2012. november 7., szerda

BL E-csoport: Parádézó Juve, Moses az utolsó pillanatban döntött Londonban

A Juventus, ahogyan az várható volt, remek játékkal rukkolt elő és magabiztos győzelmet aratott hazai pályán, míg Londonban az utolsó percig éles küzdelem folyt, melyen Moses lett a hős. Olasz és angol öröm tehát az "E" jelű kvartettben, ahol ezzel nagyon kusza lett minden...  

Juventus-Nordsjelland: Remekül kezdte a találkozót a hazai gárda, nem engedte kibontakozni ellenfelét. A gólra sem kellett sokat várni a torinói fanatikusok már a 6. percben ünnepelhettek, mikor Marchisio vette be az ellenfél kapuját. Innentől fogva lehetett tudni, ha a dánok pontot akarnak ki kell nyílni, ami nagy vereségbe is torkollhat. Ez így is történt és a 23. percben Vidal növelte az előnyt, majd pedig Giovinco tudatosította, hogy itt ma nincs keresnivalója a Nordsjellandnak, 37 perc elteltével már három volt az előny. 

A második játékrész úgy folytatódott, ahogyan az előző befejeződött, a Juve nyomott, a dánok pedig hiába birtokolták a labdát olykor egészen szépen, a kapuig nem igazán sikerült eljutniuk. Velük ellentétben a Juve csak úgy zúdította a lövéseket, Hansen hálóőrnek köszönhetően azonban nem nőtt az Öreg Hölgy előnye, egészen a 75. percig. Ekkor Quagliarella vette be a kaput és mint később kiderült ez volt a mérkőzés utolsó találata, melyet így 4-0-ra nyertek az olaszok és várhatják a minden bizonnyal sorsdöntő Juventus-Chelsea szuper rangadót.

Juventus-Nordsjelland 4-0 Gólszerzők: Marchisio (6.), Vidal (23.), Giovinco (37.), Quagliarella (75.)


Chelsea-Shakhtar Donetsk: Nagy volt a nyomás a londoni csapaton, azt követően, hogy Ukrajnában vereséget szenvedtek, a Shakhtar viszonylag nyugodtabban érkezett a mérkőzésre. Mindkét fél remekül kezdte a mérkőzés és az első tíz percben gyors gólváltásnak lehettek szemtanúi a helyszínen szurkoló fanatikusok. A vezetést Torres szerezte meg a 6. percben, melyre Willian válaszolt három perccel később (1-1). Jó iramban folytatódott a találkozó, itt is ott is akadtak helyzetek, lehetőségek, míg nem a félidő derekán a 40. percben Oscar találatával ismét a hazaiak örülhettek (2-1). Így vonultak félidőre a csapatok.

A második játékrészt mintha az öltözőben kezdte volna a hazai gárda, Willian duplázott és ezzel a 47. percben megvolt az egyenlítés (2-2). Ez az eredmény mind az ukránok, mint pedig a Juve számára remek lett volna, és úgy is tűnt így lesz, hiszen a rendes játékidő leteltekor még mindig 2-2 állt az eredményjelzőn. Aztán jött Moses a hosszabbítás utolsó pillanataiban, majd pedig a hangrobbanás a Stamford Bridgeb, hiszen megszerezte a győzelmet érő gólt a Chelsea.

Chelsea-Shakhtar Donetsk 3-2 Gólszerzők: F. Torres (6.), Oscar (40.), Moses (94.), ill. Willian (9., 47.)

Szerző: Őszi Ádám

BL E-csoport: Visszavágásra készül a Chelsea, kötelező győzelem a Juventusnak

A keddi játéknapot követően szerdán további négy csoport mérkőzéseivel folytatódik a Bajnokok Ligája csoportköre, mely a 4. fordulónál tart. A nap legjobban várt találkozója a Chelsea-Shakhtar visszavágója lesz, emellett az "E" csoportban a Juve kötelező hazai győzelemre hajt. 

Chelsea-Shakhtar Donetsk: A felek a harmadik fordulóban megmérkőztek és sokak számára meglepő ukrán győzelem született, ám aki jártas a futball világában az tudja, hogy erre az eredményre bizony lehetett számítani és a ma esti londoni visszavágó sem lesz egyszerű mérkőzés. Az ukrán együttes remekel hazája bajnokságában, hihetetlen 100 százalékos mérleggel vezeti azt, még pontokat sem hullajtott. Emellett a BL-ben is veretlenek és vezetik a csoportot. Számomra nem a Real, City, Ajax, Dortmund csoport a legkeményebb, én inkább ezt titulálnám annak. Az ukrán együttes tehát remek formában és nem titkolt szándékuk, hogy a három pontért utaznak Londonba. 

A Chelsea szempontjából ez egy nagyon fontos mérkőzés, hiszen amennyiben nem nyernek, abban az esetben  minden bizonnyal a Juventus otthonában dőlhet majd el, ki lesz a továbbjutó. Minden esetre úgy tűnik, a Juventus, Chelsea duó valamelyike csupán az Európa Ligában folytathatja majd. Nagy tétje van tehát az esti derbinek.

Chelsea-Shakhtar Donetsk 20:45 (DigiSport1)

Juventus-Nordsjelland: Az Öreg Hölgy számára a győzelem kötelező, amennyiben BL álmokat szeretnének szövögetni a továbbiakban is. Eddig három meccs és három döntetlen a mérleg. A vendég együttes számára a tisztes helytállás a cél, már az nagy szó, hogy két hete az egymás elleni meccsükön pontot sikerült csenniük a  torinói együttestől. A Juve viszont hétvégén 49 veretlen tétmérkőzést követően elvesztette veretlenségét az Inter együttese ellen, így nem tudni, ez milyen hatással lesz majd az együttesre. Kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e a kötelező, vagy újabb botlás lesz a nemzetközi porondon

Juventus-Nordsjelland 20:45

Szerző: Őszi Ádám