2014. április 17., csütörtök

Horror Barcelónában! - két kulcsember vált harcképtelenné

Három játékos is sérülést szenvedett a Real Madrid elleni kupadöntős során, ez pedig döntően befolyásolhatja a katalánok bajnoki szereplését. Egyaránt négy-négy hetes pihenő vár Jordi Abára és Neymárral, illetve hétvégén biztosan nem lehet ott a zöld gyepen Bartra. 

A katalán klub tájékoztatása szerint Bartra sérülése nem komoly, így várhatóan csak a Bilbao elleni bajnokit kell kihagynia, azonban komolyabb a baj a két klasszis Alba és Neymar esetében, ám szerencsére egyiküknek sincsen veszélyben jelenleg a világbajnoki szereplése, ám valószínűleg idén már nem láthatják őket a katalán szurkolók a csapat mezében.

A részletes orvosi vizsgálatokat követően, a szakemberek azonnal megkezdték a rehabilitációt. Neymar a bal talpcsontján szenvedett zúzódást, mely további problémákat vetett fel, míg Jordi Alba a jobb combizmával járt pórul.

Mi kell még, kérdezheti egy Barca szurkoló! Ez a szezon rémálomszerű a katalánok számára, ugyanis a Bajnokok Ligája mellett immáron a kupát is elbukták és a bajnokságban is csupán harmadik helyen állnak. A szezont végigkísérték a sérülések, gondoljunk itt Messi, vagy éppen Neymar korábbi kihagyására, illetve a védelemre, mely mondhatni soha nem volt egész. A Neymar transzfer, mely megbuktatta az elnököt és az átigazolásokból való kizárás, mellyel a FIFA sújtotta a klubot... 

Őszi Ádám

Bocsánatot kért a Barca védője

Letörten nyilatkozott az elveszített kupadöntő után a katalánok brazil védője Dani Alves, aki megragadta az alkalmat és elnézést kért a csapat szurkolóitól. Mint ismeretes, a Real Madrid tegnap 2-1-re diadalmaskodott a Estadio Mestalla gyepén. 

"Elnézést kérek azoktól az emberektől, akik idejöttek szurkolni nekünk. Nagy kár a vereségért! Amikor a legjobb játékot mutattuk, pont akkor szerezték meg a második góljukat, és már nem tudtunk visszajönni. Ennek a csapatnak nagyon sok értéke van, és igen keményen dolgozunk. Ez egy elég nehéz év a számunkra "- nyilatkozta Dani Alves a katalán klub hivatalos honlapján.

Őszi Ádám

Ronaldo: "Megérdemelten nyertünk..."

Cristiano Ronaldo a Real Madrid portugál klasszisa nem játszhatott a Barcelona elleni kupadöntő során sérülése miatt, ám a királyiak Bale vezérletével is bezsebelték a trófeát. 

A mérkőzést követően Ronaldo egyből ott volt a pályán és a társakkal ünnepelt, a riportereknek pedig a következőt mondta - "Megérdemelten nyertünk, mert jobban játszottunk, és több gólhelyzetet dolgoztunk ki. Van még azonban két másik cím, amelyért küzdenünk kell. Nagyon boldogok vagyunk, nagyszerűek voltunk, és élveznünk kell ezt a pillanatot."

Sokaknak feltűnt CR7 nem mindennapi viselete, öltönye  és sapkája nem feltétlenül volt harmóniában egymással. A királyiak nem ünnepelhetnek sokáig, ugyanis a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban még komoly feladatok elé néznek. Ha minden a tervek szerint meg, akkor még a triplázás is összejöhet Ancelotti csapatának.

Őszi Ádám

Top10: A világ legértékesebb hálóőrei

A mérvadó német transfermarkt.de segítségével összeállítottunk egy tízes listát a világ jelenlegi legértékesebb kapusairól. Az élen a Bayern München és a német válogatott kapuvédője Manuel Neuer található, míg a sort a Manchester United hálóőre David de Gea zárja.

A listára olyan nevek nem fértek fel, mint Casillas, Hart, Lloris, Muslera, Reina és még sorolhatnánk. Fontos és kihangsúlyoznánk, hogy a lista a piaci árat tükrözi, nem pedig azt, ki mennyire jó. Sokat nyom a latba a kapuvédők életkora a piaci érték esetében.

Ami a magyar kapuvédőket illeti, legjobbjaink közel sincsenek az elithez, a Top 50-be sem férnek be, Bogdán Ádám és Köteles László egyaránt 2 millió eurót ér, míg Megyeri Balázsé 1.5 milliót.


Őszi Ádám

Xavi: "Ha van hibás, akkor az..."

Mint ismeretes, szerda este a Mestallában a Copa del Rey döntőjében a Real Madrid 2-1-es vereséget mért az ősi rivális FC Barcelona csapatára. A mérkőzést követően a katalán klub hivatalos honlapjának Xavi nyilatkozott.  

"Jól használták a fegyvereiket, megsebeztek minket a kontratámadásaikkal. Szerettük volna ezt a kupát megnyerni a szurkolóinknak. Győznünk kellett volna, de nem sikerült. Ha van hibás, akkor az a csapat, az edzőtől kezdve a játékosokig. A riválisunk kihasználta a hibáinkat." - mondta a rutinos középpályás, aki hozzátette - „Meg kell nyernünk a La Ligát, ami nehéz lesz, de küzdeni fogunk. Vasárnap egy újabb csata vár ránk."

A katalán óriás így nemhogy a triplázás, de már a duplázás lehetőségétől is elszállt a 2013/2014-es szezonban, a La Ligában a Granada elleni bukást követően pedig csupán a harmadik helyen állnak. Hétvégén sem lesz könnyű dolguk, ugyanis a negyedik helyen tanyázó Athletic Bilbao látogat a Nou Campba.

Őszi Ádám

Utánpótlás: Már Gibraltár is nagy falatnak bizonyult...

Egyik oldalon hatalmas siker, a másikon pedig döbbenetes kudarcként könyvelhető el a gibraltári u19-es és a magyar u18-as válogatott szerdai összecsapása, melyet Pisont István tanítványai mentettek döntetlenre. 

Gibraltár U19 - Magyarország U18 2–2 (2–1)
G: Ballantine, Hernández, ill. Szántó, Spandler
Kiállítva: - ill. Lenzsér (77.)

A mérkőzésen két gólos előnyt szereztek az első játékrészben a hazaiak Ballantine és Hernández révén, melyre a szünet előtt nem sokkal Szántó reagált magyar részről. A második játékrész a beszámolók szerint egysíkúra sikeredett, a 77. percben pedig Lenzsér megmozdulása révén tíz emberre fogyatkozott a magyar csapat. A 84. percben aztán sikerült döntetlenre menteni a meccset Spandler lévén, ám ez sok vigaszt nem nyújt.

Mi lesz véled magyar futball, hiszen ezek az ifjú labdarúgók lennének azok, akik hivatottak fellendíteni a labdarúgásunkat. Lehet mondani, hogy csak egy barátságos meccs volt, de ha mindig mindenhez így állunk hozzá...

Őszi Ádám

Videó: Felgyújtották az egész stadiont, majd csapatuk kiejtette Megyeriéket!

Nem mindennapi látvány tárult a PAOK és az Olympiakosz labdarúgói elé a Görög Kupa elődöntőjének visszavágóján. A hazai szurkolók pokoli hangulatot varázsoltak, az egész stadion "égett" a pirotecnikai eszközöktől. Görögtűz, füstfelhő és pénztárszalagok tömege, igen hatásos belépő. A csapat pedig meghálálta a szurkolók biztatását, ugyanis Megyeriék búcsúztak a kupasorozattól. 

A találkozó nem csupán a lelátón, de a gyepen is parázs, mondhatni tüzes hangulatot vett, a játékvezető 13 sárga és 3 piros lap kiosztása mellett döntött. Gól kevesebb volt, a 47. percben Athanasiadis talált Megyeri kapujába, mely a végén döntőnek bizonyult, a PAOK 2-2-vel idegenben lőtt góllal lépett a döntőbe, ahol ellenfele az OFI-t búcsúztató Panathinaikos lesz.

Őszi Ádám 

FootGolf: Íme a magyar bajnokság összetett állása

Lezajlott két forduló a Footgolf Országos Bajnokság 2014-es kiírásából, a mezőny túl van a márciusi I. Coca-Cola versenyen, illetve a múlt vasárnap megrendezésre kerülő Hörmann Footgolf versenyen, mely egyben a Magyar Kupa küzdelmeit is magában hordozta. A nyolc fordulós pontvadászat így negyedéhez érkezett, az összetett tabella pedig egyre izgalmasabb.

A Férfi Felnőtt kategóriában Lengyel Béla toronymagasan vezeti az összetettet, ugyanis mindkét versenyen szállította az aranyérmet, míg három nagy vetélytársa közül csak Varga Gábor teljesítette a második fordulót, kiegyensúlyozott ötödik helyet begyűjtve ezúttal is. Bogár Krisztián és Németh Péter akik favoritoknak számítanak a harmadik fordulóban ismételten csatlakoznak majd, míg az első játéknapon remekelő Becsei András ezúttal csupán 19 pontot gyűjtött, úgy fest számára jobban bejött a zord időjárás, ám így is tartja harmadik helyét. A FociClub.hu képviseletében Őszi Ádám a 10., míg Ősz Nándor a 17. helyen áll.



Senior kategóriában roppant izgalmas a bajnokság, mondhatni öten is rendkívül jól állnak és szép számban gyűjtögették a pontokat. Dobogóra mindkét alkalommal csupán egy játékos állhatott Ivánkovics Zoltán személyében, aki így a második helyet bitorolja, míg az éle naz első fordulóban nyerni tudó, ezúttal negyedik helyen végző Korolovszki György áll. Hét ponttal előzi meg a dobogó harmadik fokán Kókai Ferenc Boros Atillát, mögöttük pedig lőtávban figyel Dombay Zsolt.



Junior kategóriában az első forduló béli alacsony létszámot követően a Hörmann versenyen immáron népesnek mondható mezőny gyűlt össze és Kiss Roland be kellett, hogy érje egy második hellyel. ugyanis ezúttal Juhász Donát zsebelte be az aranyat és a 100 pontot. Ennek ellenére Kiss meglépett üldözőitől, möhötte nagyon szoros a mezőny. Persze tudjuk, hogy milyen játék a footgolf egyszer fent, egyszer pedig lent. Reméljük a továbbiakban is lelkesen versengenek majd az ifjak a bajnoki címért, na meg persze a dobogós helyekért.


Őszi Ásám

Oda az Everton nagy győzelmi sorozata, örülnek az Arsenal hívek

Hatalmas meglepetésre vereséget szenvedett hazai környezetében az Everton, mely a Crystal Palac ellenében maradt alul és vesztette el negyedik pozícióját a bajnoki tabellán, mely Bajnokok Ligája indulást ér. A Palace szurkolók mellett a legjobban az Arsenal hívei örülhetnek, hiszen a csapat ezzel megtartotta azt a bizonyos negyedik pozíciót. 

Everton - Crystal Palace 2-3 (0-1)
G: Naismith (61.), Mirallas (86.) ill. Puncheon (23.), Dann (49.), Jerome (73.)

Két remek formában lévő csapat összecsapását hozta a szerda esti meccs, a Palace zsinórban három győzelemmel érkezett, míg az Everton utóbbi hét meccsén maradt hibátlan. Az első játékrész eseménytelen, meddő hazai fölényt hozott, a csapatok mindössze kétszer találtak kaput, ám az egyikből gól lett. A 23. percben egy a kapus által védett labda került Chamakh elé, aki önzetlen volt és Puncheon elé tálalt, utóbbi pedig a kapu jobb alsó sarkába lőtt.

A fordulást követően aztán még nagyobb lett a döbbenet Liverpool kék felében, Bolasie szögletére Dann érkezett és fejelt Howard kapujába, ezzel megduplázva csapata előnyét. A 61. percben aztán jött az utóbbi hetekben már-már kihagyhatatlanná váló Naismith gól. Az asszisztot Baines jegyezte, a csereként pályára lépő skót pedig közelről talált a kapuba felélesztve ezzel a remény halvány sugarát. Arról, hogy ne éljék bele az egyenlítés, netán a fordítás lehetőségébe magukat a hazaiak Jerome tett a 73. percben. Az angol támadó takarásból rendkívül ütemtelenül tekert a bal alsó sarokba. A végszó a hazaiaké volt, míg a három pont a vendégeké. A 86. percben Mirallas köszönt be a kimozduló Speronit átverve. A vereség pontot tett egy remek sorozat végére. Az Arsenal pedig sokat köszönhet városi riválisának...

Őszi Ádám