2012. szeptember 30., vasárnap

"Zebra" vadászatra indultak a "Farkasok", csúnya pata nyomokkal térhetnek haza Rómába...

Elképesztő a Juventus veretlenségei sorozata az olasz bajnokságban, ám ez előbb utóbb teherré válik és az ellenkezőjére fordul. A sajtó és a média is nagyon rákattant a dologra, közel az 50 mérkőzéses álomhatár, ami nem akár mi, minden mérkőzést erre éleznek ki, de az "Öreg Hölgy" rutinos és jól állja a sarat. A Seria-A tegnapi játéknapján az AS Roma csapata látogatott Torinóba, kevés sikerrel, csak úgy mint sokan előttük.  

A mérkőzésre éhes farkasként érkeztek Tottiék, akiknek minden elszántságuk a zebrák elejtése volt, szerették volna begyűjteni ezt a nagy skalpot és ők elvenni a bajnok veretlenségét. Nos, ezeket az álmokat hamar szerte foszlatta  Juve, már a 11. percben megvolt a vezetés a másodvirágzását élő Pirló remek szabadrúgásgóljával. Van az a mondás, ha egyszer egy üzlet beindul. Így is lett, a 16. percben Vidal büntetőt értékesített, a 19. percben pedig Matri mattolta a Romaiakat és még húsz perc sem telt el mikor már három gól volt az előny, a Juve a mérkőzés érdemi részét nem egész tíz perc alatt elrendezte.

A Roma szépítő találatára egészen a 69. percig kellett várni, ekkor Osvaldo vette be a kaput büntetőböl, de itt még nem volt vége, az utolsó játékpercben érkezett Giovinco és beállította a 4-1-es végeredményt. A Zebra vadászat nem sikerült, négy csúnya pata nyommal térhettek haza a "farkasok" Rómába.

Juventus - AS Roma 4-1 
Gól: Pirlo 11., Vidal 16. - 11-esből, Matri 19., Giovinco 90. ill. Osvaldo 69. - 11-esből

A játéknap másik mérkőzésén az AC Milan tovább bukdácsol, ezúttal a Parma együttesével nem tudta dűlőre jutni... 

Parma-AC Milan 1-1

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 29., szombat

Botrány Manchesterben: Nani ököllel ütötte csapattársát

Nem csak a Zenitnél vannak gondok, Manchesterben is botrány van, melynek főszereplője a portugál Nani. Több angol forrás is egybehangzóan állítja, hogy a csapat portugál klasszisa összekülönbözött a 20 esztendős Davide Petruccival, aki a tartalék csapat játékosa. 

Az eset a Vörös Ördögök edzőközpontjában történ, állítólag Nani hívta oda magához Petruccit, akivel elkezdett vitatkozni, majd elcsattant egy öklös. A társak azonnal a felek közé ugrottak megelőzve a további kakaskodást. Azt, hogy a portugál min húzta fel  magát ennyire nem lehet tudni, viszont ez pont nem jött jól számára, hiszen szerződése lejár és a hosszabbításával kapcsolatban így is már különböző pletykák terjengtek. Arról is lehetett hallani, hogy elhagyja a klubot és az angol sajtó már arról cikkez, cselekedetével eldöntötte sorsát, januárban távozni fog a portugál.  

Az eset természetesen a skót trénernek Sir Alex Fergusonnak sem tetszett. Nani komoly büntetésre számíthat, a pénzbírság szinte biztos, de további retorziókra is számíthat...

Szerintetek mi lesz Nani sorsa?

Szerző: Őszi Ádám

Forr a levegő a Zenitnél: Műbombát találtak az edzőközpontban Hulk fényképével

Nincs minden rendben a Zenit háza táján, a probléma halmozott. A szezont négy győzelemmel kezdte a tavalyi bajnok, vezették a tabellát, viszont az azóta eltelt öt találkozón csupán egy győzelemre két döntetlenre és két vereségre futotta a bombaigazolásokkal megtűzdelt csapatnak. Ehhez még hozzá jött egy kiütéses vereség a Málaga csapatától a Bajnokok Ligája első fordulójában. 

A hírek szerint csapaton belüli feszültség van, ennek ok a két sztárigazolás Hulk és Witsel érkezése. A Zenit  a két igazolásra közel 100 millió eurót költött és lényegesen magasabb fizetést kaptak (6,3 és 3 millió euró), mint a csapat többi játékosa. Ezt páran nehezményezték is a főszóló Gyeniszov és Kerzsakov volt. Az ügy odáig fajult, hogy az előbb említett két labdarúgó kikerült a csapat első keretéből és a tartalékokhoz "száműzték őket." A mai mérkőzésen, mely jelenleg is tart Kerzsakov már a keretben van, de Gyeniszov még mindig száműzetését tölti.

Azt, hogy a kedélyek ne nyugodjanak le, sőt fokozódjon a feszültség egy műbomba okozta a Zenit edzőközpontjában, melyet miközben megvizsgáltak a tűzoltók, tűzszerészek a táskában találtak egy fényképet. A képen Hulk látható és egy üzenetet is címeztek neki: „Hulk, takarodj!”

Ezt a tényt, a klub illetékese is elismerte, megerősítette viszont azt, hogy a bombát ki tette oda nem lehet tudni. Kérdés, hogy belső segítséggel történt-e az eset, esetleg a klubon belül valaki, vagy sikerült valakinek beosonnia segítség nélkül. Tény, hogy nem túl rózsás a hangulat Szentpéterváron...

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 28., péntek

Szörnyű tragédia: Balesetben elhunyt a Real Madrid ifjú tehetsége

Gyászol az egész Real-család, ugyan is életét vesztette a klub fiatal mindössze 8 esztendős tehetsége Benjamin Alonso Ezquerra. A Királyi klub hivatalos oldalán közleményben tudatta a tragikus balesetet, melynek áldozata a "kis" Alonso lett.  

A hírek szerint Ezquerra focizás közben futott az úttestre kedvenc játékszere a focilabda után, az érkező autó  pedig már nem tudott lefékezni elütötte. A helyszínre érkező rohammentősök még küzdöttek az életéért, ám már nem tudták megmenteni Alonsot.

A Real Mardid játékosai a Millionarios elleni szerda esti Trofeo Santiago Bernabeu mérkőzést megelőzően egy perces néma csenddel emlékeztek az u10-es csapat fiatal labdarúgójára.

Szerző: Őszi Ádám

Két év után ismét a válogatottban Kaká, nagy lehetőség előtt az irányító

Nem a legfényesebb karriert futotta be Kaká a Real Madrid játékosaként. Alig kap, kapott játéklehetőséget az utóbbi időben és a brazil válogatottban sem számítottak rá. Legutóbb a Selecao mezét még a dél-afrikai 2010-es vb-n húzta magára, a hollandok elleni negyeddöntő alkalmával, mikor is vereséget szenvedtek és kiestek. Azóta egy alkalommal kapott meghívót, de akkor sérülés miatt nem tudott csatlakozni a kerethez és másra várt így a bizonyítás. 

Mano Menezes most viszont meggondolta magát és úgy döntött behívja a válogatottba a brazil támadót, aki úgy fest Madridban is kaphat egy utolsó esélyt mesterétől. A brazil válogatott a közeljövőben két barátságos mérkőzést fog majd játszani Irak és Japán ellen. Előbbi mérkőzést október 11-én Svédországban játsszák majd le, utóbbit pedig szintén Európában az egyik lengyel stadionban.

Úgy fest tehát, hogy Kaká mind klubszinten, mind pedig a válogatottban kap egy utolsó bizonyítási esélyt. Menezes keresi a 2014-es hazai rendezésű világbajnokság brazil keretét, mely még nem állt össze, itt a lehetőség az irányító számára, hogy megmutassa ott a helye a Selecaoban.

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 27., csütörtök

Guardiola hamarosan visszatér, a csapat már meg is van...

Carletto Mazzone azt állítja, hogy a Barcelona sikeredzője Guardiola készen áll a vissaztérésre, sőt már azt is tudni véli a szakember, hol folytatja az edzősködést egykori játékosa. Mazzone még a Brescia csapatánál volt edzője Guardiolának és azóta is jó barátságot ápolnak. 

A spanyol szakember nemrégiben nyilatkozott, hogy teljesen kiégett, már a győzelmeknek sem tudott örülni, ezért döntött a távozása mellett. Jelenleg pihennie kell és újra motivációt szereznie. Lássuk be, hogy ez nem csoda, hiszen rövid edzői pályafutása során mindent megnyert, több címet halmozottan. Ami azt illeti a sajtó és mindenki más nagyon kíváncsian várja, hogy hol folytatja a szakember, akit eddig szóba hoztak a brazil és a spanyol válogatottal. Klubszinten két angol csapat a Chelsea és a Manchester United jött szóba, most viszont itt az újabb hír.

Mazzone állítja, hogy Guardiola nemsokára az AC Milan kispadján fog ülni, ő fogja váltani a leköszönő Allegrit - "Pep kész a visszatérésre, és Milanóba akarja folytatni. Hamarosan meg is láthatjuk majd a Milan kispadján."

Azt nem tudni, hogy Carletto honnan veszi ezt, miért ilyen biztos a dolgában, mindenesetre határozottan állította ezt a tényt. Emellett azt is tudni véli, hogy Robero Baggio lesz a segédedzője Pepnek.

Az ügy végére hamar pont kerülhet, hiszen Allegri a Milan jelenlegi vezetőedzője igen csak a kispad szélén ül, bármelyik mérkőzés sorsdöntő lehet számára. Ha pedig bekövetkezik a menesztése fény derül arra is, hogy Pep érkezik vagy sem...

Szerző: Őszi Ádám

Az MLSZ jegyár csökkentést ígért, de megint bizonyította, a saját kasszája sokkal fontosabb, mint a szurkolók

Nemrégiben írtunk egy cikket arról, hogy az MLSZ nem szurkolóbarát! Aki nem olvasta azt a cikket annak figyelmébe ajánlom, hogy olvassa el előbb azt (http://sporttoll.blogspot.hu/2012/09/az-mlsz-nem-szurkolo-barat-az-utobbi.html ).  

A Magyar Labdarúgó Szövetség kilátásba helyezte a jegyárak csökkentését a törökök elleni október 16-án megrendezendő VB-selejtezőjére. Mondván a szurkolókért vannak és szurkolói barát jegyárakat szeretnének, ezért csökkentenek a hollandok elleni mérkőzéshez képest. Igen a hollandok elleni mérkőzéshez képest csökkenés történt, ám ez nem nagy csökkentés. Nézzük és hasonlítsuk össze az árakat.

A hollandok ellen a jegyárak a következő képen néztek ki: A legolcsóbb jegy 3500 forint volt, ezt követte a 4500, 6000, 8000, 9000, majd pedig a 12000, 15000 és 18000 forintos belépők. Természetesen a két legolcsóbb jegyből volt úgymond a legkevesebb, melyet a szurkolók elkapkodtak pillanatok alatt és sokan nem tudtak kimenni a meccsre, mondván nem engedhetik meg maguknak a 6000-8000 forintos jegyeket és itt még nem is a három legmagasabb értékről beszéltünk. Talán az MLSZ számár is ciki volt a hollandok ellen, hogy a stadion közepe enyhén üres volt, nem csoda ilyen jegyárak mellett...

Ismét nem szeretnénk politikai dolgokba bele menni, de nézzük meg, hogy mennyi a minimálbér, az emberek többségének az országban mekkora az átlag keresete. Nézzük meg azt, mennyi pénzt be kell fizetni a számlákra, az élelmiszereknek és minden egyéb másnak az ára az egekben van. Hol képes egy átlagos dolgozó magyar ember kifizetni ezeket a jegyárakat, nem beszélve arról amit múltkor taglaltunk, hogy aki vidékről jön annak az útiköltség sem akár milyen, ilyen benzinárak mellett.

Kedd óta kaphatók a jegyek a magyar-török meccsre, nézzük milyen változások történtek. A legolcsóbb jegy csakúgy, mint a hollandok ellen 3500 forint, melyet gyorsan el is kapkodnak a szurkolók. A második kategória a 4500 forintos jegy, szintén ennyi volt a legutóbbi mérkőzésen is, annyi a változás, hogy kicsit nagyobb helyre szólnak ezek a jegyek, de tényleg csak kicsit tágabb a választék. Ezt követően történt egy kis csökkentés, 5500, 6500 és 7500 forintos jegyek is vannak. Tény, hogy ez csökkenés, de még mindig nem az igazi és ezért nagyon sokan háborognak. Az MLSZ számára is "égő" volt, hogy üres volt a stadion közepe, így itt érezhető a csökkentés a leginkább 9000 és 12000 forintos jegyek vannak. Mondván a 15000 és a 18000 jegyárak ahol nem nagyon ültek a hollandok ellen megszűnt.

Egy rövid visszapillantó, Izrael ellen Írország ellen 2000, 3000, 4000 és 7000 forintos jegyárak voltak. Erre azt lehet mondani, hogy talán, de még mindig nem érzi azt az ember, hogy a szurkoló a fontos nem a bevétel, de szerintem már akkor elégedettek lehetnénk, ha ilyen jegyárak lennének.

Sokan lázadnak a jegyárak ellen és azt mondják, tüntetés képen nem mennek ki a mérkőzésre, nem váltanak jegyet. Van olyan ismerősöm, aki minden mérkőzésen kint szokott lenni, lehetett eső vagy hó és hideg az ellenfél Hollandia vagy Lichtenstein ő mindig ott volt. Tipikus eset ez arra, hogy az MLSZ hogyan marja el a futball szerető embereket a labdarúgás és a válogatott mellől.

A Magyar Labdarúgó Szövetség azt állítja, hogy a szurkolókért és a válogatottért vannak, de sajnos ki kell mondanunk, hogy nem! Úgy tűnik, a haszonszerzés, a "meggazdagodás" jobban vezérli őket mint az, hogy kedvezzenek a szurkolóknak.

Ezt egy másik eset is bizonyítja, mely nem más, mint a pénteken 17 órakor rendezendő mérkőzések. Több szurkolócsoport tiltakozását fejezte már ki, hogy az időpont csöppet sem szurkoló barát, de ez nem számít, a TV közvetítési díj az fontosabb, abból van a bevétel... Hirtelen nyolc mérkőzésből egy fordulóban hetet, vagy hatot lead a televízió. Felhozok egy példát: Kaposvárra utazott az Újpest csapata nemrégiben egy 17:00-kor kezdődő mérkőzésre. Minden esztendőben dupla szektort töltenek meg az ultrák, ha megy a csapatnak, ha nem egyaránt. Most egy fél szektornyi ember volt... 

A szövetségnél pedig panaszkodnak a nézőszám csökkenés miatt...

Ez a mi véleményünk, mindenkinek lehet saját véleménye, lehet mások másként látják a dolgokat, viszont mi most úgy gondoltuk ismét fel kell szólalnunk ez ügyben, mert mi a szurkolókért vagyunk!

Megkérnék mindenkit, ha eljutottak idáig a cikk végéig és elolvasták, akkor facebookon nyomjanak rá a MEGOSZTÁS gombra, had jussanak el ezek a gondolatok minél több emberhez, és bízzunk benne, hogy azon emberekhez is eljut, akik diktálják a feltételeket.

Nektek mi a véleményetek erről az egészről?
Ki fogsz menni a mérkőzésre és fogsz jegyet váltani?

Szerző: Őszi Ádám

Szobor készült Zidane hírhedt Materazzi fejeséről

Ha valaki visszaemlékszik a 2006-os olasz-francia VB-döntőre, akkor nagy valószínűséggel egyből Zinedine Zidane és Marko Materazzi esete ugrik be. Az olasz játékos a mai napig nem tisztázott szavakkal kihozta a sodrából a francia klasszist, aki mellbe fejelte ellenfelét. Az eredmény természetesen kiállítás volt, és azóta egy legendás mozdulattá vált az eset. Olyannyira, hogy egy algériai szobrász meg is örökítette a hat éve történteket. Egy öt méteres szobrot készített az esetről, melyet ki is állítottak. A remekmű Párizsban tekinthető meg a Centre Pompidou múzeum előtt. 

A képen láthatjátok, a munkásokhoz viszonyítva mekkora alkotásról is van szó.

Nektek mi a véleményetek a szoborról? 

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 25., kedd

Kidőlt a Manchester United csapatkapitánya, legalább két hónap a felépülése

Nem jó híreket kapott a mai nap folyamán Sir Alex Ferguson a Manchester United vezetőedzője és a szerb válogatott vezetői. A Vörös Ördögök kapitánya Nemanja Vidics legalább két hónapra kidőlt a sorból. A szerb válogatott védő a mögöttünk lévő szezon végén már küszködött a térdével, az utolsó öt meccset ki is hagyta, és a panaszai most visszatértek, olyannyira, hogy ki is hagyta a hétvégi Liverpool elleni derbit. Az orvosok a mai vizsgálatokat követően közölték, azonnali beavatkozásra van szükség, a skót tréner így hosszabb távon kénytelen megoldást keresni Vidics hiányára. 

Nagy érvágás ez a csapatnak, hiszen ne csak védőjét, hanem vezéregyéniségét vesztette el hetekre, hónapokra...

Szerző: Őszi Ádám 

Neymar Barcelonában? A Santos elnöke állítólag megerősítette a hírt

Tegnap még arról lehetett hallani, hogy Neymar játékjogáért a PSG csapata is harcba száll és olyan ajánlatot készülnek tenni, mellyel vetélytársait a Chelsea és a Barcelona együttesét szinte lehetetlen helyzetbe hozzák. A felmerülő összeg 85 millió font volt, viszonyítás képen Ronaldo rekordot jelentő átigazolása 2009-ben 80 millió font vol "csak". 

Nos, ma már másról szólnak a hírek, mivel a katalán online sajtó arról számolt be, hogy a Santos elnöke Luiz Álvaro de Oliveira megerősítette azt a hírt, miszerint Neymar a Barcelona csapatában folytatja pályafutását. Ugyan akkor nem idézi a mester szavait, és hivatalos közleményt sem adott ki egyik csapat sem, így könnyen előfordulhat, hogy egy újabb kacsáról van szó. Pontos érkezéséről sem írnak, arra utalnak, hogy a szezon végén 2013 nyarán érkezhet a brazil szuper tehetség...

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 24., hétfő

A PSG a hírek szerint 85 millió fontot szánna Neymar leigazolására

Neymar átigazolásáról szinte minden héten lehet hallani valamit, a brazil szuper tehetséget már szóba hozták szinte mindegyik európai nagy klubcsapattal. A legintenzívebben a Barcelona és a Chelsea csapata érdeklődött, ám most egy újabb kérő is felbukkant. Vajon ki lehet az a csapat, aki bejelentkezett Neymar játékjogáért, szólhatna így a kérdés, és minden bizonnyal jó páran eltalálnák, hogy a válasz PSG. 

Az újgazdag olaj milliárdokkal "küszködő" párizsi klub a nyár folyamán már végre hajtott pár transzfert, melyet nem is gondoltunk. Gondoljunk csak Ibrahimovic, Thiago Silva, Lavezzi és a brazil tinisztár Lucas Moura leigazolására. A mai napon jött a hír, hogy már meg is van a csapat januári kiszemeltje még pedig Neymar személyében. A hírnek okot ad Ganso átigazolása, mely nem igazán tetszett Neymarnak. A minap egyik legjobb barátja és klubtársa a Santos csapatától a nagy rivális Sao Paulo együtteséhez igazolt. A klubváltás oka állítólag az volt, hogy nem foglalkoztak vele megfelelően a Santos csapatánál, úgy érezte háttérbe szorult.

A PSG 85 millió fontot, az-az 100 millió eurót sem sajnálna januárban letenni Neymarért az asztalra a hírek szerint. Ez egy akkora összeg, mellyel nem sok klub tudja felvenni a versenyt. A Barcelona csapata szinte biztos, hogy nem tud ekkora összeggel előállni, a Chelsea partner lehet, hiszen Abramovic is szeretné leigazolni a brazil tini sztárt. Minden esetre, ha a PSG ajánlata befutó lenne, azzal Neymar minden idők legdrágább játékosává válna. A rekordot Cristiano Ronaldo tartja 2009-ből, akkor 80 millió font ellenében hagyta el Manchestert. 

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 21., péntek

Sandro Rosell a Barca elnöke nyilatkozott Fabregas ügyében

A mögöttünk álló napokban, több mint egy hétben sokat cikkezett a nemzetközi sajtó Fabregas Barcelonai nélkülözöttségéről, arról, hogy a kiváló középpályás csak epizódszerepet kap és ezekből kifolyólag elkezdődött a találgatás, hogy eladják őt. Több csapattal is szóba hozták a világbajnok spanyolt, felmerült, hogy visszatér az Arsenal csapatához, ezt követően az AC Milan együttesével boronálták össze, majd pedig az a hír kezdett el terjengeni, hogy ismét összeáll a Van Persie-Fabregas tengely. A hírek szerint a MU sót mestere januárban fél szezonra kölcsönvenné Fabregast.  

Ezeket a híreket megunták a katalán klub háza táján és maga az elnök Sandro Rosell nyilatkozott az üggyel kapcsolatban - "Számomra nem is kérdéses, hogy Fábregas a Barcelona játékosa és az is marad még hosszú ideig. Ő az egyik legjobb futballista a világon, rengeteg örömünk lesz még benne itt Barcelonában. Egyszerűbben mondva: Fábregas nem eladó!"

Szerző: Őszi Ádám

Barca: Pinto távozása majdnem biztos, holland, vagy német válogatott vetélytársat kaphat Valdes

A Barcelona csapata gőzerővel kapust keres, ennek ok az, hogy Pinto a jelenlegi második számú hálóőr minden bizonnyal a szezon végén elhagyja a csapatot. Victor Valdes, aki mostanság nem remekel és rengeteg kritikát kap, így új vetélytársat kaphat egy fiatal hálóőr személyében. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Mönchengladbach fiatal mindössze 20 esztendős szuper tehetsége Marc-André ter Stegen, a Barca látókörébe került. A másik friss kiszemelt a négyszeres holland válogatott Tim Klul. A 24 esztendős fiatal hálóőr a Newcastle United oszlopos tagja, felhívta magára a Barcelona játékosmegfigyelőinek a figyelmét az előző szezonban nyújtott remek teljesítménnyel. Ha valamelyik üzlet létrejön, akkor akár Valdes is felkötheti a gatyáját, hiszen le kell gyűrnie a konkurenciát. 

Viszont nem lesz olcsó üzlet a katalánoknak, hiszen Tim Krul piaci értéke 8,5 millió euró, míg  Marc-André ter Stegen árát 10 millió euróra taksálják a szakemberek. Akár már januárban létre jöhet a transzfer, már csak az a kérdés, melyik hálóőr öltheti magára a Barcelona címeres mezét.

Szerző. Őszi Ádám

A pályán kívül csaphat össze a Barca és a Real, a hírek szerint egy játékost szemeltek ki

Aki nem túl jártas a labdarúgásban és nem követi nap mint nap a híreket, bajnokságokat annak Abdelaziz Barrada neve teljes mértékben ismeretlen lehet és egyből felteszi a kérdést, hogy ki ő és mit akar a két sztárklub tőle. Először is ismerkedjünk meg akkor Barradal, majd pedig nézzük mi a tényállás. 

Abdelaziz Barrada marokkói-francia kettős állampolgár, utóbbi országban született és nevelkedett. Pályafutását egy kis francia klubnál kezdte, majd pedig három évik a PSG második számú csapatának volt tagja. A jelenleg 23 esztendős középpályást 2010-ben igazolta le a Getafe csapata. Először a B csapat játékosa volt, majd pedig 2011-től az első csapat tagja. A katalánok és a blancók is látnak valamit a srácban, mint kiderült mind a két klub próbálta már megszerezni  Barradat, de ő mindkét alkalommal nemet mondott. A Real Madrid két évvel ezelőtt, a Barcelona pedig négy hónapja szerette volna leigazolni a Marokkói válogatott labdarúgót. 

A szezont Abdelaziz remekül kezdte, kiváló játéka mellet két gólt is szerzett egyiket pont a Real Madrid ellen. A hírek szerint mind a két spanyol sztárcsapat szeretné megszerezni a játékjogát és úgy tűnik egymásra kell majd licitálniuk, ha tényleg szeretnék megszerezni a fiatal középpályást. A piaci értéke a transfermarkt.de szerint 6 millió euró, a licit pedig minden képen a Getafe malmára hajthatja majd a vizet.

Szerző: Őszi Ádám

Edzőváltás lóg a levegőben: Allegri beadhatja felmondását, Benítez lehet a Milan új trénere

Több olasz hírportál arról számolt be, hogy Allegri az AC Milan vezetőedzője még a héten beadhatja felmondását és távozhat a klub vezetőedzői posztjáról. Lássuk be ennek van alapja, hiszen a milánói klub nagyon rossz szezonrajtot vett, a bajnokságban három mérkőzésből csak egyet tudtak megnyerni és kettőn vereséget szenvedtek. A védelem egészen rendben van, viszont a támadójáték nagyon nem akar összeállni. Már hét elején megszellőztették, hogy az Anderlecht elleni hazai Bajnokok Ligája meccs sorsdöntő lehet a tréner számára. Nos, vereség nem lett, de győzelem sem, csupán egy gól nélküli döntetlent sikerült elérni hazai pályán egy olyan Anderlecht ellen aki hazája bajnokságában bukdácsol. Azt sem lehet mondani, hogy Juhász Roland csapata kivédekezte a meccset, a labda minimálisan de többet volt náluk és a csapatok egyaránt próbálkoztak a gólszerzéssel. Kiegyenlített meccs volt, és ez a Milanra nézve nem kecsegtető.  

A tréner lemondását még erre a hétre várják, kérdés, hogy lemond-e a vasárnapi Udinese-AC Milan meccs előtt, vagy még ezen a mérkőzésen kap esélyt. Egy esetleges győzelem vajon megmentheti-e állását, vagy már eldöntött tényről van szó, csak még nem hivatalos. Minden esetre már azt is tudni vélik ki lehet az új tréner. A mester a Liverpool csapatával ért el kiváló eredményeket és pont az AC Milan ellen nyert Bajnokok Ligáját a "vörösökkel" egy legendás mérkőzésen, mikor is 3-0-ról fordították meg a találkozót. Ezen mondat után már mindenki tudja, hogy nem másról van szó mint Rafa Benítezről, akinek Milánó nem ismeretlen  hiszen legutoljára 2010-ben a városi rivális Inter edzője volt egy rövid időre. Azóta nem volt klubja. 

A tréner  ügynöke, Manuel Garcia Quillon nyilatkozott is a pletykákra reagálva - „Ha a Milan megkeresi Rafa Benitezt, akkor ő meg fogja hallgatni figyelmesen a klub ajánlatát és céljait, és átgondolja a kérdést.”

Szerző: Őszi Ádám

Genk-Vidi: A két tréner másképpen látta a meccset! Ugyan azt nézték?

Korábban már leközöltük Paulo Sousa nyilatkozatát a tegnapi 3-0-ás nagy arányú vereséget követően, a tréner egyenrangúnak látta a feleket és véleménye szerint a találkozó könnyen alakulhatott volna máshogyan is. Ellentétben a belga csapat edzője, aki teljesen másképpen nyilatkozott. Kérdés, a trénerek ugyan azt a meccset nézték? Ha igen akkor kinek van most igaza? 

"A meccs előtt azt mondtam, jó lenne nyerni az első Európa Liga mérkőzésen, boldog vagyok, hogy sikerült. Az elején nem tudtuk áttörni a Videoton védelmét, de türelmesen játszottunk és ez végül meghozta az eredményét. A második gól nagyon jókor jött, a harmadik pedig hab volt a tortán. Végig domináltunk, az első gól után már nem volt olyan nehéz a győzelmet megszerezni. Az elején magas labdákkal próbálkoztunk, de rájöttünk, hogy ez nem vezet eredményre, a talajon jobbak vagyunk. Sok helyzet kimaradt a 3-0 ellenére is, így azt kell, hogy mondjam, a játék képe alapján csalódott lettem volna, ha végül csak 1-0-ra nyerünk." - idézi Beent a Genk trénerét a Videoton hivatalos honlapja.

Szerző: Őszi Ádám

Sousa: "Hetven percig egyenrangú ellenfelek voltunk, a túl nagy szív és a győzni akarás lett a vesztünk..."

Paulo Sousa a Videoton vezetőedzője a Genk ellen idegenben elszenvedett 3-0-ás vereséget követően úgy nyilatkozott, hogy csapata hetven percig felvette a versenyt ellenfelével, egyenrangú partnere volt, ám a túl nagy akarás az ellenfél malmára hajtotta a vizet és ebből kaptuk a gólokat. 

"Hetven percig egyenrangú ellenfele voltunk a Genknek, helyzetekig is eljutottunk. A második félidő elején nagy nyomást gyakoroltunk a Genkre, 20-25 percig komoly fölényben futballoztunk, közel voltunk az egyenlítéshez. A második félidő felétől a játékosokat talán túlságosan is vitte előre a szívük, így kicsit fegyelmezetlenebbül játszottak, a hajrában a hihetetlen győzni akarás azt eredményezte, hogy kevésbé koncentráltunk." - nyilatkozta a Vidi holnapján a portugál mester

A mester természetesen az eredmény miatt csapódott, véleménye szerint alakulhatott volna másképpen is, de ezen már kár töprengeni, sok tanulság van a meccsben, ilyen is kell a fejlődéshez. Ezt követően pedig kitért a regenerációra...

"Voltak hibáink, de bebizonyítottuk, hogy versenyképesek vagyunk ezen a szinten is. Az eredmény miatt természetesen csalódott vagyok, mert nem érdemeltünk ilyen arányú vereséget, a meccsből ugyanakkor nagyon sokat tanulhatunk. Most a legfontosabb, hogy a játékosok regenerálódását gyorssá tegyük, de ezúttal a fizikai mellett a mentális regenerálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk, hogy a vasárnapi bajnoki mérkőzésen eredményesek tudjunk lenni" - így zárta értékelését Paulo Sousa

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 20., csütörtök

Az MLSZ nem szurkolóbarát az utóbbi időben!

A címben arról olvashattok, hogy az MLSZ nem túl szurkoló barát, nézzük a részleteket, miért is mondjuk ezt. Első sorban úgy gondoljuk, hogy a jegyárak, melyet megszabnak abszolút nem szurkolói barát árak, ne belőlünk gazdagodjanak meg. Míg a jegyárak úgymond magasak, a stadion nem telik meg. Nem szeretnék túlságosan visszamenni, mert szinte minden mérkőzésre igaz, nézzük meg az utolsó három hazai mérkőzésünket Írország, Izrael és Hollandia ellen. 

Nem rejtünk véka alá, mi a fociclub.hu is ott szoktunk lenni a mérkőzéseken és megvesszük a jegyeket. Az ír válogatottat pár nappal az Európa Bajnokság előtt fogadtuk és a jegyek 2000, 3000, 4000, 5000 és 7000 forintba kerültek. Nos, nézzük meg, milyen viszonylatok vannak az országban, politikába véletlenül sem szeretnénk bele menni, de egy 4000-5000 forintos jegy megvásárlása sokaknak gondot okoz, gondoljunk csak abba bele mennyi is a minimálbér. Tegyük hozzá, hogy a 2000 forintos jegyekből kevés van, kapu mögött dühöngő, az gyorsan elfogy, a többség a 4,5,7 ezres jegyek. Aki kint volt a mérkőzésen láthatta, hogy mennyi ember volt kint és mennyi szabad hely volt, főleg a drágább középső szektorokban. Ebből is látszik, hogy az emberek kíváncsiak, kimennének, de nem minden áron, vannak pénzkeretek. A cél nem a meggazdagodás kéne, hogy legyen, hanem szurkolói barát árak felállítása és a teleház elérése...

Boncolgassuk azt a témát, hogy honnan érkeznek a szurkolók. A stadionban helyet foglaló nézőknek a fele, de az is lehet, hogy sokkal nagyobb aránya nem Budapesten lakik, hanem vidéken. Aki helyben van, kisétál, odamegy villamossal, metróval és a jegyárral együtt nem nagyon van plusz költsége. Míg aki Debrecenből, Pécsről, Győrből, Szegedről, vagy netán Kaposvárról és ezen városok környékéről érkezik jóval nagyobb költséggel kell, hogy számoljon. Érkezzen az ország bármely pontjáról, az autók nem ingyen mennek, tudjuk milyen benzin árak vannak. A magunk példáját hozom fel, mi 200 km-ről megyünk fel a meccsekre általában öt személy, ki kell tölteni a helyeket, mivel a benzin ár osztódik. Az autó fogyasztása kiválónak mondható és így is 2000 forint még pluszban az út, nem feledve azt, hogy autópálya matricát is kell venni és akkor erre még rájön a jegyár.

Ugorjunk az Izrael elleni mérkőzésre a jegyárak hasonlóak voltak, 2000, 3000, 4000 és 7000. A különbség annyi volt, hogy az 5000 forintos jegyárat eltörölték ebbe a dologba most ne menjünk bele, hanem térjünk át a nemrégiben lejátszott Hollandia elleni mérkőzésre

A legolcsóbb jegy, mely a dühöngőbe szólt a kapu mögé 3500 forintba kerül, jelezvén 1500 forinttal volt drágább, mint az előző mérkőzéseken. Rendben van Hollandia erősebb csapat, sokan kíváncsiak, lehet picit emelni, de amit az MLSZ csinált az mondhatni pofátlanság volt. A további jegyárak 4500, 6000, 8000, 9000, majd pedig következtek a középső jegyárak, ugyanis ezek még nem azok voltak. Ezt követte a 12000, 15000, 18000 jegyek a VIP szektorba pedig 30 ezer, de ez minket szurkolókat nem érint, csak tájékoztatásul megjegyeztem. Nos, az a szektor, ahol mi 3000 forintért ültünk az előző két mérkőzésen most 9000 forint volt és ez egy egészen szélső szektor. A mérkőzésre a jegyek rendkívül gyorsan elfogytak, még a  8000 és 9000 forintos jegyek is, viszont aki kint volt láthatta, a stadion közepe szinte "üres" volt, ez persze némi túlzás, de alig ültek ott emberek. Sikerült elérni azt, hogy Hollandia ellen nem telt meg 26 ezer férőhely, holott pár évvel ezelőtt 40 ezren is megfordultak a stadionban, meg még annál is többen. Ha szurkolói barát jegyárak vannak, akkor most is megtelt volna, sőt túljelentkezés állt volna elő. 

Ez oda vezet, hogy azok az emberek, akik szeretik a labdarúgást szép lassan elszoknak a stadionoktól, és nem mennek ki a mérkőzésekre. A fiatalokat be kéne csábítani a stadionba, de egy iskolás, vagy egy pályakezdő hogyan fizesse ki ezeket a jegyárakat. Ehhez szeretném hozzátenni a Debrecen és a Videoton Európa Liga selejtezőit. Igaz, hogy csak egy albán meg belga csapat, illetve szlovák, belga és török volt az ellenfél, de középre oldalra, be lehetett jutni 810 forintért. Igen jól hallják ennyi pénzért.

A másik, amit szeretnék még megemlíteni, az-az, hogy van két vidéki stadionunk Székesfehérváron és Győrben, ahova csakúgy ellehetne vinni a mérkőzéseket nem csak szökő évente egy-egy alkalommal. A következő mondatommal nem a Pestieket szeretném megsérteni, de ha a vidék fel tud menni Pestre meccsre, mert, érdekli és ott akar lenni, akkor a Pesti szurkoló is le tud menni Győrbe, vagy pedig Székesfehérvárra.

A végén pedig szeretném kiemelni, hogy van remek kezdeményezése is az MLSZ-ek, ez a családi és gyerek szektorok, ám ez úgy vélem nem kap megfelelő és elég nagy figyelmet. Ezeket a dolgokat jobban kellene hangoztatni, illetve reklámozni. Ha már ennyi pénzt elkérnek a szurkolóktól legalább valamennyit fordítsanak vissza rájuk.

Mondandómat pedig azzal zárnám, hogy Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője elárulta, hogy a törökök ellen csökkentenek a jegyárakon. kíváncsian várjuk, hogy mit jelent ez és milyen mértékű csökkenésről van szó, mert ha megfelelő, akkor biztos vagyok benne, hogy 38 ezer ember kilátogat és megtölti a Puskás Ferenc Stadiont.

Ez a mi véleményünk, mindenkinek lehet saját véleménye, lehet mások másként látják a dolgokat, viszont mi most úgy gondoltuk ezt leírjuk, hiszen szólásszabadság van. 

Megkérnék mindenkit, ha eljutottak idáig a cikk végéig és elolvasták, akkor facebookon nyomjanak rá a MEGOSZTÁS gombra, had jussanak el ezek a gondolatok minél több emberhez, és bízzunk benne, hogy azon emberekhez is eljut, akik diktálják a feltételeket.

Szerző: Őszi Ádám

Javítottak a Puskás Stadion állapotán, a törökök ellen 38 ezren ülhetnek a lelátón

Három éve annak, hogy biztonsági okokból lezárták a Puskás Ferenc Stadion felső karéját. Azóta minden mérkőzésen üresen állt, ám most ismét megnyitják, mivel javítottak az állapotán. Így október 16-án 38 ezer néző tekintheti majd meg a válogatott törökök elleni mérkőzését. 

Az üzemeltető Nemzeti Sportközpontok (NSK) a mai napon adott ki közleményt, mely szerint az év eleji heves viharok tovább rontottak a felső karéj alsó részének állapotát, így halaszthatatlanná vált annak kijavítása. Így a hibákat kijavították, fordítottak rá, hiszen már biztossá vált, hogy válogatottunk 2016-ig a Puskás Stadionban játssza hazai mérkőzéseit. Természetesen pár vidéki kitérővel egybekötve, míg négy esztendő múlva elkészül az új nemzeti stadion, melynek befogadó képesség 65 ezer fő lesz majd. A Puskás Stadion pedig nem kerül dózer alá, hanem felújítják és atlétikai létesítmény lesz belőle.

Az (NSK) tájékoztatása szerint a statisztikai szakvélemény előírásai alapján megerősítették a korrodált tartószerkezeti részeket és elvégezték a szükséges állagmegóvási munkálatokat. Az utóbbi években csupán 26 ezer néző befogadására képes létesítmény így 12 ezer férőhellyel bővült, mivel a felső karéj alsó része újra használható. Ez azt jelenti, hogy a törökök ellen akár 38 ezer néző szurkolhat majd a nemzeti csapatnak.

Borbély Zoltán, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője jelezte, hogy nagyon örül a bővítésnek és reméli megtelik majd stadion a törökök elleni vb-selejtezőn. Azt is kiemelte, hogy a jegyárak kedvezőbbek lesznek, mint a legutóbbi hollandok elleni meccsen. Ezzel a dologról nemsokára egy másik cikkben részletesen foglalkozunk. A mérkőzésre a jegyeket jövő kedden kezdik árusítani.

Szerző: Őszi Ádám 

Pályán a Videoton, Huszti az Európa Ligában folytathatja a remeklést - beharangozó

Mint minden esztendőben a Bajnokok Ligája nyitányát követően elrajtol a második számú kupasorozat az Európa Liga. A mai napon 24 mérkőzéssel veszi kezdetét a sorozat 12 csoportban. Ami számunkra a legfontosabb, az a Videoton szereplése, hiszen a magyar bajnoki ezüstérmes bejutott a csoportkörbe és a Sporting, Basel, Genk trióval kell megküzdenie a továbbjutásért. A Sousa legénység ma Belgiumban lép pályára az ellen a Genk ellen, melynek kapuját Köteles László védi majd. A magyar csapat élvezni szeretné a játékot, és azt hogy eljutottak ideig. Nincsenek célok, nem raknak nyomást a csapatra, ezt nyilatkozta a tréner Paulo Sousa. Persze titkon még a továbbjutásban is reménykednek mind a vezetők, játékosok és szurkolók. 

Megkezdi a szereplését a Liverpool csapata, mely mostanság nem brillírozik, ha tovább akarnak menni akkor a Yong Boys elleni siker kötelező. A csoport másik meccsén igazi rangadót játszik majd egymással az Udinese és az Anzhi együttese. A hazai pályán játszó olasz csapat igen csak hullámvölgyben van, az Anzhi viszont igen szárnyra kapott mostanság, nem lenne meglepetés egy vendég siker. Ami még magyar szempontból fontos lehet, hogy a Liverpool csapatába nevezték Gulácsi Pétert a cserepadra.

A címvédő Atletico Madrid az izraeli Haloel Tel-Aviv vendégeként kezdi meg a szereplését, számukra a csoportelsősség könnyen elérhetőnek tűnik. A "C" csoportban remek mérkőzésnek ígérkezik a Fenerbahce-Marseille találkozó. Mind a két fél remek formában van, a török közönség fantasztikus, a francia csapat pedig remek rajtot vett hazája bajnokságában, hiszen öt meccsből ötöt nyertek és hibátlanul vezetik a pontvadászatot.

Sokat várnak a Newcastle United csapatától a klub vezetői, ám ha ránézünk a csoportra ez nem lesz olyan könnyű, minden esetre az első akadály a Marítimo együttese lesz. Ismét egy magyar érdekeltségű csapat a Stuttgart, mely remélhetőleg Hajnal Tamással a soraiban fogja rohamozni a Steaua Bucaresti kapuját. A PSV  az ukrán Dnipor otthonában, míg a Napoli otthon a CSZKA Mooszkvát kiverő AIK Stockholm ellen kezdi meg szereplését

Az Internazionale csapata a "H" csoportban foglal helyet, és egyből egy csoportrangadóval kezdenek. Hazai pályán fogadják az orosz Rubin Kazany együttesét. Az "I" csoport két legerősebb csapata a Lyon és a tavalyi döntős Bilbao együttese, mely nem egymással mérkőzik meg az első körben, hanem a csoport papíron két gyengébb csapatával. Ebben a csoportban szerepel a Lencse Lászlót foglalkoztató izraeli bajnok Shmona együttese, mely a baszk csapat otthonában próbál szerencsét ma. Reméljük Lencse jó teljesítményt nyújt és beveszi ellenfele hálóját.

Elérkeztünk a "J" csoporthoz, mely roppant erősnek tűnik, mivel itt szerepel a Panathinaikosz, Tottenham, Lazio trió és mellettük az esélytelenek nyugalmával a szlovén Maribor együttese.  Az első csoportrangadót a Tottenham és a Lazio vívja egymással Londonban. A legjobb formában a Lazio csapata van a trióból, három remek győzelemmel indította az olasz bajnokságot és a védelme eddig remekül szerepel, csak úgy mint a támadójáték.

A Bayer Leverkusen otthon fogadja a Metalist Harkiv együttesét, sokan úgy vélik, hogy a német csapat bicskája könnyen bele törhet ukrán ellenfelébe. A csoport mások meccsén osztrák-norvég párharcot rendeznek.

Végezetül pedig az utolsó csoport, mely a magyar szív számára ismét nagyon kedves. Az "L" csoportban szerepel a Huszti Szabolcsot is foglalkoztató Hannover csapata, melyre rangadó vár nem is akár milyen. Az ellenfél idegenben a holland Twente együttese, mely hibátlanul vezeti hazája bajnokságát. Reményeink szerint folytatódik a Huszti show, melyet a magyar játékos az utóbbi hetekben már bemutatott. Szabolcs mindent kiadhat magából, hiszen a fellebbezést nem fogadta el a német szövetség, így hétvégn a bajnokságban biztosan nem szerepelhet. A csoport másik meccsén spanyol-svéd párharcot rendeznek.

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló


A csoport:
Young Boys (svájci)-FC Liverpool (angol) 19 óra
Udinese (olasz)-Anzsi Mahacskala (orosz) 19 óra
B csoport:
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Atlético Madrid (spanyol) 19 óra
Plzen (cseh)-Académica (portugál) 19 óra
C csoport:
AEL Limasszol (ciprusi)-Borussia Mönchengladbach (német) 19 óra
Fenerbahce (török)-Olympique Marseille (francia) 19 óra
D csoport:
Marítimo (portugál)-Newcastle United (angol) 19 óra
Girondins Bordeaux (francia)-FC Bruges (belga) 19 óra
E csoport:
VfB Stuttgart (német)-Steaua Bucuresti (román) 19 óra
FC Köbenhavn (dán)-Molde (norvég) 19 óra
F csoport:
Dnyipro (ukrán)-PSV Eindhoven (holland) 19 óra
Napoli (olasz)-AIK Solna (svéd) 19 óra
G csoport:
Genk (belga)-VIDEOTON FC 21:05 óra
Sporting Lisboa (portugál)-FC Basel (svájci) 21:05 óra
H csoport:
Internazionale (olasz)-Rubin Kazany (orosz) 21:05 óra
Partizan Beograd (szerb)-Neftci (azeri) 21:05 óra
I csoport:
Olympique Lyon (francia)-Sparta Praha (cseh) 21:05 óra
Athletic Bilbao (spanyol)-Hapoel Kiryat Shmona (izraeli) 21:05 óra
J csoport:
Maribor (szlovén)-Panathinaikosz (görög) 21:05 óra
Tottenham Hotspur (angol)-Lazio (olasz) 21:05 óra
K csoport:
Rapid Wien (osztrák)-Rosenborg (norvég) 21:05 óra
Bayer Leverkusen (német)-Metaliszt Harkiv (ukrán) 21:05 óra
L csoport:
Levante (spanyol)-Helsingborg (svéd) 21:05 óra
Twente (holland)-Hannover 96 (német) 21:05 óra

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 19., szerda

BL H-csoport: Egyértelmű favorit a MU, óriási küzdelem várható a továbbjutást érő második helyért

A csoport egyértelmű esélyese és favoritja a Manchester United csapata, mögötte viszont nagy lesz a tolongás. Papíron a román bajnok a leggyengébb, de a Galata és a Braga kell hogy számoljon velük, hiszen könnyen okozhat a CFR meglepetéseket. Este a Vörös Ördögök a török bajnokot fogadják, a találkozó egyértelműnek tűnik, de láttunk már nem egy meglepetést ezen a szinten... 

Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere
"Már a sorsolás után elmondtam a játékosoknak, hogy idén nem szabad olyan figyelmetlennek lennünk, mint tavaly. Az elmúlt években rendre sikerrel vettük a csoportkört, így ki tudtam próbálni a fiatalokat is, de erre tavaly csúnyán ráfáztunk. Éppen ezért idén a tapasztaltaknak fogok bizalmat szavazni. Tavaly hazai pályán kétszer is figyelmetlenek voltunk, eltékozoltuk az előnyünket, remélem, idén ismét visszatalálunk a helyes útra, és újra bevehetetlen lesz az Old Trafford. Kielemeztük a Galata játékát, a legjobbjaikat jól ismerjük, és tudjuk, török csapatok ellen soha nem egyszerű játszani, így szoros meccsre számítok. Ha a védőjátékosaink nem lesznek annyit sérültek, mint az  előző szezonokban, akkor jó esélyünk van akár a végső győzelemre is, hiszen - különösen elöl - nagyon erősek vagyunk."

Fatih Terim, a Galatasaray vezetőedzője
"A török emberek mindannyian ránk fognak ma figyelni, hiszen egyedül mi képviseljük az országot a Bajnokok Ligájában. Hosszú ideje nem játszottunk a BL-ben, épp ezért talán jobb lett volna, ha nem rögtön a legerősebb ellenféllel kezdünk, de ezen már kár keseregni. A világ egyik legjobb csapatával fogunk játszani, ráadásul idegenben, így hát elmondtam a játékosaimnak, hogy a török bajnokságban mutatott játék ide édeskevés lesz. Sokkal keményebben kell harcolnunk, hogy eredményesek tudjunk lenni."

Manchester United-Galatasaray 20:45

A másik meccsen a Braga fogadja Vass Ádám csapatát a román bajnok CFR Clujt. Papíron hazai győzelem születik, de ebben ne legyünk annyira biztosak. Keleti szomszédunk bajnok csapata a csoport fekete lova lehet könnyedén.

José Peseiro, a Braga vezetőedzője
"A Cluj az elmúlt években többször is szerepelt a BL-főtáblán, ráadásul rengeteg portugál játékosa van, így mindenképpen érdekes találkozóra számítok. Szeretnénk győzelemml rajtolni, hisz számunkra ez a meccs kulcsfontosságú. Az egyik legjobb csatárunk a Benficába igazolt, így az ő pótlását meg kell oldanunk. Tisztában vagyunk ellenfelünk képességeivel, tudjuk, hogy remekül védekeznek, de nekünk egy feladatunk lesz: több gólt rúgni, mint ők."

Ioan Andone, a Cluj vezetőedzője
"Ma este kemény meccsünk lesz egy jó csapat ellen. Technikailag nagyon jó együttessel találkozunk, de a győzelem a célunk. Természetesen előny, hogy van jó pár portugál játékosunk, akik most nyilván szeretnék szülőhazájukban is megmutatni, hogy mennyit fejlődtek nálunk. Fontos lenne sikerrel kezdeni, de ha nem sikerül, akkor sem dől össze a világ."

SC Braga - CFR Cluj 20:45

Szerző: Őszi Ádám

BL G-csoport: A Barca a trónra tör, rangadó a másik meccsen

Ha azt mondjuk G csoport akkor szinte mindenki egyet ért abban, hogy az FC Barcelona csapata nyeri a csoportot. Azt viszont, hogy ki lesz a másik továbbjutó, hogyan alakul a csoport lehetetlen megmondani, három hasonló kaliberű csapatról van szó. A katalán gárda idén visszaülne a trónra, első ellenfele a Szpartak Moszkva csapata lesz, akik viszont nem feltett kézzel érkeztek Spanyolországba. meglátjuk mire mennek majd este. Az orosz csapat vezetőedzője Unai Emery ismeri a Barca taktikáját, hiszen korábban a Valencia trénereként volt. 

Tito Vilanova, a Barcelona vezetőedzője
"Unai Emery kiválóan ismer minket, és a Valenciával sok gondot okozott nekünk az elmúlt években. Még nem sok ideje van Oroszországban, de biztos vagyok abban, hogy már most meglátszik a keze munkája a Szpartakon. A Bajnokok Ligája minden játékost motivál, amikor felcsendül a hivatalos himnusz, mindenkinek pezsegni kezd a vére. Az előző szezonban elbuktunk az elődöntőben, de nem is nyerhetünk minden évben. Idén azért megpróbáljuk megint."

Unai Emery, a Szpartak vezetőedzője
"Győzni jöttünk Barcelonába! Tudjuk, hogy ők a csoport favoritjai, de nem szeretnénk egyetlen lehetőséget sem kihagyni a pontszerzésre, így most is meg fogjuk próbálni. A Barcelona a meccsek 90%-ában irányítja a játékot, rengeteget van náluk a labda, de ők sem nyernek mindig - mi akarunk lenni az egyik olyan csapat, amelyik legyőzi őket. Jól kell védekeznünk, gyorsan kell támadásra váltanunk, és akkor lehet esélyünk."

FC Barcelona - Szpartak Moszkva 20:45

Igazi rangadónak számít viszont a Celtic-Benfica mérkőzés, a három papíron gyengébb csapat közül a portugál csapat a legerősebb, mely tavaly egészen a negyeddöntőig menetelt. A skót klub négy esztendőt követően tér vissza a legrangosabb kupasorozatba, viszont formája nem az igazi. A Rangers nélküli skót bajnokságban bukdácsol és csupán a negyedik helyen áll. A Benfica csapatából viszont hiányzik egy kulcsjátékos. Nem más mint Javi Garcia, aki a Manchester City csapatához igazolt a nyárom.

Neil Lennon, a Celtic vezetőedzője
"Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban, hogy miként is vágjunk bele ebbe a sorozatba, Nagyszerű dolog ilyen csapatokat idehozni a Celtic Parkba, a játékosok keményen dolgoztak, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, amik mindig vannak. Hogy továbbjutunk-e? Ki tudja azt előre?! Azt szeretném, hogy a csapatom úgy játszon, ahogy tud, aztán majd kiderül, hogy mindez mire elég. A Benfica hosszú ideje teljesít igen magas szinten, ráadásul nagyszerű támadósoruk van. Sajnos mi ezen a téren nem állunk jól, de állunk a kihívás elé!"

Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője
"Edzőként azt vallom, hogy a legfontosabb az, hogy ismerd az ellenfelet. Minden meccsre külön stratégiával készülünk, most sincs ez másképp. Régen játszottunk utoljára együtt, de a keret mély, megvan a kellő tapasztalatunk és magabiztosságunk, és nagyon szeretnénk továbbjutni a következő szakaszba!"

Celtic FC - SL Benfica  20:45

Szerző: Őszi Ádám

BL F-csoport: Csoportrangadóként német-spanyol párharc, pontot lopna a Debrecent búcsúztató BATE

A csoport egyértelmű esélyese a Bayern München, melyet a szakemberek a kvartett első helyére várnak. Ehhez azonban már ma lesz pár szava a Valencia csapatának, legalább is ők így gondolják. A müncheni gárda tavaly pont hazai pályán vesztette el a BL döntőt a Chelsea elleni mérkőzésen. A spanyol csapat valamiféle hasonló sikerre, pontszerzésre számít a mai este folyamán. A Bayern jól kezdte a szezont sőt mi több remekül, míg a Valencia erősen beragadt a szezon rajton, de hozzá kell tenni,  hogy az ellenfelek közt bolt a Real Madrid és a Barcelona is. 

Jupp Heynckes, a Bayern vezetőedzője

"Nagy önbizalommal megyünk neki a mérkőzésnek, hiszen úgy tűnik, a nyári igazolásaink beválnak. Szombaton Gomez, David Alaba, Ribéry és Robben nélkül is remekül ment a játék. A Valencia remekül szervezett csapat, amelyik a 2000-es évek eleje óta folyamatosan ott van Spanyolország legjobb három együttese között. Nem szabad már az előző döntővel foglalkoznunk, hiszen ez egy új idény, és az előttünk álló feladatokra kell koncentrálnunk minden energiánkat. Az idei döntőről azonban korai lenne még beszélni, hiszen ez az első csoportmeccs. Majd ha továbbjutottunk a négyesből, akkor gondolunk bérmi másra, bármi többre."

Mauricio Pellegrino, a Valencia edzője
"Nem gondolunk a 2001-es döntőre, ez a 2012-2013-as szezon. Erős csapattal találkozunk ma, de bízom benne, hogy a szurkolóink büszkék lehetnek majd ránk a meccs végén. Bármi megtörténhet a pályán, remélem, valami különlegeset fogunk látni. Nem szabad túl tisztelettudónak lennünk, mert az a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk. Azt kértem a játékosaimtól, nyugodtan játszanak, mert bízom bennük, tudom, hogy kellően jók és felnőnek a feladathoz. Felkészültünk, ismerjük az ellenfelünket, de csak magunkra szabad figyelnünk."

FC Bayern München - Valencia CF

A csoport másik mérkőzésén a francia Lille együttese fogadja a Debrecent kiejtő BATE Boriszov együttesét. A vendég fehérorosz együttes papíron gyengébb csapat, ám ne higgye azt senki, hogy könnyű dolga lesz a francia gárdának. A Lille nem kezdte jól a szezont, öt mérkőzést követően hat pontja van és csupán a 12. pozíciót foglalja el a tabellán, míg ellenfele vezeti hazája bajnokságát. Azt persze tegyük hozzá, hogy a két pontvadászat közt óriási különbség van.

Rudi Garcia, a Lille vezetőedzője
"Már nem győztük kivárni, hogy elkezdődjön a sorozat! Nagyon fontos, hogy az első, hazai meccsünket megnyerjük. Tavaly a csoport favoritjainak tartottak minket és csak harmadikak lettünk, idén nem mi vagyunk az esélyesek - miért ne juthatnánk tovább most? Ha jobban játszunk, mint az előző kiírásban, akkor simán odaérhetünk a továbbjutást érő helyek valamelyikére. Ellenfelünk sokkal inkább játékban van, mint mi, hiszen sok meccset játszott már ebben a szezonban. Igyekszünk megtalálni a gyenge pontjaikat, és ha ez meglesz, biztos vagyok abban, hogy nyerni fogunk."

Viktor Goncsarenko, a BATE vezetőedzője
"A francia bajnokság nagyon jó, a Lille ezt a pontvadászatot nyerte meg 2011-ben, így vigyáznunk kell velük. Idén nem kezdtek jól, de a Köbenhavn ellen remekül játszottak, és ez a fontosabb, mert az európai kupameccs volt. Szabadon játszhatunk, hiszen semmilyen nyomás nincs rajtunk - csakúgy, mint tavaly. Jóól szervezettek vagyunk, úgyhogy képesnek tartom a csapatot arra, hogy szerezzünk pár pontot. Ellenfelünk minden poszton erős, jól felkészített csapat, de tudjuk, hogyan kell felkészülni az ilyen meccsekre."

Lille OSC - BATE Boriszov 20:45

Szerző: Őszi Ádám

BL E-csoport: Óriási rangadó Londonban, kötelező ukrán győzelem várható

Ma este folytatódik a Bajnokok Ligája küzdelemsorozata ezúttal a csoportok második felével. A mai napon az E, F, G és H jelű kvartett kezdi meg a sorozatot. Az E csoportban mindjárt egy szuper rangadóval kezdünk, melyet a DigiSport közvetít élőben. Ez a meccs a Chelsea-Juventus találkozó, nehéz lenne jóslatokba bocsátkozni, minden benne van a levegőben. A torinói csapat immáron a hétvégi győzelmet követően 42 mérkőzés óta veretlenek a bajnokságban é nem titkolt céljuk idén BL serleget nyerni. A Chelsea, mely eléggé kicserélődött a nyáron pedig első csapat lenne a történelemben aki megvédi címét. Valljuk be legyen bármely csapatról szó a londoni kékeket otthon nagyon nehéz két vállra fektetni. 

 Roberto Di Matteo, a Chelsea menedzsere
"Ha egy ilyen nagy klubnál dolgozol, mint a Chelsea, állandóan hatalmas a nyomás rajtad, hiszen mindenki azt várja el tőled, hogy egyre több és több trófeát nyerj. Mindenki boldog volt, hogy tavasszal végre idehoztuk a BL-serleget a Stamford Bridge-re, de msot már ez senkit nem érdekel, mert ez a múlt, nekünk pedig előre kell néznünk. A Juventus szenzációs veretlneséggel a háta mögött érkezik hozzánk, a kereükben rutinosabb játékosokat és fiatal tehetségeket is találunk, épp ezért nagyon kemény meccsre számítok. Rajtuk kívül még két bajnok van a csoportunkban, így nem lesz egyszerű dolgunk. Ennek ellenére egy a célunk: megpróbálni a lehetetlent, és megvédeni a címünket!"

Massimo Carrera, a Juventus másodedzője, ő ül a padon az eltiltott Conte helyett
"Nagyon örülök, hogy ismét itt vagyunk a BL-ben. Nem könnyű rögtön az első meccsen a címvédő ellen pályára lépni, de ezért dolgzunk két éve, hogy megint a legjobbak ellen léphessünk pályára. Tudjuk, mit kell tennünk, a játékosok is tudják, mi lesz a feladatuk, ez a meccs jó értékmérője lesz annak, hol is tartunk az európai futballban."

Chelsea-Juventus 20:45

A csoport másik meccse már nem ilyen nagy rangadó a Sahtar Donyeck csapatára kötelező győzelem vár az FC Nordsjaelland ellen. A mérkőzés egyértelmű országos egyesnek tűnik, de soha nem lehet biztosra menni. Az ukrán bajnokcsapat nem rejti véka alá céljait, szeretnének továbbjutni a csoportból, a dánok pedig a pontszerzésnek is örülnének.

Mircea Lucescu, a Sahtar vezetőedzője
"Tíz hónapja készülünk erre a meccsre! Akkor kaptunk ki otthon a Portótól és estünk ki az előző BL-kiírásból, azóta erre a pillanatra várunk! Azóta megnyertük az ukrán bajnokságot és a kupát is, ezzel legaláb kozmetikáztuk kicsit a szezont. A sorsolásnál nem volt szerencsénk, hisz erős csapatokat kaptunk, a másik oldalról ugyanakkor hatalmas motiváció a számunkra, hogy ilyen ellenfelekkel mérkőzhetünk meg. Bízom a csapatban, és tudom, hogy minden ellenfelünknél szórakoztatóbb futballt fogunk játszani. Nem becsüljük le az ellenfelet, hiszen mindenki látta tavaly az APOEL Nicosia menetelését a negyeddöntőig. A dánok hozzánk hasonló focit játszanak, gyorsan váltanak védekezésből támadásba, nagyon veszélyesek a pontrúgásaik, egyedül talán abban van angy előnyünk, hogy nekünk ez már nem az első szezonunk a Bajnokok Ligájában."

Kasper Hjulmand, a Nordsjaelland vezetőedzője
"Óriási megtiszteltetés, hogy itt lehetünk. Szerények vagyunk, de ez remélem tovaszáll, amikor kifutunk a pályára. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, hogy büszkén és boldogan jöhessünk le a gyepről a találkozó után, de lássuk be, finoman szólva sem mi vagyunk az esélyesek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Sahtar mindent tud rólunk - elmúltak már azok az idők, amikor meglephettél valakit bármilyen váratlan húzással. Ellenfelünk bizonyára megpróbál végig támadni, de meg kell próbálnunk megbirkózni ezzel. "

Sahtar Donyeck - FC Nordsjaelland 20:45

Szerző: Őszi Ádám

2012. szeptember 18., kedd

BL D-csoport: A "halálcsoportban" remek támadófoci várható, nagy kérdés a Real Madrid szereplése

Ezt a csoportot megilleti a "halálcsoport" név, hiszen négy nagy bajnokság bajnok csapata található a kvartettben. A csoport első számú és legnagyobb esélyese a Real Madid még akkor is ha tudjuk, hogy milyen formában vannak az utóbbi időben. A Manchester City az a csapat, melyet még továbbjutónak várnak a szakemberek, de akár az első hely is könnyedén meglehet ha kijön a lépés számukra. A Dortmund csapata okozhat meglepetéseket, főleg hazai pályán, csak úgy mint az Ajax együttese, bár a négy klub közül a holland tűnik a leggyengébbnek. De ez csak a papírforma, ami viszont garantált eme négy csapat esetében, hogy remek és látványos támadójátékot láthatunk majd. Egyik klub sem a védekezéséről, mint inkább a támadójátékáról híres. 

Real Madrid-Manchester City 20:45

A két csapat először találkozik egymással és egyik csapat sem élete legjobb periódusát futja jelenleg, de a Real Madrid háza táján nagyok a gondok, nem csak a mutatott játék miatt, de ez egy másik hosszú téma, nem ide tartozik. Sokan úgy vélik, hogy ez a mai meccs vízválasztó lehet a Királyi Gárda számára, hiszen ha kikapnak rég látott mély gödörbe kerülhetnek. A győzelem viszont nagyot lendíthet a szekéren. Minedn esetben benne van a levegőben egy City siker.

José Mourinho, a Real Madid vezetőedzője
„Meggyőződésem, hogy ezúttal lesz csapatom. Egy eltökélt, egységes és erős csapatom. A futballban csak a ma és a holnap számít. A tegnap már történelem. Sajnos nem tudtam kellőképpen motiválni a játékosaimat, noha úgy vélem, annál jobb kapcsolatot, mint amilyet én tartok a csapatommal, nem lehet kialakítani. Ha nyerünk, együtt nyerünk, ha vesztünk, az az én felelősségem, ez tiszta sor. Hogy nagy a nyomás rajtam? Nézzék, ezen a szinten sokat nyert játékosok és edzők dolgoznak, megvan az anyagi biztonságunk, szóval nem igazán kell foglalkoznunk mások véleményével. Ha valaki nyomást fejt ki rám, az én magam vagyok. Ha valaki motivál engem, az én magam vagyok. S nekem mindegy, hogy Manchester City vagy Getafe, Bajnokok Ligája vagy más sorozat, a motiváció egy s ugyanaz.” 

Robero Mancini, a Manchester City vezetőedzője
„Az elmúlt szezon tapasztalatszerzésre jó volt. A csoportkörben nem voltunk rosszak, de amit nyújtottunk, mégsem volt elég. Az idei csoportunk még nehezebb, egyik csapatnak sem lesz könnyű dolga, de bárhogy alakuljon is, tovább akarunk jutni. Egyelőre csak egyvalamit tudok megjósolni: borzasztóan keményen kell dolgoznunk. Fontos lenne a jó rajt. Nagy meccs lesz, az biztos, hiszen mindkét klubnak fantasztikus játékosai vannak. A Real Madrid a világ legjobb csapata, arra törekszünk, hogy kihozzuk magunkból is a legjobbat.”

Dortmund-Ajax 20:45

Igazi gól gazdag találkozónak ígérkezik a mérkőzés, a csapatok a nyílt támadójáték hívei, akik megnézik ezt a meccset szinte garantált, hogy gólokat látnak. A papírforma Dortmundi sikert ígér, Klopp a hazaiak trénere pedig továbbjutást vár csapatától.

Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője
"Sokkal kevesebb hibát engedhetünk csak meg magunknak, mint tavaly. Az Ajax rendkívül fiatal csapat, mióta Frank de Boer átvette az irányítást Amszterdamban, évről-évre jobbak és jobbak lesznek. Csodálatos munka zajlik az ottani utánpótlásközpontban, elképesztő, mennyi technikás fiatal kerül ki onnan minden szezonban. Az ajax rendkívül támadószellemű, gyors játékot játszó csapat, igazi kihívás lesz ellenük pályára lépni! Nem sok változtatást tervezek a bajnokikhoz képest, igyekszünk a saját játékunkat játszani. Tavaly még tapasztalatlanok voltunk, de idén sokkal jobbak leszünk! Nagyon szeretnénk győzelemmel rajtolni, hiszen csak így maradna reális esélyünk a továbbjutásra."

Frank de Boer, az Ajax vezetőedzője
"A Dortmund kicsit atipikus német csapat, hiszen amellett, hogy megvannak bennük a tradicionális német erények (energikusság, hatalmas munkabírás), igencsak támadószellemben fociznak. Fiatalok vagyunk, a tapasztalatszerzés miatt lesz fontos nekünk az idei kiírás. Nem mindenáron kell nyerni, játszani kell a saját játékunkat, aztán meglátjuk, mire lesz elég mindez. Igyekezni fogunk a Dortmund sorait megbontani, bár igaz, hogy ellenfelünk játékosai igencsak kötetlen szerepkörökben futballozhatnak. Nálunk Ryan Babel játszik hasonlóan. Megpróbálunk mindent, hogy megnyerjük a mérkőzést, vagy legalább pontot szerezzünk."

Szerző: Őszi Ádám

BL C-csoport: A képlet nagyon bonyolult! Edző nyilatkozatok és esélylatolgatás

Aki nem kíséri figyelemmel a történéseket az ránéz erre a csoportra és azt mondja, hogy az egyértelmű esélyes az AC Milan csapata. Nos, ez csöppet sincsen így, ebben a csoportban bármi előfordulhat. Az AC Milan rengeteget gyengült Ibrahimovic és Thiago Silva távozásával és azt se feledjük el, hogy számtalan rutinos futballista hagyta el a klubbot. Anyagi gondok miatt jelentősen nem sikerült erősíteni és a bajnokságot is egy győzelemmel és két vereséggel kezdték. Ha a forma marad, akkor a továbbjutás is kérdéses lehet. A Zenit bombaerősítéseket eszközölt például Hulk személyében, ám sok a sérült és a remek bajnoki rajtot követően a csapat egészen a negyedik helyig csúszott vissza az utóbbi fordulók rossz szereplése végett. Akár meg is nyerhetik a csoportot, de a továbbjutásuk sem garantált. A Málaga csapata óriási anyagi gondokkal küzd, el kellett adniuk értékeiket, mint például Cazorlát, de érkezők is voltak. A bajnoki rajt ennek ellenére jól sikerült, a csoport sötét lova lehet a csapat. Az Anderlecht egyértelműen a leggyengébb csapat a négy közül, a formája sem az igazi. Okozhat meglepetéseket, de a továbbjutása nagy bravúr lenne. 

AC Milan - RSC Anderlecht 20:45

Hazai pályán a milánói csapat számára csupán a győzelem az elfogadható, de a jelenlegi forma alapján ez nem egy fix eredmény. meglátjuk, hogy Juhász Rolandéknak van e keresnivalójuk az olasz csapat otthonában.

Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője
"A legfontosabb, hogy ne sajnáljuk magunkat, mert azt nagyon nem szeretem. Ma lesz az első meccsünk a BL-ben, ezt szeretnénk megnyerni. Ha siekrül, akkor biztos sokkal jobb lesz a szánk íze. Szombaton nem játszotunk jól, de megvoltak a lehetőségeink, amiket azonban kihasználatlanul hagytunk. Az Anderlechtnek megvan a kupatapasztalata, így türelmesnek kell majd lennünk a meccs közben. Jól szervezett csapattal fogunk találkozni, amelyik remekül kontrázik. Nagyon figyelnünk kell az első perctől az utolsóig."

John van der Brom, az Anderlecht vezetőedzője
"Minőségi játékra lesz szükségünk, ha pontot akarunk szerezni. Ki kell használni az erősségeinket, és akkor lehet esélyünk. Számunkra nem ez a kulcsfontosságú meccs, hiszen papíron a Milan jobb csapat nálunk."

Málaga CF - Zenit Szentpétervár 20:45

Noha ez még csak az első forduló, mondhatjuk azt, hogy a meccs eredménye komoly befolyással lehet a továbbjutást illetően. Remek mérkőzés várható, könnyen elképzelhető a pontosztozkodás. Viszont ha nyer a Zenit akkor nagy hátrányba kerülhet a Málaga csapata.

Manuel Pellegrini, a Málaga vezetőedzője
"Jelenleg a Zenit a legveszélyesebb riválisunk, hiszen vele játszuk a következő mérkőzésünket. Ők az orosz bajnokok, és azt hiszem, senki nem szeretne velük játszani. Ugyanazzal a céllal futnak neki a mérkőzésnek, mint mi: nyerni akarnak. Csak erre figyelünk, hiszen lépésről-lépésre kell haladnunk. Ha a mai meccset lejátszottuk, akkor lesz értelme a továbbiakról beszélni. Tudjuk, hogy eufóriával nem lehet meccset nyerni. Hideg fejre lesz szükség, és ezt próbálom a játékosaimba is beleplántálni. Jól kell játszanunk, ha kell, akkor küzdenünk kell - csak így lehet esélyünk a sikerre és a továbbjutásra."

Luciano Spalletti, a Zenit vezetőedzője
"Pellegrini szenzációs munkát végez a Málagánál, hiszen az előző szezonban is rememkül játszottak, és most is kiválóan kezdték a bajnokságot. Csak akkotr tudjuk kihasználni a csapata esetleges gyengeségeit, ha végig a legjobbunkat nyújtjuk. Van pár tapasztalt játékosuk, ráadásul mindig irányítani szeretnék a mérkőzéseket. Ezt kell megakadályoznunk. A mi keretünk is erős, még akkor is, ha sérülés miatt nem számíthatok Axel Witsel, Domenico Criscito és Szergej Szemak játékára. A Milan kiemelkedik a csoportból, de képesek lehetünk meglepetést okozni. Tudom, hogy kell motiválnom a játékosaimat, hogy eljussunk az egyenes kiesés szakaszba."

Szerző: Őszi Ádám

BL B-csoport: Az Arsenal és a Schalke a két esélyes, lesz vajon meglepetés? Edzői nyilatkozatok és esélylatolgatás

A kvartett egyértelmű esélyese az Arsenal csapata, nagy csalódás lenne számukra, ha a klub nem az első helyen lépne tovább a csoportból, a továbbjutás kötelező számukra. A második hely tán legnagyobb várományosa a Schalke, mely mondhatni jó formában kezdte a szezont, de ehhez lesz pár szava a görög és a francia bajnoknak is. A csoport második helyéért kemény küzdelem várható, viszont ami a formát illeti a Montpellier jelenleg nagyon rossz szériában van. Az Olimpiakosz pedig remekül kezdte a görög pontvadászatot, bánatunkra Megyeri nélkül. 

Montpellier - Arsenal 20:45

Az Ágyúsok nem leplezett célja, hogy három pontért érkeztek a francia bajnokhoz, mely rendkívül mély gödörbe esett a szezon lején. Öt bajnoki fordulót követően csupán négy pontjuk van a bajnokságban, nem lenne meglepő, ha ma sem tudnának pontot szerezni. A találkozó pikantériája, hogy Giroud az Arsenal csatára éppen a nyáron hagyta el a Montpellier együttesét, mellyel tavaly gólkirályi címe szerzett.

René Girard, a Montpellier vezetőedzője
"Megvannak a bajaink mostanság, de ezeken túl kell lépni. Nem sírunk, hanem dolgozunk. A játékosaim nagy része még soha nem szerepelt a BL-ben, de csak így tudunk előrelépni, ha rendszeres résztvevőivé válunk a sorozatnak. Meglepetésre nyertük meg tavasszal a bajnokságot, miért ne nyerhetnénk meg meglepetésre a Bajnokok Ligáját is?!"

Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője
"Lesznek változások a hétvégi bajnoki meccsen látott csapathoz képest, de azért igyekszem az állandóságra törekedni. A Montpellier nem lett sokkal gyengébb az előző évhez képest, egyszerűen nem volt eddig szerencséjük. Nyilván kettőzött erővel fognak hajtani, hogy megszakítsák a rossz sorozatukat. Bosszússággal tölt el, hogy nem ülhetek a kispadon, hiszen ott lenne a helyem, de minden eshetőséget megbeszéltünk a játékosokkal. Soha nem kaptunk még ki francia csapattól Franciaországban, szeretnénk folytatni ezt a sorozatot."

Olimpiakosz Pireusz - Schalke 04  20:45

Nem ígérkezik könnyűnek a Schalke mai vendégjátéka, hiszen az Olimpiakosz remekül kezdte a bajnokságot és fanatikus szurkolói hajtani fogják a csapatot a győzelem felé. A német klub viszont a három pontért jött, kérdés sikerül-e megszerezni azt. Sajnálatos dolog viszont, hogy Megyeri Balázs kiszorult a görög csapat kapujából, a szezont már nem vele, hanem a rutinos Roy Carollal kezdték meg.

Leonardo Jardim, az Olimpiakosz vezetőedzője
"Hazai pályán kezdünk, ezt mindenképpen ki kell használnunk! A saját közönségünk előtt jól szoktunk szerepelni, most is szeretnénk jó startot venni a BL-ben. Az erős csapatszellemünkben bízunk, de nagyon oda kell figyelnünk a Schalke pontrúgásaira, mert abban nagyon jók."

Huub Stevens, a Schalke vezetőedzője
"Mindkét csapat csak most kezdte a szezont, így nehéz megtippelni, mit hozhat a mai mérkőzés. Ellenfelünk kerete kicserélődött, de az, hogy itt vannak, azt jelenti, msot is jó csapatot alkotnak. Csak magunkra szabad figyelnünk, és akkor eredményesek lehetünk. Raúl elvesztése fájdalmas számunkra, de nem lehet csak egy ember távozásával foglalkozni, hiszen itt van a többi játékos, akik el tudják dönteni a meccseket."

Szerző: Őszi Ádám