2012. május 18., péntek

Düsseldorfi botrány: A Hertha újrajátszást követel, a játékvezető polgári pert indít.

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a keddi Bundesliga osztályozó után, mint történetes a mérkőzés 2-2 döntetlent hozott és ezzel kiesett a Hertha BSC csapata botrányos körülmények között. Nos sem a Berliniek, sem pedig a játékvezető Wolfgang Stark nem hagyja annyiban a történteket, ám mindegyikőjük más ok végett.

A találkozó félbeszakadt, mert a Düsseldorfi szurkolók a pályára rohantak és a mérkőzésből visszalévő időt le kellett játszani, miután a  rendőrök a pályáról a lelátóra visszaszorították a nézőket. Több Hertha játékos azt nyilatkozta a meccset követően, hogy halálfélelme volt visszamenni a pályára. Mint ismeretes az eredmény nem változott a Berliniek pedig a mérkőzést megóvták és annak újrajátszását követelik a szövetségtől.

A játékvezető Wolfgang Stark viszont más okból tett feljelentést, mivel neki a Hertha játékosaival akadt konfliktusa. Történt ugyanis hogy a jelzett két perc helyett hamarabb lefújta a találkozót és ezért a  felhevült Berlini játékosok rárontottak. A német szövetség vizsgálatot indít három berlini játékos ellen akik szóvan inzultálták a FIFA bírót, illetve Kobasvilivel szemben aki állítólag megütötte a játékvezetőt. Start szerdán hivatalos feljelentést tett ez ügyben így a tettesnek valószínűleg polgári bíróság előtt is meg kell majd jelennie.

Szerző: Őszi Ádám

Jordi Albát már meg is vette a Barca? Úgy tűnik!

A denevéres mez már a múlté? Jöhet a gránátvörös...

Már hetek óta arról cikkeznek az újságok, hogy kit igazol a Barcelona a megoperált Éric Abibal helyére. Sokáig tényként kezelték, hogy Bale érkezik a Tottenham  együttesétől 40 millió euróért, ám ez a hír kacsának bizonyult. A másik kiszemelt a posztra Jordi Alba volt, és lehet tényleg már csak múlt időben, mert már a Katalánok játékosa.

Ezt a feltevést megerősítette a Valencia csapatának leköszönő vezetőedzője, Unai Emery aki azt állítja, hogy a játékos már elkelt.


"A Valencia olyan csapat, amely félkész játékosokat vásárol mag, majd amikor érett futballistákká váltak, akkor lehetőleg túladnak rajtuk, ahogy tették ezt Jordi Albával is." - így nyilatkozott a leköszönő tréner.

Alba számára nem lesz teljesen ismeretlen a barcelonai közeg, hiszen 16 éves koráig a Barca akadémiáján nevelkedett. A játékos bal szélsőként és bal védőként egyaránt bevethető, mind a két poszton otthon érzi magát. Vételárát csak sejteni lehet, korábban 12 millió euróról beszélt a sajtó.

Szerző: Őszi Ádám