2012. június 11., hétfő

Shevchenko megmutatta, jó az öreg a háznál! Örömünnep Ukrajnában


A D csoport ma esti mérkőzésén a házigazda Ukrajna fogadta Svédország csapatát és egy viszonylag eseménytelen első félidőt követően óriási találkozó alakult ki, mely az utolsó pillanatig izgalmakkal teli volt. A meccs embere a nagy öreg  Shevcenko volt.

A találkozó eleje eseménytelen mezőnyjátékot hozott, ami viszont meglepő volt, hogy a labda az ukránoknál volt és ők léptek fel kezdeményezőleg. Az első kapura lövésre a 24. percig kellett várni, akkor Shevchenko egy kontrát követően lőtt keresztbe a kapu előtt kiszorított helyzetből. Harminc perc elteltével éledeztek a svédek, Rosenberg lőtt, ám Pyatov a helyén volt és hárított. A 38. percben egy ukrán  tűzijáték alakult ki a svédek kapuja előtt, de valaki mindig sikeresen blokkolt. Ekkor már egyértelműen jobban játszottak az ukránok és érett a hazai találatuk. A félidő vége előtt öt perccel Ibrahimovic borzolta a hazai szurkolókat, mikor fejese a kapufát érintve hagyta el a játékteret. A félidő végére felpörögtek a csapatok, viszont a publikum gólt nem láthatott.

Az 52. percben jött az ukrán hideg zuhany, ezúttal Ibrahimovic már nem hibázott és a kapuba talált 0-1. Nem sikerült ráülnie az eredményre a svédeknek, az 55. percben a nagy öreg Shevchenko bólintott a kapuba egy jobb oldali beadást követően 1-1. Az események olyannyira felpörögtek, hogy a házigazda átvette a vezetést és ki más szerezte volna a találatot mint az AC Milan korábbi ásza Shevcenko, aki ismét fejjel volt eredményes. Próbálkoztak az egyenlítéssel a svédek, de az idő csak múlt. Egy Zlatan bombánál nagyon résen kellett lennie Pyatovnak, szerencséje volt, hogy középre tartott a lövés. Az utolsó percben Elmanderben volt az egyenlítés lehetősége, ám az a lábában maradt. A találkozó 2-1-es ukrán sikert hozott, Kijevben kezdődhet a hajnalig tartó mulatság.

A közmondás ma is igaznak bizonyult, miszerint: Jó az öreg a háznál!

D csoport 1. forduló:
Kijev, Olimpiai Stadion, 64 490 néző. Vezette: Cakir (török)
Ukrajna - Svédország 2-1 (0-0)
Gól: Shevchenko (2), illetve Ibrahimovic
CsapatMGyDVRgKgGkP
Ukrán Ukrajna110021+13
Angol Anglia10101101
Francia Franciaország10101101
Svéd Svédország100112–10
Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Pontosztozkodás a francia-angol derbin

A D csoport rangadója nem hozott magas színvonalú játékot és izgalmakból sem jutott túl sok. Egy viszonylag gyors gólváltás történt a mérkőzésen, egyébként mind a két csapatból hiányzott az igazi akarás...

A találkozó pár percig mintha el sem kezdődött volna, a csapatok csak passzolgattak és lötyögtek a pályán. Mind  két együttes nagyon ötlettelen volt támadójátékban. Fél óra elteltével a semmiből szereztek vezetést az angolok, Gerrard beadását követően Lescott bólintott a franciák kapujába. A középkezdést követően, majdnem megvolt az egyenlítés, Diarra remek fejesét Hart paskolta, majd az ismétlés a kapu mellé ment. A 39. percben már nem tudott hárítani a Háromoroszlánosok kapusa, Nasri remek lövése csapódott 17 méterről a kapu bal alsó sarkába. A félidő végén még Benzema veszélyeztetett,  Hart a helyén volt.

A második félidőben az amúgy sem magas színvonal még alább esett. Az angolok olykor tíz emberrel védekeztek és volt, hogy Welbeck is felbukkant saját tizenhatosán belül, ám a franciák  nem tudtak veszélyeztetni. A mérkőzés úgy fejeződött be ahogyan elkezdődött, eseménytelen passzjáték és füttyszó a lelátón. Mindkét csapattól jóval többet várt volna a közönség...

D csoport 1.forduló:
Doneck, Donbasz Arena, 42 400 néző. Vezette: Rizzoli (olasz)
Franciaország - Anglia 1-1(1-1)
Gól: Nasri, illetve Lescott

Működik egy facebookos oldalunk is, kedveljétek, likoljátok az oldalt és üzenőfezlatokon megjelennek a legfrissebb hírek. Jó kommentelgetést, olvasgatást http://www.facebook.com/SportToll

Szerző: Őszi Ádám

Beharangozó: Ukrajna-Svédország

Este 20:45-kor pályára lép a társházigazda Ukrajna válogatottja, az ellenfél Svédország válogatottja lesz. Nos, nézzük meg a két csapat milyen előjelekkel készült a találkozóra, illetve visszatekintünk egymás elleni múltjukra.

D csoport 1. forduló Kijev:
Ukrajna - Svédország 20:45 (m1)

A házigazda ukrán csapat nem túl jó felkészülést tudhat maga mögött, hiszen három felkészülési mérkőzéséből kettőt elbukott és a mutatott játék sem volt az igazi ezeken a találkozókon. Legutóbbi tíz mérkőzésükből mindössze  ötöt tudtak megnyerni, egy döntetlen született és négy alkalommal szenvedtek vereséget. Ami mellettük szólhat az a 12. csapattag a közönség lehet.

Legutóbbi meccsek: UKRAJNA
05.06.12BARTörökországUkrajna2 : 0
01.06.12BARAusztriaUkrajna3 : 2
28.05.12BARUkrajnaÉsztország4 : 0
29.02.12BARIzraelUkrajna2 : 3
15.11.11BARUkrajnaAusztria2 : 1
11.11.11BARUkrajnaNémetország3 : 3
11.10.11BARÉsztországUkrajna0 : 2
07.10.11BARUkrajnaBulgária3 : 0
06.09.11BARCsehországUkrajna4 : 0
02.09.11BARUkrajnaUruguay2 : 3


Svédország remek formában érkezett a kontinensviadalra, mindkét felkészülési mérkőzésüket megnyerték. Utóbbi tíz mérkőzésükből nyolcat megnyertek és csupán két alkalommal szenvedtek vereséget. Zsinórban hat mérkőzést nyert a csapat és komoly továbbjutási esélyeik lehetnek ha az Ibrahimovic, Toivonen  duó jól fog muzsikálni.

Legutóbbi meccsek: SVÉDORSZÁG
05.06.12BARSvédországSzerbia2 : 1
30.05.12BARSvédországIzland3 : 2
29.02.12BARHorvátországSvédország1 : 3
23.01.12BARKatarSvédország0 : 5
23.01.12BARKatar U23Svédország0 : 5
18.01.12BARBahreinSvédország0 : 2
15.11.11BARAngliaSvédország1 : 0
11.11.11BARDániaSvédország2 : 0
11.10.11EURSvédországHollandia3 : 2
07.10.11EURFinnországSvédország1 : 2


Múltidéző:
Ukrajna viszonylag egy fiatal ország (Szovjetunió tagja volt), ezért a két csapat nem rendelkezik túl nagy egymás elleni múlttal. Mindössze három alkalommal találkoztak eddig egymással és ezen mérkőzéseken  a mérleg két ukrán siker és egy svéd diadal. Az egyik ukrán győzelem egy Ciprusi tornán hosszabbításban született, az akár vehető döntetlennek is. A két csapat még nem játszott egymással gól dús találkozót.


Egymás elleni meccsek: UKRAJNA - SVÉDORSZÁG
10.08.11BARUkrajnaSvédország0 : 1
09.02.11INTSvédországUkrajna1 : 2
(1 : 1)
01.06.08BARSvédországUkrajna0 : 1
tabellák forrása: eredmények.com

Szerző: Őszi Ádám

Beharangozó: Franciaország-Anglia

A mai nap első EB mérkőzése a Franciaország-Anglia rangadó lesz. Ezzel beindul a D csoportban is a versenyfutás a két továbbjutó helyért. Nézzük meg, hogy a két csapat milyen formában van, illetve visszatekintünk egymás elleni mérkőzéseikre.

D csoport 1. forduló Doneck:
Franciaország-Anglia 18:00 (m1)

A francia válogatott remek formában van, immáron 21 mérkőzés óta veretlen Laurent Blanc csapata. Utolsó tíz mérkőzésükből 7 megnyertek és 3 alkalommal játszottak döntetlent. Három felkészülési mérkőzést játszottak és mindhármat győzelemmel zárták. A csapatban nagy küzdeni akarást és tüzet lehet érzékelni, biztosra vehető, hogy csúszni mászni fognak a győzelem érdekében a pályán.

Legutóbbi meccsek: FRANCIAORSZÁG
05.06.12BARFranciaországÉsztország4 : 0
31.05.12BARFranciaországSzerbia2 : 0
27.05.12BARFranciaországIzland3 : 2
29.02.12BARNémetországFranciaország1 : 2
15.11.11BARFranciaországBelgium0 : 0
11.11.11BARFranciaországUSA1 : 0
11.10.11EURFranciaországBosznia és Hercegovina1 : 1
07.10.11EURFranciaországAlbánia3 : 0
06.09.11EURRomániaFranciaország0 : 0
02.09.11EURAlbániaFranciaország1 : 2

Anglia csapata sincs rossz formában, ám rengeteg sérülés nehezíti a dolgukat. Utóbbi tíz mérkőzésükön a mérleg 6 győzelem 3 döntetlen és 1 vereség, melyet Hollandia csapatától szenvedtek el.

Legutóbbi meccsek: ANGLIA
02.06.12BARAngliaBelgium1 : 0
26.05.12BARNorvégiaAnglia0 : 1
29.02.12BARAngliaHollandia2 : 3
15.11.11BARAngliaSvédország1 : 0
12.11.11BARAngliaSpanyolország1 : 0
07.10.11EURMontenegroAnglia2 : 2
06.09.11EURAngliaWales1 : 0
02.09.11EURBulgáriaAnglia0 : 3
04.06.11EURAngliaSvájc2 : 2
29.03.11BARAngliaGhána1 : 1

Múltidézés:
Ami a múltat illeti, a két csapat legutóbb 2010-ben csapott össze barátságos mérkőzésen és akkor francia diadal született. 1962 óta tíz alkalommal találkozott egymással a két válogatott, ez lesz a tizenegyedik összecsapásuk azóta. A mérleg 5 francia győzelem, 3 döntet és 2 Angol diadal. Legutóbb Anglia az 1982-es VB-n tudta legyőzni a francia válogatottat  akkor 3-1 arányban. A két nemzeti válogatott közötti legnagyobb különbséget egy 1963-as mérkőzés hozta akkor 5-2-re a franciák nyertek.

Egymás elleni meccsek: FRANCIAORSZÁG - ANGLIA
17.11.10BARAngliaFranciaország1 : 2
26.03.08BARFranciaországAnglia1 : 0
13.06.04EURFranciaországAnglia2 : 1
02.09.00BARFranciaországAnglia1 : 1
10.02.99BARAngliaFranciaország0 : 2
14.06.92EURFranciaországAnglia0 : 0
16.06.82VILAngliaFranciaország3 : 1
20.06.66VILAngliaFranciaország2 : 0
27.02.63EURFranciaországAnglia5 : 2
03.10.62EURAngliaFranciaország1 : 1
táblázatok forrása: eredmenyek.com

Szerző: Őszi Ádám