2014. október 2., csütörtök

EL: Pontokat hullajtott az Everton és a Sevilla is - eredmények

Fontos és egyben meglepő pontokat bukott az Európa Liga csoportküzdelmeinek 2. fordulójában a Sevilla és az Everton, az andalúzok az utolsó pillanatokban emberhátrányban játszva mentettek pontot, míg az Everton Eto'o révén a hajrában egalizált. Fontos három pont van a Feyenord zsebében, avagy hiábavaló volt a Wolfsburg részéről a 23 lövési kísérlet, így is csak döntetlenre futotta. 

G csoport:
Feyenoord - Standard Liege 2-1 (0-0)
G: Van Beek (47.), Manu (84.) ill. Viera (65.)
Lényegesen jobban kezdte a találkozót a Feyenord, Rutten tanítványai hatalmas mezőnyfölényt alakítottak ki, ez kísérletek tekintetében is megmutatkozott. Az első félidőben 2-2 is lehetett volna az állás, ha mindkét oldalon pontosabban céloznak a játékosok, a háló azonban mozdulatlan maradt. A folytatásban felpörögtek az események, a Standard az öltözőben maradt, ezt pedig kihasználta a Feyenoord, pontosabban Van Beek, aki Nelom beadását követően bólintott a kapuba. Nem adta azonban fel a meccset a Standard, miért is tették volna!? A 65. percben Viera csapott le egy kipattanóra, a kapuvédő esélytelen volt, egyenlítettek a vendégek. Watt révén kis híján a vezetést is megszerezték a vendégek , azonban fejese a felső kapuvas felett hagyta el a játékteret. A 83. percben aztán Manu kapáslövését még hárítani tudta Kawashima, egy minutummal később azonban már nem volt ellenszer Manura, aki egy kipattanóra csapott le remekül. Az eredmény a továbbiakban nem változott, így a  Feyenord első körös vereségét feledtette és jelezte továbbjutási szándékát.
 
Rijeka - Sevilla 2-2 (0-1)
G: Kramaric (53.-büntető), Kvrzic (68.) ill. Aspas (26.), Mbia (90+1.)
Kiállítva: - ill. Kolodziejczak (52.)
Ahogyan arra számítani lehetett, a Sevilla kezdte jobban a mérkőzést, a kapu előterébe érve sokkalta ötletesebbek voltak az andalúzok, akik Aspas révén a 26. percben megszerezték a vezetést. Ekkor már kettővel vezethettek volna a vendégek, ha a mérkőzés elején Vargic nem mutatott volna be fantasztikus védést Reyes fejesénél. A második játékrészben aztán Kolodziejczak 52. percben történő kiállításával felborult minden, ráadásul a Rijeka büntetőből egyenlített, az ítélet végrehajtó Kramaric volt. Ráadásul a mérkőzést is megfordították az emberelőnyben játszó hazaiak, Kvrzic vette be Beto kapuját. Bár jól védekezett a Sevilla, tíz emberrel nem ültek a támadások. A 91. percben aztán jött a horvátok számára a hidegzuhany, Mbia talált a kapuba, ezzel pontot mentve az andalúzoknak. 

A G-csoport állása 2 forduló után:
1. Sevilla 4 pont (4:2)
2. Standard Liege 3 pont (3:2)
3. Feyenoord 3 pont (2:3)
4. Rijeka 1 pont (2:4)

H csoport:
FK Krasnodar - Everton 1-1 (1-0)
G: Ari (43.) ill.  Eto'o (82.)
A mérkőzést sokkalta jobban kezdték a hazaiak, a kapu előterébe érve rendre lövéssel tudták befejezni a támadásokat, míg a túloldalon a Krasnodar védelmével szemben sokszor elfogyott a tudomány, jobban zártak az oroszok. Izmailov, majd Jedrzejczyk révén is gólt szerezhettek volna a hazaiak, ám előbbi ha kicsivel is de kaput tévesztett, míg utóbbinál Howard avatkozott remekül játékba. Lélektanilag nagyon fontos pillanatban az első játékrész zárásának a derekán szerezte meg a vezetést a Krasnodar, a 43. minutumban Ari lőtt a kapu bal oldalába, a védők kissé megfelejtkeztek róla. A második félidőben aztán összekapta magát az Everton, uralták a játékot, ám kevésszer jutottak el lövésig, azonban ha eljutottak, az többnyire kaput talált. Kis híján azonban a hazaiak duplázták meg előnyüket, azonban Ari és Wenderson is pontatlannak bizonyult. A 82. percben aztán jött Eto'o, a kameruni Baines átadását váltotta gólra, mely mint később kiderült idegenben szerzett pontot ért. A meccslabda Lukaku fejében volt, azonban kísérletét Dikan portás bravúrosan hárította.

Wolfsburg - Lille 1-1 (0-0)
G: Kevin De Bruyne (82.) ill. Origi (77.-büntető)
Igazi nyílt sisakos támadójátékkal rukkolt elő a Wolfsburg, mely igyekezett minél több támadást lövéssel befejezni, ellenben a Lille megfontoltabb volt, a játékosok kétszer meggondolták, mikor lőnek. A 16. percben egy az egyben szituációt vétettek a hazaiak, Perisic kísérletét Enyeama bravúrosan hárítani tudta. Fél óra elteltével aztán Jung próbálkozott, remekbe szabott kísérletét azonban hárítani tudta a franciák kapuvédője. Az első játékrészt gól nélkül abszolválták a felek, ellenben a második félidőben rezgett a háló. Itt is ott is akadtak lehetőségek, ám ezekből nem született gól. A 77. percben aztán Orogi értékesített egy büntetőt, miután Rodriguez szarvashibát vétett a büntetőterületen belül. A 81. percben aztán kis híján megduplázta előnyét a Lille, azonban Roux lövése ha centikkel is de a kapufa mellett hagyta el a játékteret. A túloldalán aztán jött a válasz, Kevin De Bruyne 20 méterről lőtt a kapuba. A végszó Naldo lábában volt, a Wolfsburg védőjének fejesét azonban a kapuvédő bravúrosan hárítani tudta. Maradt a döntetlen.

A H-csoport állása 2 forduló után:
1. Everton 4 pont (5:2)
2. Lille 2 pont (2:2)
3. Krasnodar 2 pont (2.2)
4. Wolfsburg 1 pont (2:5)

Arrow

Spanyol bundabotrány: Vallott az Atletico Madrid sztárja, keresztbe törhet karrierje

Zajlik az élet spanyol honban, a Mundo Deportivo beszámolója szerint ugyanis Gabi vallott, elismerte, hogy a Zaragoza játékosaként tudomása volt a bundázásról. Hosszú, akár évekre szóló eltiltás is várhat az Atletico Madrid csapatkapitányára, így keresztbe törhet karrierje, egy a múltban elhallgatott bundázás végett. 

A Spanyol Korrupcióellenes Ügyészség több spanyol mérkőzést is vizsgál, ám kiemelten foglalkoznak a 2011-es Levante-Zaragoza találkozóval, melyet végül a vendégek nyertek meg 2-1-re Gabi triplájával, ez pedig bennmaradást jelentett a Blanquillos számára akkor.

Gabi mellett számos játékost és szakvezetőt hallgattak meg, az Atletico Madrid kapitánya, aki egyébként a Juve elleni Bajnokok Ligája összecsapást is kihagyta így fogalmazott - "Azt tettem, amit a klubom kért tőlem!" - Ezzel elismerte, hogy tudott a csalásról, mely valószínüleg nem fogadási csalás volt, hanem klasszikus bunda az érintett felek között. A történet még kusza és kevés az információ, de nemsokára biztosan több dolog is a felszínre kerül. A Manchester United játékosa Herrera is az érintettek között lehet, őt is kihallgatják.

Könnyen lehet, hogy jó ideig nem láthatjuk Gabit a pályán, akár több éves eltiltást is kiszabhatnak ilyen esetben, persze a körülményeket még nem ismerjük és lehet nem is fogjuk. Várjuk a folytatást...

Eközben a Zaragoza is ismertette álláspontját, miszerint nem tud semmilyen bundázásról és mindenben segítik a hatóságok nyomozását. 

Arrow

Hummels megszólalt Barca ügyben

Folyamatosan téma a nemzetközi sportsajtóban Mats Hummels klubváltása, a Borussia Dortmund ászát rendre hírbe hozzák az FC Barcelonával. Egyre többször lehetett arról olvasni, hogy a katalánok és Mats előszerződést kötöttek, ebből azonban semmi nem igaz, állítja maga a játékos, aki a bundesliga.de-nek adott interjút. 

Úgy fest Hummels megelégelte a pletykákat és kinyilvánította véleményét - "Különböző médiumok beszámolója szerint számos klubbal tárgyaltam, és már van aláírt előszerződésem a Barcelonával, de ezekben egy csepp igazság sincs. Sohasem terveztem komolyan, hogy elszerződöm valahová innen. 2012-ben, amikor a második Bundesliga-aranyunkat nyertük, mindenki mehetett volna, ahová szeretne, de én egyértelmű döntést hoztam, hogy maradok Dortmundban, mert úgy éreztem, hogy itt van valami különleges." - nyilatkozta Hummels a bundesliga.de-nek!

A transfermarkt.de 35 millió euróra taksálja a német válogatott védő piaci árát, akinek 2017 nyaráig érvényes szerződése van a BVB-vel. Korábban az Arsenal, a Juventus, a Bayern München és Manchester két nagyágyújának érdeklődéséről is írtak a sajtóban.

Arrow

Manchesterbe költözhet télen a Real Madrid középpályása

A goal.com információi szerint a téli átigazolási szezonban ajánlat érkezhet Manchesterből a Sami Khedira játékjogáért. A sérüléssel bajlódó világbajnokra a Vörös Ördögök csapnának le. 

A német középpályás Madridban zátonyra futott, sérülések hátráltatták az utóbbi időszakban, így kikerült Ancelotti elképzeléseiből. Tavaly mindössze 18 mérkőzésen lépett pályára, idén pedig még nincsen egyetlen játékperc sem a lábában, sérüléséből ha minden rendben halad november végére épülhet fel.

A transfermarkt.de által 35 millió euróra taksált védekező középpályásért 13 millió eurót kínálhat Luis Van Gaal. Ez valószínűleg elég lesz, ugyanis ha pénzt akarnak látni belőle Madridban, akkor a télen cselekedni kell. A szezon végén Khedira szerződése lejár, hosszabbításról pedig jelenleg szó sem lehet. 

Sami játékjoga iránt egyébként több klub érdeklődik, köztük van a Bayern München is...

Arrow