2014. január 26., vasárnap

FA Kupa: Bombapárosítások a nyolcaddöntőben - íme a párok

A nyolcaddöntőkhöz érkezett Anglia első számú kupasorozata az Fa Kupa. A szövetségben megtartották a sorsolást, mely igazi bombapárosításokat hozott. A negyeddöntőben így biztosan két gigásszal kevesebb lesz, de vajon ki lép majd tovább? Nézzük a párosítást. 

Nem lesz könnyű dolga a Chelsea, illetve a Liverpool együttesének, előbbi a Manchester City otthonába látogat majd, míg utóbbi Londonba az Emiratesben bizonyíthat Wenger tanítványai ellen. Premier League párharcot vív majd egymással a Sunderland és a Southampton, illetve az Everton és a Swansea. Mondhatjuk, hogy ez a kis csapatok sorsolása volt, hiszen olyan meccset is rendeznek majd, ahol alacsonyabb osztályú gárdák csapnak össze, így garantált, hogy a negyeddöntőben is lesz "kiscsapat"! A Hull City és a Cardiff szurkolói örülhettek talán a legjobban, hiszen csapatuk  második ligás ellenfelet kapott. Két párharc nem dőlt el, ezen csapatok újrajátszásra kényszerülnek.

Íme az FA Kupa nyolcaddöntőjének párosítása:
Manchester City–Chelsea
Sheffield United (III.)/Fulham–Nottingham Forest (II.)/Preston (III.)
Arsenal–Liverpool
Brighton (II.)–Hull
Cardiff City–Wigan (II.)
Sheffield Wednesday (II.)–Charlton (II.)
Sunderland–Southampton
Everton–Swansea

Őszi Ádám

FA Kupa: Oscar zseniális szabadrúgása továbbrepítette a Chelseat

Vasárnappal bezáróslagosan minden mérkőzést lejátszottak az angol FA Kupában. A Fulham nem bírt alacsonyabb ligás ellenfelével, így újrajátszásra kényszerül, míg a Chelsea hazai környezetben lépett túl a Stoke csapatán egy fantasztikus Oscar szabadrúgásnak köszönhetően. 

Új szerzeményével Nemaja Matic személyében lépett gyepre Mourinho csapata, mely korán, már a második percben megszerezhette volna a vezetés, ám a kameruni mesterlövész Eto'o ha centikkel is de tévedett. A hazaiak domináltak, jól és veszélyesen játszottak, kiemelkedően játszott Oscar és Hazard, a vendég játékosok nem bírtak a brazil-belga duóval. A 27. percben Eto'o került a földre, jó szögből és helyről végezhetett el szabadrúgást a Chelsea, melyet gólra is váltottak. A labda mögé Oscar állt és lőtt fantasztikusan gólt, mely mint később kiderült győzelmet ért. A félidő végén Fortuna a vendégekkel volt, Hazard és Schürrle lövése is kifelé pattant a lécről. A Schwarzer őrizte hazai kapu Ireland ziccerénél került a legnagyobb veszélybe, ám a játékos rontott. A második játékrészben tovább dominált Mourinho csapata, a Stoke igen csak indiszponált volt. Győzelmével a Chelsea nyolcaddöntős.

Túlórázni fog, azaz újrajátszásra kényszerül a Fulham, mely emberelőnybe kerülve csak az egyenlítésig jutott. 

Chelsea - Stoke City 1-0 (1-0)
G: Oscar (27.) ill. -

Sheffield United - Fulham 1-1 (1-0)
G: Porter (31.) ill. Rodallega (75.)
Kiállítva: Doyle (52.) ill. -

Őszi Ádám

Kaposvár: Barca nevelés érkezett kölcsönbe!

Az NB I-ben szereplő, jelenleg torony magasan utolsó Kaposvári Rákóczinál nagy átalakulás megy végbe. Elküldték a csapat vezetőedzőjét Prukner Lászlót és egy csapatra való játékostól is megváltak. A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Barcelona nevelés érkezik a bal szélre. 

Armand Ken Ella kölcsönbe érkezik Kaposvárra az ukrán Karpaty Lviv együttesétől. A 20 éves kameruni utánpótlás válogatott játékos hét esztendőn keresztül 2005-től egészen 2012-ig a Barcelona tehetséggyárában trenírozódott.

A kontraktus szezon végéig szól, a nyáron pedig élhet opciós jogával a somogyi együttes, mely a bennmaradást tűzte ki célul!

A klubvezetés eddig 12 játékosnak tette ki a szűrét, Selymes Tibor hatalmas tisztogatást végez a klubnál. Pár edzés és közös munka után közölte Illés János ügyvezetővel, hogy kikkel nem kíván együtt dolgozni. Többen már találtak új klubot, mint például Waltner Róbert, aki Siófokon kötött ki, ám vannak labdarúgók, akikkel még zajlanak a tárgyalások a szakítást illetően.

Távozott/távozhat: Dankwah Addo (ghánai, ?), Stjepan Babic (horvát, ?), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Major Ádám (Siófok?), Adrian Markus (román, Poli Timisoara? – Románia), Oláh Lóránt (Szeged ?), Bojan Pavlovics (szerb, ?), Iulian Petrache (román, ?), Posza Zsolt (?), Marko Ranilovic (szlovén, ?), Bojan Vrucina (horvát, Skendija – Macedónia), Waltner Róbert (Siófok FC), Zámbó Bence (?)

Érkezők is vannak, nem csupán a fentebb említett kamerunival erősített a csapat. Többek között visszatért a csapat korábbi játékosa André Alves dos Santo, aki a Videotonnal korábban gólkirályi címet ért el. Franciaországból, Svájcból és Romániából is érkezett légiós, a keret még nem mondható véglegesnek, vannak további kiszemeltek.

Érkezők: André Alves dos Santos (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Dubai CSC – Egyesült Arab Emírségek), Lebbihi Badis (francia, SAS Espinal – Franciaország), Issaga Diallo (francia, szabadon igazolható, legutóbb Servette FC – Svájc), Andrei Florean (román, Sageata Navodari – Románia), Safet Jahic (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönbe)

A kiszemeltek listályán, melyről tudni lehet két név szerepel, az ő sorsuk is hamarosan eldőlhet.

Kiszemeltek: Pogacsics Krisztián (Sageata Navodari – Románia), Vladiszlav Csangelija (ukrán, legutóbb Arszenal Kijev – Ukrajna)

Őszi Ádám

FA Kupa: Agüero kései triplája a sírból hozta vissza a Cityt

A szombati nap folyamán folytatódtak az angol FA kupa 4. fordulójának küzdelmei. Többnyire papírforma eredmények születtek, ám jó pár nagy csapatot megszorongatott alacsonyabb osztályú ellenfele. Így volt ezzel a City is, mely sokáig a kiesés szélén táncolt, ám Agüero zsenialitása továbblőtte a csapatot. 

Manchester City–Watford (II.) 4–2
G: Agüero (60., 79., 90+3.), Kolarov (87.) ill. Forestieri (21.), Deeney (30.)

Óriási meglepetés érte a "Polgárok" híveit, ugyanis a hazai oroszlánbarlangban Forestieri a 21. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek. kilenc minutummal később, aztán jött a hidegzuhany Deeney is betalált és ezzel már 0-2 állt az eredményjelzőn. A City védelme eszméletlen hibákat vétett, elöl pedig semmi nem jött össze, így a félidőben két góllal vezetett Priskin Tamás korábbi csapata. Az idő egyre tellett, a gól pedig nem akart megérkezni, egyre görcsösebb lett a játék. A 60. percben aztán megtört a jég, egy bal oldali beadást követően a kipattanóra érkezett Agüero és szépített. Ám ezt követően nem akart jönni az egyenlítő találat, nem rogytak meg a bekapott gól után a vendégek, higgadtak tudtak maradni, ezáltal pedig a kiesés szélén táncolt Anglia jelenlegi egyik ha nem a legjobb csapata. A 79. percben aztán ismételten villant az argentin gólgyáros, Agüero kicselezte védőjét, majd mesteri módon pókhálózta ki a bal felsőt. Ettőla  ponttól fogva már tudni lehetett, hogy vagy újrajátszás, vagy pedig hazai győzelem lesz, hiszen a Watford játékosokon látszott a fáradtság. A 87. percben aztán Kolarov engedett el egy löketet harminc méterről, mely a kapus lábai közt csorgott be, mondhatni bevédte a hálóőr. Az i-re a pontot Agüero tette fel a hosszabbításban, mikor is remek beadást kapott a jobb szélről, és négy méterről a kapuba bólintott, ezzel mesterhármast szerezve.

A Sundeland óriási meglepetésre csupán egy gólos győzelmet tudott aratni az ötödik vonalból érkező Kidderminster ellen, míg Bogdán Ádám csapata a Bolton a walesi Cardiff ellenében esett ki. Továbblépett a Hull és a Swansea, könnyed győzelmet aratott az Everton. A küzdelem egy elsőosztályú csapat számára ért véget, a Crystal Palace helyett a Wigan folytatja.

FA Kupa, 4. forduló:
Sunderland–Kidderminster (V.) 1–0
Bolton (II.)–Cardiff 0–1
Southampton–Yeovil (II.) 2–0
Southend (IV.)–Hull City 0–2
Wigan (II.)–Crystal Palace 2–1
Birmingham (II.)–Swansea 1–2
Huddersfield (II.)–Charlton Athletic (II.) 0–1
Port Vale (III.)–Brighton & Hove Albion (II.) 1–3
Rochdale (IV.)–Sheffield Wednesday (II.) 1–2
Stevenage (III.) - Everton 0-4

Pénteken játszották:
Arsenal - Coventry (III.) 4-0
Nottingham (II.) - Preston (III.) 0-0

Vasárnap játsszák:
Sheffield United (III.) - Fulham 14:00 (Sport 2)
Chelsea - Stoke City 16:30 (Sport 2)

Őszi Ádám