2013. március 26., kedd

Bale gólja kevés volt, a hajrában dőltek össze a walesi bárdok

Hiába szerezte meg Bale büntetőjéből a vezetést Wales, a végén egy csöpp öröm sem maradt a hazaiak arcán. A vendég fölény góllá érett, olyannyira, hogy a hajrában sikerült megfordítaniuk a meccset. 

Jó iramú találkozónak lehettek szemtanúi azok, akik kilátogattak a mérkőzésre és igen remekül érezhették magukat a hazai szurkolók, mikor a játékvezető a 20. percben büntetőt ítélt. A tizenegyest egyértelmű volt, hogy a walesi futball sztárja Bale végi el, aki nem okozott csalódást és kegyetlenül bevarrta a labdát Pletikosa kapujába.  A félidőben az eredmény nem változott, mindkét fél veszélyesen játszott és több lehetőséget alakított ki. 

A második játékrészben egyre jobban nyomtak a vendégek, ám úgy tűnt, hiába a fölény, Wales kivédekezheti a meccset. Egy esetleges győzelem reményt csillanthatott volna, nagyon halvány reményt, hiszen kész tény, hogy Belgium és Horvátország közt dől majd el az első és a második hely sorsa. A 77. percben jött Lovren és beköszönt a hazai kapuba Mandzukic passzát követően, ezzel egalizálva az állást. Itt pedig nem álltak meg déli szomszédaink, tisztában voltak vele, ha Belgium nyer a másik meccsen akkor lépéselőnybe kerülhet. A korábbi Dinamo csillag,, a jelenleg Shakhtart erősítő Eduardo lett Wales végzete, a csatár a 87. percben lőtt gólja három pontot ért a horvátoknak. Ezzel pedig tovább folyik a harc, hiszen Belgium is behúzta soros meccsét...

Wales - Horvátország 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Bale (21. - büntető) ill. Lovren (77.), Eduardo (87.)

Őszi Ádám

VB-selejtezők Óceánia: Papírforma az utolsó fordulóban, vártnál szorosabb eredményekkel

Már múlt héten eldőlt az utolsó előtti fordulóban, hogy az OFC névre hallgató selejtezőcsoportot Új-Zéland nyeri, így ők játszhatnak majd Dél-Amerika küldöttével a világbajnoki szereplésért. Erről az Új-Kaledónia elleni győzelem döntött, ez pedig azt jelentette, hogy a magyar idő szerint kedd hajnalban megrendezésre kerülő meccseknek már nem volt tétje.  

A már páholyban levő Új-Zéland vendégségbe látogatott a Salamon-szigetekre. Ami az eredményt illeti nem született meglepetés, ám a különbség sokkal kisebb lett mint amire számíthattunk, hiszen a hazaiak és Tahiti együttese nagyon gyengének  mondható, eddig jól megszórták őket. Mindegyik főidére jutott egy gól, előbb a 3. percben Payne talált a kapuba, majd pedig a 88. percben duplázni tudott, ezzel keretbe foglalva a meccset. Új-Zéland fél gőzzel is hozta a meccset

A másik találkozón a "nagy" párharcot múlt héten elvesztő Új-Kaledónia fogadta Tahiti legjobbjait. A bánat az eredményen és a játékon is meglátszott, hiszen csupán 1-0-ra sikerült diadalmaskodni a vendégek felett. A gólt Lolohela szerezte a 86. percben.  Megjegyezném, hogy a párharc első meccsét 4-0-ra nyerte Új-Kaledónia még az első meccsen.

OFC 6. (utolsó) forduló

Salamon-szigetek - Új-Zéland 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Payne (3.88.)

Új-Kaledónia - Tahiti 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Lolohela (86.)

Csoport végeredménye: 1. Új-Zéland 18 p. (17-2), 2. Új-Kaledónia 12 p. (17-6), 3. Tahiti 3 p. (2-12) 4. Salamon-szigetek 3 p. (5-21)

Őszi Ádám

Pique arról beszélt, mely Real játékos kellene a Barcába


Nem hagyják békén az újságírók a két gigász játékosait. Múlt héten Ramos alkotott véleményt, arról, hogy mely katalánt látná szívesen a királyi gárdában, most pedig a Marca egyenesen Pique számára tette fel a kérdést csak fordítva. 

"Hogy melyik Madrid-játékost igazolnám le a Barcelonába? Pepét, Ramos-t vagy Varanét.  A sérülések miatt ez az a rész, ahol a leginkább kellene az erősítés."- mondta a Marcának Gerard Piqué, a Barca középhátvédje.

Majd pedig hozzátette, hogy Iker Casillast is szívesen látná katalán mezben.

Őszi Ádám