2014. szeptember 16., kedd

BL: Megkezdődik a labdarúgás "száguldó cirkusza" - előzetes

Igazi csúcsrangadóval, a Borussia Dortmund és az Arsenal összecsapásával veszi kezdetét kedd este a 2014/2015-ös Bajnokok Ligája küzdelemsorozata, Forma 1-es hasonlattal élve a labdarúgás "száguldó cirkusza". A mérkőzéseket a megszokottaknak megfelelően este 20:45 perckor rendezik, s az említett mérkőzésen felül jó pár izgalmas párharc vár ránk. Pályán lesz a Real Madrid, illetve hosszú kihagyás után visszatér a legrangosabb sorozatba a Liverpool. 

A-csoport
20:45 Juventus - Malmö 
20:45 Olympiakos - Atletico Madrid

Előzetesen a regnáló spanyol bajnok Atetico Madrid és az olasz címvédő Juventus tűnik a csoport favoritjának, ám nem feledkezhetünk meg Megyeri Balázs csapatáról sem. Az Olympiakos tavaly is továbbjutott a csoportkörből és bizony hazai mérkőzésein pokoli atmoszféra várja majd az oda látogató ellenfeleket. Így lesz ez ma este is, Simeone csapata készülhet a pokoli hangulatra. Ami a Juve szereplését illeti, a csapatot elhagyta a sikeredző Conte, ezúttal pedig Allegri feladata lenne túlélni a csoportkört az együttessel, mely tavaly az emlékezetes Galatasaray elleni két felvonásban lejátszott mérkőzésen meghiúsult. Az Öreg Hölgy a nemzetközi porondon korántsem muzsikál olyan magabiztosan az utóbbi években, mint a Serie A-ban. A csoport gyenge láncszemének tűnik a Malmö, ám ezen a szinten senkit sem szabad leírni.

Ami a ma esti mérkőzéseket illeti: A Juve otthon játszik és kötelező győzelem vár a csapatra, ám ezt Andrea Pirlo és Arturo Vidal nélkül kell megtennie a csapatnak, ugyanis mindkét labdarúgó sérüléssel bajlódik. A tavaly remekül szereplő Atletico Madrid némileg átalakulva, ám továbbra is bombaerős kerettel rendelkezik. Diego Simeone tanítványai a Real Madrid idegenbéli megverésével hangoltak, a mester minden játékosára számíthat.

B-csoport
20:45 Liverpool - Ludogorets (Digi Sport 2)
20:45 Real Madrid - Basel (Digi Sport 1)

Mindenki azt várja, hogy a Real Madrid és a Liverpool között zajlik majd a harc a csoportgyőzelemért, ám sokakat óva intünk! Senki sem feledje el a Basel együttesét, mely immáron évek óta meghatározó, emblematikus szereplője a nemzetközi kupasorozatoknak és bizony igen figyelemfelkeltő eredmények fűződnek a svájci bajnok nevéhez. Ilyen például a Manchester United, vagy éppen a Chelsea megregulázása. Emellett pedig ki kell, hogy emeljük, hogy mind a Liverpool, mind pedig a Real Madrid igen pocsék szezonrajtot tudhat magáénak, a királyiaknál pedig az indulatok is forrnak. A csoport fekete báránya lehet a Ludogorets, mely hazája pontvadászatában sem feltétlenül szerepel túl jól, ám ahogyan a Malmö esetében is írtuk, senkit nem szabad leírni, ezen klubok labdarúgói hatalmas lehetőség előtt állnak és tudásuk legjavát igyekeznek majd a pályára tenni.

Ami a ma esti mérkőzéseket illeti: A Liverpool hazai publikuma előtt tér vissza a Bajnokok Ligájába és nem lehet kérdéses a cél, csakis a győzelem az elfogadható a vörösök számára, akiknek szurkolói irányába is van miért törleszteni, hétvégén az Aston Villa elleni hazai vereség késszúrással ért fel. Suarez nélkül, immáron Balotellivel a fedélzeten, avagy a fél csapat sérült. Rodgers menedzser nem számíthat jó pár játékosára. Sérülés miatt biztosan nem játszhat ma este Skrtel, Johnson, Flanagan, Can és a fő gólfelelős Sturridge sem. A Real Madridnál Khedira és Jesé kivételével mindenki egészséges, így megszokott kezdőcsapatát küldheti a pályára Ancelotti, ám kérdés, hogy fejben mennyire van egyben a társaság. Csúfos lenne, ha pontot rabolna a Bernabeu gyepéről a Basel, ezt azonban az utóbbi hetekben mutatottak alapján nem zárhatjuk ki. Mondani sem kell, hogy a királyiaknak mennyire kéne a győzelem, mely az önbizalmat is visszahozhatja...

C-csoport
20:45 AS Monaco - Leverkusen
20:45 Benfica - Zenit 

Az idei kiírás egyik ha nem a lekiegyensúlyozottabb csoportja a C jelű kvartett, melyben négy hasonló játékerőt képviselő együttes foglal helyet. A szezonrajtot és az átigazolási ismereteket figyelembe véve talán az AS Monaco kilóg a sorból, a hercegségiek kieső helyen állnak a francia élvonalba, ráadásul sem James, sem pedig Falcao szolgálataira nem számíthat a vezetőedző, ugyanis mindkét kolumbiai távozott a klubtól. A mi tippünk szerint a Monaco lesz a csoport utolsó helyezettje, ám a további sorrendet megtippelni sem merjük. A Leverkusen bombaerős támadófocit játszik, ám védekezése igen lyukas, politikájuk, az egyet lőjünk többet, mint kapunk elven működik. A Benfica és a Zenit roppant fegyelmezett csapat benyomását kelti, utóbbi remekül kezdte az orosz pontvadászatot.

Ami a ma esti mérkőzéseket illeti: Tippünk szerint a Monaco befürdik hazai pályán, a Leverkusen három ponttal fog távozni, még úgy is, hogy Rolfes a csapatkapitány sérülés miatt biztosan nem játszik, ahogyan Brandt sem. A Monaco szurkolók rebesgethetik, hogy Kießling góljaitól ments meg minket...! Hazai részről mindenki ép és egészséges. A Benfica és a Zenit összecsapása egy ádáz küzdelemnek ígérkezik, a portugálok otthonába nem feltétlenül győzni járnak az ellenfelek. Tavaly többek között a PSG is elvérzett a portugálok vendégeként, és sok más példát is felhozhatnánk még. Jorge Jesus csapata ellen szólhat az, hogy Silviao, Fejsa és Amorim is sérült. A Zenit sérültek nélkül érkezik, mindenki egészséges a keretben, ami pedig rossz hír lehet a portugálok számára, hogy Hulk hatalmas formában van, mondjuk ez elmondható az egész csapoltról.

D-csoport
20:45 Dortmund - Arsenal (Sport 1)
20:45 Galatasaray - Anderlecht

Előzetesen a Dortmund és az Arsenal számít a csoport favoritjának, ám mindkét együttesben rengeteg a sérült, főként kulcsjátékosok. Ezáltal és amúgy sem szabad megfelejtkeznünk a Galatasarayról, mely remekül szerepelt az utóbbi években és most is igen erős kerettel bír. A csoport fekete báránya az Anderlect, a belgák szokás szerint nem számíthatnak sok jóra. A BVB és az Ágyúsok ma esti összecsapása nagy mértékben befolyásolhatja a csoportelső kilétét.

Ami a ma esti mérkőzéseket illeti: A belgákra pokoli hangulat vár Isztambulban, a mérkőzés esélyese pedig egyértelműen a hazai csapat. Egyik oldalon sem nehezítik sérülések a kezdőcsapat összeállítását. A játéknap legjobban várt mérkőzése a Dortmund és az Arsenal összecsapása a Signal Iduna parkban. Arsene Wenger öt játékos kénytelen nélkülözni sérülés miatt, biztosan nem léphet ma pályára Giroud, Debuchí, Chambers, Monreal és Gnabry. A helyzet hazai részről sem rózsás Jürhen Klopp majdhogynem egy kezdőcsapatnyi játékosáról kényszerű lemondani. Sérült a csapatkapitány Hummels, Kirch, Gündogan, Sahin, jojic, Reus, Kagawa, Blaszczykowski és Dong Won-Ji is. Nem kérdés, hogy a sérültek melyik oldalon okoznak nagyobb veszteséget és gondot, ez egy soha vissza nem térő alkalom lehet az Arsenal számára, hogy Dortmundból ponttal, vagy pontokkal távozzon.

Arrow

A Real Madrid ex-elnöke szerint CR7-nél betelt a pohár

Ramón Calderón a Real Madrid korábbi elnöke is megszólalt Cristiano Ronaldo ügyben. Az egykori klubvezető a talkspot.com újságírójának kérdésére elmondta, szerinte betelt a pohár a portugál klasszisnál, akinek utódja Florentino Pérez átigazolási politikájával van a legnagyobb gondja. Ez pedig odáig vezethet, hogy elhagyja a királyiakat és visszatér korábbi sikerei helyszínéra Manchesterbe, ahol a Vörös Ördögök szurkolói tárt karokkal várják... 

Mint ismeretes egyre több jel utal arra, hogy Cristiano Ronaldo el akarja hagyni a Real Madridot és legnagyobb problémája az elnökkel Florentino Pérezzel van, illetve annak átigazolási politikájával. Ramón Calderón 2006 és 2009 között volt a királyiak első embere, s regnálása alatt került CR7 a klubhoz. Az ex-elnök így látja a történéseket -"Az az érzésem, hogy torkig van a mostani elnök átigazolási politikájával. Amikor idejött, úgy gondolta, hogy Robbennel jó párost alkothatnak, de aztán eladták a hollandot. Tavaly Higuaín távozása sem tetszett neki, és hibának tartotta Mesut Özil elengedését is. A pohár idén nyáron telt be nála Ángel Di María és Xabi Alonso eladásával. - ezt követően pedig kitért az ex-elnök a Vörös Ördögökre, CR7 régi és elképzelhető hogy új csapatára - Emlékszem, milyen hálás volt a Manchester Unitednek, amikor megállapodtunk vele. Csodás időszakot töltött ott, szeretett mindent, a United pedig igazán nagy klub."

Arrow 

Newcastle: Edzőmenesztés még nem volt, de 3 jelölt már van!

Botrányosan kezdte a 2014/2015-ös szezont a Newcastle United labdarúgócsapata, mely négy forduló után sereghajtó az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League). Nem csoda tehát, hogy az edzőmenesztés a levegőben lóg...! Jelöltek már vannak. 

Alan Pardew menedzser alatt igen csak remeg a kispad, a sajtó pedig már a lehetséges utódokról beszél. Hétvégén a Hull City lesz a Szarkák ellenfele hazai környezetben, s ha nem születik meg az első győzelem, minden bizonnyal jön az idei szezon első edzőváltása a Premier Leagueben.

Eddig három szakember neve merült fel, mint lehetséges utód, vagyis pontosabban fogalmazva két szakember és egy aktív játékos. Egyikőjük Steve Bruce, aki jelenleg a Hull City kispadján ül, így első hallásra érdekes a felvetés, hiszen az nem inog alatta. Hétvégén mindenesetre összefuthat a klub vezetőivel a bajnoki mérkőzésen...! A másik szakember a Manchester United kispadján csődöt mondó David Moyes, a három jelölt közül ő illik bele legjobban a képbe.

Végezetül pedig Fabricio Coloccini a Newcastle United 32 éves argentin védője. Avagy játékosból edző!? Egy biztos, ambíciói vannak a játékosnak, hiszen korábban Pandrew eltiltása révén tartott öltözői beszédeket és az edzésmunkából is felemásan vette ki a részét, ám kétségeink vannak ezzel kapcsolatban. Coloccini még nincsen abban a korban, hogy a visszavonulásán gondolkozzon, még jó pár szezon lehet előtte, persze nem láthatunk bele a fejébe. Valószínűleg nem csak a hasára ütött valaki a The Telegraph szerkesztőségében...

Arrow

Premier League: Négy gólos döntetlen a zárómeccsen - eredmények, tabella

Döntetlennel zárult az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulója, miután a Hull City és a West Ham nem jutott dűlőre kilencben perc alatt. Egy átlagos színvonalú mérkőzésen négy gólt láthatott a közönség, azonban mély nyomot senkiben nem hagyott a találkozó, nem fogunk rá emlékezni évek múlva... 

Hull City - West Ham 2-2 (1-0)
G: A. Hernandez (39.), Diame (65.) ill. Enner Valencia (50.), C. Davies (67.-öngól)

Igen lagymatag első játékrészt láthattak azok, akik vagy a helyszínen, vagy pedig a televízión keresztül követték a Hull és a West Ham összecsapását. Kiegyenlített mezőnyjáték zajlott elvétett kísérletekkel, azonban a félidő hajrájára felpörögtek az események. A 39. percben Elmohamady beadását Abel Hernandez váltotta góllá, fejese a kapu jobb oldalában kötött ki. Egy minutummal a rendes játékidő vége előtt a gólszerző duplázhatott volna, ám lövése a felső kapufát találta el. Ugyan ebben a percben a háló is rezgett, azonban a játékvezető annullálta  a Hull találatát, így egy gólos hazai előnyt jegyezhettünk fel a szünetben.

A félidőt követően, kissé bennmaradt az öltözőben a Hull, ezt pedig a vendégek nyáron szerződtetett gólfelelőse Enner Valencia használta ki. A 25 méterről elengedett löket a kapufát érintve kötött ki a jobb alső sarokban. Ezt követően pár sárgát kellett kiosztani a játékvezetőnek annak érdekében, hogy ne csússzon ki a mérkőzés a kezéből. A 65. percben aztán újfent a hazai publikum örülhetett, Diame lövése a kapufa érintésével jutott a hálóba, Adrian hiába vetődött, nem érte el a játékszert. Sokáig azonban nem örülhettek a sárga-feketék, ugyanis két perccel később az ő hálójuk is rezgett, Curtis Davies saját kapuját vette be, miután nem értették meg egymást McGregor kapuvédővel. Akár a győzelmet is megszerezhette volna a West Ham, ehhez azonban Downingnak kellett volna pontosabbnak lennie, fejesét McGregor hárítani tudta.

A 4. forduló további eredményei:
Arsenal - Manchester City 2:2
Chelsea - Swansea 4:2
Crystal Palace - Burnley 0:0
Southampton - Newcastle United 4:0
Stoke - Leicester 0:1
Sunderland AFC - Tottenham 2:2
West Bromwich - Everton 0:2
Liverpool - Aston Villa 0:1
Manchester United - Queens Park 4:0

Íme a Premier League állása:
1. Chelsea 12 pont, 2. Aston Villa 10 p., 3. Swansea 9 p., 4. Southampton 7 p. (8:3), 5. Manchester City 7 p. (7:4), 6. Tottenham 7 p. (7:5), 7.Arsenal 6 p. (7:6), 8. Liverpool 6 p. (6:5), 9. Manchester United 5 p. (6:3),... 11. Everton 5 p. (9:10),... 

Íme a góllövőlista élmezőnye:
1. Diego Costa (Chelsea) 7 gól
2. Agüero (Manchester City) 3 gól
2. Chadli (Tottenham) 3 gól
2. Dyer (Swansea) 3 gól
2. Pellé (Southampton) 3 gól
2. Naismith (Everton) 3 gól
2. Schneiderlin (Southampton) 3 gól
2. Ulloa (Leichester) 3 gól

Arrow