2012. szeptember 12., szerda

Bombafogás Miskolcon: A 23-szoros magyar válogatott támadó Rudolf Gergely Diósgyőrben folytatja

Még egy utolsó nagy húzást hajtott végre a  Diósgyőr csapata és Elek Ákost követően újabb válogatott labdarúgót tudhat a soraiban a mai naptól fogva. A Miskolci csapat hivatalos honlapján a dvtk.eu-n tette közzé nemrégiben a hírt, miszerint hosszas tárgyalásokat követően sikerült megegyezniük Rudolf Gergellyel a 23-szoros magyar válogatott támadóval. A csatár már korábban felbontotta szerződését a Genoa csapatával, így szabadon igazolható volt. A felek három éves szerződést kötöttek egymással, ezzel a Diósgyőr támadóalakzata jelentősen erősödött. A mértékadó transfermarkt.de szerint mostantól ő az NB1-ben játszó legértékesebb labdarúgó. Fontos még megjegyezni, hogy a kérők közt volt a Győri ETO csapata is, aki konkrét szerződést kínált a támadónak, ám ő azt visszautasította. 

"Hosszú ideje dolgoztunk Rudolf Gergely Diósgyőrbe igazolásán, és nagyon büszkék vagyunk, hogy újabb válogatott játékossal sikerült megerősíteni a DVTK keretét, amely ezzel véglegessé vált. Azt gondolom, hogy erre az évre igen ütőképes csapatot sikerült összehozni Diósgyőrben, talán az elmúlt évtizedekek legerősebb csapatát. Most már rajtuk a sor, hogy bebizonyítsák ezt a pályán is. Bízom benne, sikerül sok örömet szerezni a szurkolóinknak." - így nyilatkozott a klub honlapján Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója.

Rudolf Gergely holnap reggel a Hungust Hotel Palotában mutatják be a sajtó képviselőinek. Innentől fogva jöhetnek az eredmények, Sisa Tibor nyugodtan dolgozhat, a keret a rendelkezésére áll, hogy sikereket érhessen el.

Szerző: Őszi Ádám

VB-selejtező A-csoport: Szenvedő címvédő, pontot vesztő Angolok, szerencsés németek, a játéknap összes eredménye


Tegnap este folytatódtak a 2014-es VB selejtezőmérkőzései Európában. Nézzük milyen eredmények születtek. Voltak meglepetések, szoros meccsek és persze a papírforma jött a legtöbb helyen. A szerbek óriási fölénnyel győzték le Wales csapatát, ekkora különbségre nem sokan gondoltak. A csoport rangadóján a belga-horvát meccsen nem tudtak dűlőre jutni a felek csak úgy a másik meccsen Skócia és Moldova. Az már most egyértelműen kirajzolódik, hogy az első helyért, illetve a pótselejtezőért a három egyaránt négy pontos csapat a belga, horvát, szerb trió fog versengeni. 

A-csoport:
Szerbia-Wales Újvidég 6-1
Belgium-Horvátország, Brüsszel 1-1
Skócia-Macedónia, Glasgow 1-1

Csupán két mérkőzést rendeztek a "B" jelű csoportban, melyen papírforma szerint nyert a bolgár és az olasz válogatott is, bár utóbbi 2-0-ás győzelme Málta ellen nem valami meggyőző, főleg ha azt vesszük a második találat a hosszabbításban született. Szabadnapos volt a dán és a cseh válogatott.


B-csoport:
Bulgária-Örményország, Szófia 1-0
Olaszország-Málta, Modena 2-0

A svédek a meccset megelőzőn kicsit tartottak a kazah csapattól, azt mondták oda kell figyelni mert képesek lehetnek meglepetést okozni. Nos ez nem így történt és a skandináv sárgák 2-0-ra nyertek és bezsebelték a három pontot. A németek viszont nagyon megszenvedtek Ausztria legjobbjaival, ugyanis nem sokon múlott, hogy pontokat hagyjanak a szomszéd országban. A hazaiak még ziccert is hagytak ki, a németek megköszönhetik a három  bezsebelt pontot. A csoportot a németek vezetik hat ponttal, mögöttük a svédek, de ők még csak egy meccset játszottak.

C-csoport:
Svédország-Kazahsztán, Malmö 2-0
Ausztria-Németország, Bécs 1-2

Következzen a "D" csoport, melyben Magyarország is helyet foglal. A mi meccsünkről csak annyit, hogy három gólos csúnya vereséget szenvedtünk, ezzel majd később részletesebben foglalkozunk. A csoportban viszont győzelmet arattak a törökök és a románok egyaránt, az észt csapatról pedig elmondható, hogy erősen beragadt a rajtot követően. A csoportot két hat pontos csapat a román és a holland vezeti, ezt követi a magyar és a török csapat egy-egy győzelemmel.

D-csoport:
Románia-Andorra, Bukarest 4-0
Törökország-Észtország, Isztambul 2-0
MAGYARORSZÁG-Hollandia, Puskás Ferenc Stadion 1-4

Az "E" csoport esélyeseként emlegették Svájc csapatát és két forduló után kijelenthető, hogy igen is jó esélyük van a csoportban. Két meccs hat pont, ezúttal Albánia volt a szenvedő fél. Az-az Albánia, mely magabiztosan rajtolva győzte le Ciprust az első körben. A norvég csapat óriási csatában egy a 94. percben lőtt büntetővel zsebelte be a három pontot a szlovén csapattal szemben, Ciprus pedig egy gólos diadalt aratott Izland ellen. Ebben a csoportban már most keresztbeverések vannak, kiegyenlített küzdelem várható a továbbiakban is. 

E-csoport:
Ciprus-Izland, Larnaca 1-0
Norvégia-Szlovénia, Oslo 2-1
Svájc-Albánia, Luzern 2-0

Az "F" jelű csoportban zajlottak az események, az orosz csapat némi meglepetésre kiütéses 4-0-ás győzelmet aratott Izraelben. A portugálok csak úgy mint az oroszok őrzik száz százalékos mérlegüket, ezúttal Azerbajdzsán legjobbjait lépték le három góllal. Mondjuk ha az ibériai csapat nem szerzett volna hat pontot a Luxemburg, Azerbajdzsán elleni meccseken az nagy meglepetés lett volna. Az egyértelműen elmondható, hogy ebben a csoportban az orosz-portugál párharc bontakozik majd ki, könnyen előfordulhat, hogy az egymás elleni eredmények döntenek majd a csoport első és második helyéről. Ne feledkezzünk meg a harmadik meccsről, melyen Luxemburg pontot szerzett idegenben Észak-Írország ellen. Megjegyzendő a miniállam szereplése, hiszen az első meccsen majdnem pontot szereztek a portugál csapattól is.

F-csoport:
Izrael-Oroszország, Ramat Gan 0-4
Észak-Írország - Luxemburg, Belfast 1-1
Portugália-Azerbajdzsán, Braga 3-0

Bosznia az első forduló béli fölényes győzelmet követően ismét gálázott, ezúttal Lettország ellen és ezzel vezeti jelenleg a "G" jelű csoportot, ám a görögök ott vannak a nyomukban szintén hibátlan teljesítménnyel. A szlovák válogatott nyert Liechtenstein ellen, ám az eredmény nem valami hízelgő, a miniállamot sokkal jobban megszokták tömni a csapatok. László Csaba a litván csapat kapitánya dühös, csapata nulla ponttal áll két fordulót követően.

G-csoport:
Bosznia-Hercegovina - Lettország, Zenica 4-1
Szlovákia-Liechtenstein, Pozsony 2-0
Görögország-Litvánia, Pireusz 2-0

Montenegró a papírformának megfelelően legyőzte San Marino együttesét és jobb gólkülönbségével vezeti a csoportot. A lengyelek ugyancsak hozták a kötelező győzelmet és tapadnak az éllovasra. Az angol csapat viszont fontos pontokat hullajtott otthon, vagy mondhatni úgy is, hogy az ukrán csapat hagyott idegenben kettőt. A döntetlen a riválisoknak természetesen kedvez, ez a csoport rendkívül nyitott, négy csapat is odaérhet könnyedén az első helyre.

H-csoport:
San Marino-Montenegró, Serravalle 0-6
Lengyelország-Moldova, Wroclaw 2-0
Anglia-Ukrajna, London 1-1

Az egyetlen öt fős kvartett az "I", melyben megkezdte a küzdelmeket a címvédő spanyol válogatott, mely abszolút nem brillírozott, csupán 1-0-ra győzött egy kései percekben szerzett Soldado góllal. A francia csapat viszont 28 esztendeje nem kezdte ilyen jól a selejtezőket hat pontjuk van két fordulót követően, ezúttal a fehéroroszokat győzték le mondhatni könnyedén.

I csoport:
Grúzia-Spanyolország, Tbiliszi 0-1
Franciaország-Fehéroroszország, Párizs 3-1

Szerző: Őszi Ádám

VB-selejtezők Dél Amerika: Botlott Uruguay és Argentína, ismét nyertek Falcaoék és már másodikok

Tegnap este, illetve ma hajnalban négy mérkőzést játszottak a Dél-Amerikai VB-selejtezőcsoportban. Meglepetések ezúttal is voltak, hiszen a Copa America győztes Uruguay csapata odahaza hullajtott el két pontot Ecuador legjobbjai ellen, így maradt a csapatok közt az egy pontos differencia. Némileg meglepő módon a vendég gárda helyezkedik jelenleg jobb pozícióban a tabella harmadik helyén. Jelenleg mind a két gárda VB résztvevő helyet foglal el.

Uruguay-Ecuador 1-1 (0-1)
Gól: Cavani (67.), ill. Caicedo (8. – 11-esből)

Az utolsó helyen álló Paraguay szeretett volna kimászni a gödörből, ehhez pedig Venezuela csapatát kellett volna hazai pályán térdre kényszeríteni. Úgy tűnik, nem hogy kikapaszkodni a peremre nem sikerült, hanem még mélyebb gödörbe zuhantak, hiszen újabb vereséget könyvelhettek el. Ez azt jelenti, hogy a megszerzett 4 ponttal jelenleg a pótselejtezőt érő 5. hely helytől 8 pontnyira van. ahhoz, hogy ott legyenek 2014-ben kisebb csodára lenne szükség. Nem úgy Venezuela, aki ezzel a győzelemmel életben tartotta reményeit és felzárkózott a 6. helyre. A mezőny nagyon besűrűsödött, hiszen az első és a hatodik között csupán három pont a különbség. Őket követi egy kisebb szakadék három csapattal, ám az ő helyzetük sem reménytelen még.

Paraguay-Venezuela 0-2 (0-1)
Gól: Salomón Rondón (45., 68.)

Mondhatni rangadónak számított a Chile-Kolumbia mérkőzés, de a hazai gárda azért jóval esélyesebbnek számított. A 36. percben azonban Medel kiállításával emberhátrányba kerültek a hazaiak, de még a félidő vége előtt a vezetést sikerült megszerezniük. Kolumbia azonban nem szerette volna elveszíteni a mérkőzés, és a második félidőben hengereltek Falcao vezérletével, aki ismét betalált. A vége 1-3 és ezzel az eredménnyel Kolumbia feljött a második helyre a tabellán, míg a nemrégiben még éllovas Chile csupán az ötödik pótselejtezőt érő pozíciót foglalja el.

Chile-Kolumbia 1-3 (1-0)
Gól: M. Fernández (42.), ill. J. Rodríguez (59.), Falcao (74.), T. Gutiérrez (77.)

Peru válogatottja Argentina legjobbjait fogadta, és ellenük szerettek volna felzárkózni a tabellán. A találkozó elég forró hangulatú volt, hiszen a mérkőzést megelőzően kövekkel, téglákkal dobálták meg a vendégek buszát, és a stadionban is lehetett érezni a feszültséget. A vezetést némi meglepetésre a hazai csapat szerezte meg, ám Higuain egyenlíteni tudott. A meccs második felében az iram jelentősen visszaesett és maradt az 1-1, ezáltal pedig a pontosztozkodás. Ezzel az argentinok vezetik a selejtezőcsoportot, ám nem tudtak meglépni, míg Peru életben tartotta reményeit.

Peru-Argentina 1-1 (1-1)
Gól: Zambrano (22.), ill. Higuaín (37.) 

Az 1–4. helyezett kijut a vb-re, az 5. helyezett interkontinentális pótselejtezőt játszik Ázsia képviselőjével.

Szerző: Őszi Ádám