccs jön.

Vészharangot kongatnak azonban Mexikóban, a csapat ugyanis továbbra is egy meccset tudott megnyerni a hétből, igaz most szenvedett először vereséget is. Az éj leple alatt, míg mi aludtunk, Honduras nemzeti tizenegye elcsent három pontot idegenből. A vendégek hőse Costly volt, aki szűk két perc alatt fordítótta meg a meccs állását. Ezzel a győzelemmel Honduras jelenleg kijutó, míg Mexikó pótselejtezőt érő helyen battyog, mögötte pedig szorosan érkezik Panama, az a csapat, mely döntőt játszhatott a Gold Cup-on. A mexikói válogatott hatalmas szerencséje az, hogy Jamaika megfogta az imént említett csapatot egy döntetlenre.

A gond azonban így is nagy, jövő héten USA nemzeti csapatával mérkőzik meg Mexikó, nem akármilyen küzdelem várható. Egy vereség akár a Brazíliai álmok végét is jelentheti...

Costa Rica - USA 3-1 (2-1)
G: Acosta (2.), Borges (9.), Campbell (75.) ill. Dempsey (43.-büntető)

Mexikó - Honduras 1-2
G: Peralta (6.) ill. Costly (64., 66.)

Panama - Jamaika 0-0
G: - ill. -
Kiállítva: - ill. Austin (58.)

Az CONCACAF csoport állása:
1. Costa Rica 7 4 3 1 – 14 pont (10-4)
2. USA 7 4 1 2 – 13 pont (8-6)
3. Honduras 7 3 1 3 – 10 pont (8-8)
4. Mexikó 7 1 5 1 – 8 pont (4-4))
5. Panama 7 1 4 2 – 7 pont (5-7)
6. Jamaica 7 0 3 4 – 3 pont (2-8)

Őszi Ádám

Üzbegisztán egy lépésre a pótselejtezőtöl

Ázsiában már korábban eldőlt, hogy melyik négy nemzet csapata lehet ott jövőre Brazíliában. Immáron csak két csapat van talpon, ők pedig a pótselejtezőt érő ötödik helyért küzdenek egymással oda-visszavágós rendszerben. A párharc első felvonását Jordániában rendezték és bizony a hazaiak boldogsága üzbég mosolyba csapott át a meccs végére. 

Noha semmi nem dőlt el az első meccsen, azt azért konstatálhatjuk, hogy Üzbegisztán az 1-1-es döntetlennel és az idegenben lőtt góllal a párharc esélyesévé lépett elő és ott van azon a bizonyos küszöbön, amit nagyon szeretnének átlépni. 

A találkozó gyors gólváltást hozott, a mérkőzés 30. percében örömünnep tört ki a hazai lelátón, ugyanis Al-Laham megszerezte a vezetést Jordánia számára, az örömünnepet azonban gyorsan elcsitították az üzbégek, hiszen öt perccel később már 1-1 állt az eredményjelzőn. A vendégek találatát Djeparov jegyezte.

Jordánia - Üzbegisztán 1-1 (1-1)
G: Al-Laham (30.) ill. Djeparov (35.)

A visszavágót jövő kedden rendezik magyar idő szerint 16:00-kor. 

Őszi Ádám