2014. február 9., vasárnap

Hatalmas United blama ezúttal a sereghajtó ellen!

Hatalmas meglepetés született az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának zárómeccsén, miután Moyes csapata hazai környezetben a sereghajtó Fulham ellen is képes volt megbotlani. Kaotikus mérkőzés volt hatalmas fordulatokkal. 

Manchester United - Fulham 2-2 (0-1)
G: Van Persie (79.), Carrick (80.) ill. Sidwell (19.), Bent (90+4.)

Ha valamire, akkor a Manchester United győzelmére rá lehetett mondani, hogy országos egyes, hiszen hazai pályán a liga legrosszabb formában lévő csapatát és egyben sereghajtóját fogadta Moyes csapata, ráadásnak okán pedig a vendég londoniak kapták toronymagasan a legtöbb gólt a ligában. Az első pillanattól fogva hatalmas mezőnyfölényt alakított ki a Rooney vezette csapat, a statisztika olykor 81-19-es labdabirtoklási arányt is mutatott. Hiába való volt a szinte elviselhetetlen nyomás, a 19. percben egy kontra végén gyönyörű gólt szereztek a vendégek, mely sokáig úgy festett döntő lehet. Lewis Holtby remekül vette észre üres területre mozgó társát, így tálalt Sidwel elé, aki érkezett és belsővel a mozdulatlan De Gea mellett a jobb sarokba lőtt (0-1).

A folytatásban aztán számolatlanul dolgozta ki a helyzeteket a United, ám mindig ott volt egy fej, egy blokkoló láb, vagy éppen Stekelenburg a vendégek holland hálóőre. A 40. percben kis híján Carrick egyenlített, ám az imént említett kapuvédő bravúros reflexmozdulattal szögletre tornázta a játékszert.

A második félidőben változott a játék képe, egy pillanatnyi levegőt sem kaptak a vendégek, akik immáron nem bírtak kontrát vezetni, hősiesen védekeztek, védekeztek és védekeztek. Moyes hamar letudta mindhárom cserelehetőségét, ám nagyon úgy tűnt, ezen a napon semmi nem jön össze a hazaiakkal, a szerencse a vendégek mellé állt, Stekelenburg lehúzza a rolót. Számolatlan támadás, lehetőség, blokkolt lövés után aztán a 78. percben felugrott az Old Trafford, mely lehet pár centivel odébb költözött Van Persie gólját követően, a rutinos holland közelről belsőzta a labdát a kapuba (1-1).

Eszmélni sem volt idejük Meulensteen tanítványainak, a háló egy percen belül újra rezgett, Carrick megpattanó lövése talált utat a kapu jobb oldalába, ezúttal Fortuna elpártolt a vendégek mellől (2-1).

Ekkor már mindenki úgy gondolta, megvan a győzelem, maximum lőnek még egyet a hazai kedvencek, ám nem így lett, a játékvezető öt percet hosszabbított, a hosszabbításban pedig megérkezett a végzet, mely ma Darren Bent testébe bújt. A 94. percben Richardson közeli lövését bravúrral védte De Gea, ám a kipattanó a cserejátékos bent elé került, aki a kapuba fejelte az egyenlítő találatot (2-2).

A 25. forduló további eredményei:
Liverpool – Arsenal 5-1
Aston Villa – West Ham United 0-2
Chelsea – Newcastle United 3-0
Crystal Palace – West Bromwich 3-1
Norwich City – Manchester City 0-0
Southampton – Stoke City 2-2
Sunderland AFC – Hull City 0-2
Swansea – Cardiff City 3-0
Tottenham – Everton 1-0

A Premier League jelenlegi állása:
1. Chelsea 56 pont, 2. Arsenal 55 p., 3. Manchester City 54 p., 4. Liverpool 50 p., 5. Tottenham 47 p., 6. Everton 45 p., 7. Manchester United, 8. Newcastle 37 p.,... 18. West Brom 23 p., 19. Cardiff 21 p., 20. Fulham 20 p.

A góllövőlista élmezőnye:
1. Suarez (Liverpool) 23 gól
2. Agüero (Manchester City) 15 gól
2. Sturridge (Liverpool) 15 gól
4. Hazard (Chelsea) 12 gól
4. Yaya Toure (Manchester City) 12 gól
6. Remy (Newcastle) 11 gól

Őszi Ádám

Adebayor klasszisa döntött a Spurs javára

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) vasárnapi játéknapjának nyitómérkőzésén egy igen pikánsnak ígérkező derbit rendeztek, a találkozó hatalmas téttel bírt, hiszen ha a tabellára tekintettünk a két csapat egymás mellett foglalt helyet és a nemzetközi kupaindulásért küzd. A három pont Londonban maradt, a meccsen egyetlen egy gól döntött, vagy fogalmazzunk úgy, hogy Adebayor klasszisa. 

Tottenham - Everton 1-0 (0-0)
G: Adebayor (65.) ill. -

Igen feszült hangulat uralkodott a pályán, az embernek olyan érzése volt, hogy a tét agyonnyomja a feleket, mindkét csapat biztonsági játékra rendezkedett be. Az első játékrészben az Eveton játszott kapura veszélyesebben, míg a folytatásban fordult a kocka és a vendégek váltak enerváltabbá. A találkozó egyetlen gólját Emmanuel Adebayor szerezte a 65. percben, mikor is Kyle Walker elvégzett szabadrúgása a védők gyűrűjében találta meg a togóit, aki remekül vette át a lasztit, majd tüzelt a kapu jobb alsó sarkába tizenhat méterről, mielőtt bárki is reagálni tudott volna. A liverpooli kékek annyira nem voltak képben a második félidőben, hogy még laput sem sikerült találniuk, a hazaiak védőzónájában elfogyott a tudás.

Győzelmével a Spurs megelőzte az Evertont és jelenleg 5. helyen áll Európa Liga indulást érő pozícióban.

Őszi Ádám

Del Piero nyáron Angliába szerződhet...

... írja az olasz Tuttosport, mely szerint az egykori BEK-győztes Leeds United új tulajdonosa az olasz vállalkozó Massimo Cellino a legendás játékost csapatában akarja tudni.

A Juventus és az Azzuri egykori támadólegendája jelenleg Ausztráliában a Sydney FC csapatában rúgja a bőrt, ám szerződése a nyáron lejár, így ha kedve tartja, új kalandba vághat. Del Piero már nem fiatal, 39 esztendős, de olyan, mintha az idő nem fogna rajta kis túlzással. A forrás azt is megemlíti, hogy Del Piero tud a megkeresésről és azt mondta, szívesen meghallgatja honfitársa ajánlatát.

Immáron 28 esztendeje rúgja a bőrt, 22 éve profi labdarúgó! 513 meccs a Juventus színeiben, 91 meccs az Azzuri mezében! Vajon mikor akasztja szögre a stoplist?

Őszi Ádám

Barca: Mégsem Ter Stegen? - újabb kapus került képben

A minap arról számoltunk be, hogy a Paris Saint-Germain a nyáron ajánlatot tehet Hugo Lloris játékjogáért. Nos, a Sunday Mirror szerint nem csak a párizsi klub van képben, az FC Barcelona is élénk érdeklődést mutat a francia válogatott hálóőre iránt. 

Mint ismeretes, a szezon végén lejár Victor Valdes szerződése, melyet nem hosszabbít meg és távozik a katalán klubtól, így mindenféle képen kapuvédőt kell igazolniuk a katalánoknak. Nos, sok-sok név felvetődött már és eltűnt a pletykák közt. A pozícióra a mai napig a Borussia Mönchengladbac hálóőrét Marc-André ter Stegent tartják a legesélyesebbnek, ám most fordulat állhat be az ügyben.

Hugo Lloris nem titkolt szándéka a bajnokok Ligájában védeni, erre pedig aligha lesz esélye a Tottenham csapatával, így a szezon végeztével elhagyhatja a klubot. 

Őszi Ádám

Arab csillagra vetné ki hálóját a Liverpool

A Daily Star értesülései szerint, melyet egyébként a transfermarkt.de is megerősít arab tehetségre pályázik a Liverpool együttese. A kiszemelt játékos nem más, mint Omar Abdulrahman az Egyesült Arab Emírségek válogatott játékosa. 

A 22 esztendős ifjú titán támadó középpályásként szerepel hazája nemzeti csapatában, illetve klubjában az Al Ainban, mely egyben nevelőegyüttese is volt ifjúsági karrierjének utolsó éveiben. A labdarúgás alapjait azonban az Al Hilal gárdájánál tanulta meg. 

A transfermarkt.de 1,5 millió euróra taksálja a játékos árát, akit korábban már több klubbal is szóba hoztak. Törökországból a Fenerbahce, míg angol földről a Hull-Sunderland duó mellett a városi rivális Everton is szemet vetett az ifjú titánra, ám eddig minden csak pletykának bizonyult.

Őszi Ádám

Kifilézték az Atleticot, élre állt a Real!

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Real Madrid sikeres hadjáratot folytatott CR7 nélkül is a Villareal ellen, ám a közvetlen rivális Atletico Madrid csak ezt követően szállt "ringbe" az Almeria otthonában. Nem sok szerencsével... 

Almeria - Atletico Madrid 2-0 (0-0)
G: Verza (80., 86.-büntető) ill . -

Az első játékrész nem hozott túl sok izgalmat az Estadio de los Juegos Mediterráneos gyepén, a két csapat konkréten nem talált kaput az első negyvenöt perc során. A "Matracosok" enyhe mezőnyfölényben játszottak, ám ez mit sem ért. A második játékrészben a játék képe nem sokat változott, a vendégek többet birtokolták a labdátt, ám próbálkozásaik nem találtak kaput, a lefújás pillanatában a statisztikákat böngészve ez a szám egyetlen gy volt. Ellenben a hazaiak betaláltak, a 80. percben Verza révén, mikor is egy szögletkombináció után a tizenhatos sarkának magasságából egy beívelés a kapuban kötött ki, azt hogy tudatos vagy véletlen volt a dolog nem tudni, minden esetre a kispad, a játékosok és a publikum egyaránt úgy ünnepelt, mintha Bajnokok Ligáját nyertek volna. Ha lúd akkor pedig már legyen kövér, a 86. percben Aranzubia, a vendégek hálóőre volt ismét főszerepben, mikor is egy hazaadott labdát elrontott, majd buktatta a támadót, járt a piros és a büntető egyaránt. Az ítélet végrehajtó Verza volt, aki duplázni tudott és hősként ünnepelték.

Ezzel a Real Madrid átvette a vezetést a tabellát, ám ha este nyer a Barcelona a Seville ellenében ismételten a katalán csapat lesz az első! Igen izgalmas a La Liga, ám sokan azt suttogják, a Real elleni kupazakó után könnyen előfordulhat, hogy kipukkadt az Atletico

Őszi Ádám 

Gyász: elhunyt a korábbi francia válogatott védő

Ötvenhat esztendős korában elhunyt Philippe Mahut, a francia válogatott egykori labdarúgója. A védő még pénteken egy Párizsi klinikán tért örök nyugovóra, hosszas betegséget követően.  

Pályafutása során soha nem hagyta el szülőföldjét, ám gall honon belül jó pár helyen megfordult, többek közt a Metz, a Saint-Etienne, az RC Paris és a Le Havre mezét is magára öltötte. A francia nemzeti csapatban 1981 és 1983 között kilencszer szerepelt. Az 1982-es világbajnokságon pályára lépett a 3-2-re elveszített bronzmérkőzésen Lengyelország legjobbjai ellen.

A francia élvonalban 422 alkalommal lépett pályára, míg a másodosztályban 174-szer öltötte magára csapatai mezét.

Philippe Mahut 1956-2014 † Nyugodjék békében!

Őszi Ádám

"Soha nem voltam nagy rajongója Juan Matának..."

Nyilatkozta a címben olvasható szavakat a Chelsea egykori francia ikonja Frank Leboeuf a Prerform című lapnak. Az ex-védő meg is indokolta szavait, elmondta, hogy fantasztikus játékos a spanyol, de... 

"Soha nem voltam nagy rajongója Juan Matának!Fantasztikus játékos, de nem illik az angol futballba."

"Azt gondolom, hogy a Chelsea megpróbálta megtalálni az új Zolát, de Zola sokkal erőteljesebb volt, mint Mata. Szerintem Mourinho rájött erre, és ez az, amiért megvette Williant, mivel ő kicsit olyan, mint Zola. Erős, ügyes, keményen dolgozik a csapatért, és tud védekezni. Hazardal , Oscarral és Williannal ez egy armada."

Mint ismeretes Mata igen csak népszerű volt a szurkolók körében, mondhatni tavaly csatárokat megszégyenítő módon vitte hátán a csapatot, ám egy edzőváltás mindig váltogathat meglepetéseket. A nélkülözöttség pedig mint tudjuk klubváltáshoz vezetett, immáron a Manchester United játékosa a spanyol.

Őszi Ádám