2012. május 1., kedd

Megyeri remek szezonja

Remek szezont tudhat maga mögött Megyeri Balázs az Olympiakosz Magyar hálóőre. A volt Ferencvárosi játékos a szezont még a kispadon kezdte, ám kihasználta az előtte adódó lehetőséget és azóta él is vele. Elmondhatja, hogy két év alatt kétszer lett görög bajnok illetve egyszer kupagyőztes. Ám az idei két címet sokkal inkább a magáénak érezheti, mert míg tavaly a kispadról nézte a társakat, addig idén a pályán védte csapata kapuját.

A Dortmund elleni Bajnokok Ligája meccsen a kapuban találta magát és remek teljesítménye olyannyira meggyőzte a vezetőedzőt, hogy ott is maradt. A szezon során hosszú góltalansági sorozata volt és rengeteg  mérkőzést kapott gól nélkül hozott le. Jó teljesítményének köszönhetően egyből Angol és Német elsőosztályú érdeklődői vannak, ám ő azt nyilatkozta jól érzi magát Görögországban élvezi a bizalmat, esze ágában sincs távozni, jövőre újabb bajnoki címet szeretne ünnepelni a Pireuszi gárdával, mely a jubileumi 40. lehet.

Szerző: Őszi Ádám



Átigazolási pletykák: Barcelona

Jordi Alba
Egyes sajtóhírek arról számolnak be, hogy Jordi Alba a Valencia bal bekkje nyáron átteszi székhelyét Barcelonába. Már a kivásárlási ár is köztudott a Katalánoknak 10-15 millió eurót kell letenni az asztalra ha tényleg szeretnék megszerezni Albat. A 23 esztendős játékos nyáron utazik a Spanyol válogatottal az EB-re és fiatal kora véget hosszú távú megoldás lehet Barcelonában.  Mindenképpen bal oldali védőre van szüksége a klubnak , hiszem Abidal kiválását követően nem nagyon van játékos a posztra.


Fernando Llorente

Napvilágot láttak olyan hírek is, mely szerint a Barca és a Bilbao képviselői a napokban tárgyalnak Fernando Llorente átigazolásáról. Pontos információkat még nem lehet tudni.

Szerző: Őszi Ádám

Tragédia: Elhunyt Gyurta Dániel nagy riválisa


Életének 26. évében elhunyt Alexander Dale Oen a norvég úszósport kiemelkedő ikonja.

A londoni olimpia esélyesének számított versenyszámaiban, rendszerint Gyurta nagy riválisa volt. A tragédia egy felkészülési edzőtáborban történt az Amerikai Egyesült Államokban.

A norvég úszó szövetség megerősítette, a sportoló halálát szívinfarktus okozta. A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek, de már nem tudtak segíteni az úszón.

"Az olimpiai esélyesnek számító norvég fiú az Egyesült Államokban, arizonai edzőtáborozás közben hunyt el. Tréning után, a zuhany alatt találtak rá holtan" - nyilatkozta Gyárfás.

Eredményei:
  •  100m mell világbajnoki cím 2011-ben
  • 100m mell olimpiai  bajnoki ezüstérem Peking 2008
  • 200m mell kétszeres Európa Bajnoki második
Alexander Dale Oen (1985. május 21. – 2012. április 30.)

Kép forrása: http://www.nemzetisport.hu/

Szerző: Őszi Ádám