2013. november 17., vasárnap

Brazília ötöt hintett vb-résztvevő ellenfelének!

Magyar idő szerint szombatról vasárnapra kanyarodva éjjel 01:30-kor csapott össze két vb-résztvevő válogatott, nevezetesen a házigazda Brazília és a CONCACAF-zónából kvalifikáló Honduras együttese. A Neymar vezette hazaiak elsöprő győzelmet arattak. 

Brazília - Honduras 5–0 (1–0)
Gólszerzők: Bernard (22.), Dante (55.), Maicon (66.), Willian (70.), Hulk (74.)

A Selecao az első pillanattól magához ragadta a kezdeményezést és nem hagyott teret kibontakozni ellenfelének. A gólözön azonban a második félidőre maradt, a gólzsák addig tartotta magát, de az 55. percben kiszakadt és nem volt megállás. Ne szaladjunk azonban annyira előre, ugyanis egy találat azért az első negyvenöt percre is maradt, ekkor Bernard szerezte meg első találatát a Selecao címeres mezében, mérföldkövet állítva ezzel karrierjében. 

A második játékrészben aztán jött az a bizonyos henger, amikor is érezhetően megrázta magát a brazil csapat és megvillogtatta tudását. Az 55. percben előbb a középhátvéd Dante volt eredményes, majd kicsivel több mint tíz perccel később a második virágzását élő Maicon talált a kapuba, megnyitva ezzel egy nyolc perces periódust, mikor is Honduras csúnyán megdermedt. Maicon góljára négy percre rá Eillian is betalált és ha ez még nem lett volna elég a hondurasiaknak, jött Hulk is, aki a 74. percben beállította a mérkőzés végeredményét. 

Brazília elmúlt öt meccséből mind az ötöt megnyerte, gólaránya pedig egészen imponáló 18-1-es! A sorozat Chile legjobbjai ellen folytatódhat jövő héten.

A brazil keret eszméletlenül erős és emellett sokszínű is, elég ha megnézzük milyen labdarúgók várták a bevetést a kispadon ülve: Dani Alves, Cesar, Hernanes, Hulk, Lucas, Marquinhos, Ramires, Robinho, Thiago Silva, Willian.

Őszi Ádám